Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.

Ülésnapok - 1922-213

256 A nemzetgyűlés 213. ülése 1923. átallja az alispán ur azt mondani ezekre a szervezetekre, hogy azok a kommunizmus melegágyai. Végre egyszer idejöhetne az alispán ur tanulni és megnézhetne egy valódi szakszervezetet, mert az, amit az alispán ur csinál, egyenesen menthetetlen könnyelműség. De az alispán úrtól nem csodálom, hogy ebből indul ki, hogy fél és retteg, mihelyt két embert lát együtt, hiszen ismeretes, hogy Simontornyán annak idején voltak bizonyos kellemetlenségek. (Erdélyi Aladár : Kinek?) Mégis jellemző az indokolás további része, mely a következőképen szól (olvassa): »Ismerve Simontornya lakosságának, de különösen ipari munkásságának a forradalmak és különösen a kommunizmus alatt tanúsított magaviseletét, a községben egy ilyen állandó munkásszervezet működésének engedélyezése ugy az államrendészet, mint a közérdek szempontjából fölötte káros, sőt mondhatnám, veszélyes volna és igy a fentiek szerint kellett határozni.« Nem tudom, hogy az alispán ur mennyire ismeri a helyzetet, egy azonban bizonyos, hogy a kommün alatt is, amint már mondottam, épen az bosszulta meg magát, hogy ezeket a tényezőket azelőtt nem engedték a szervezkedés eszközeivel élni, hogy nem engedték őket érvényesülni abban a nagy harcban, amely a társadalmi osztályok között mindig annak a javára dönti el a kérdést, amelynek jobb az organizációja. Épen azért éltek azután mohón, épen ezért éltek talán vissza is azokkal az intézményekkel, amikor szabad volt ezen a téren a vásár. Azt hiszem azonban, hogy ha az alispán ur nem is tud olyan messze látni és csak a maga kis szűk köréből itéli meg a helyzetet, a ministernek, aki politikailag felelős ezekért az intézkedésekért, mégis csak jobban kellene látnia a dolgokat és helyesebben kellene azokat megítélnie. Ennek ellenére az előbb általam felolvasott végzést, amelyet a vasmunkások megfellebbeztek, a minister ur elutasitotta egyszerűen azzal a rövid, lakonikus válasszal, hogy a nevezett szövetség által kellő időben benyújtott fellebbezés folytán felülbirálva, azt indokainál fogva helybenhagyom. Azt a végzést hagyja tehát helyben a belügyminister ur, amelyet a simontornyai ügyben a tolnavármegyei alispán ur hozott. Hátha a belügyminister ur a határozatot olyan indokoltnak találta, hogy azt helybenhagyhatta, akkor, azt hiszem, mégis nekem van ebbsn a kérdésben igazam. (Erdélyi Aladár : Azért, mert helyben lett hagyva 1 — Batitz Gyula : Ügy van, azért ! Ez nagyon jó fokmérő ! Majd én is megemlékszem Tolna megyéről ! — Peyer Károly : A tolnamegyei alispán hires az ilyen dolgokban !) Annyi furcsaság, annyi nevetnivaló van ezekben a végzésekben, higyjék el az urak, hogy amikor egy-egy ilyen rendőrkapitánysági vagy alispáni végzést megkapunk, szinte előre tudjuk, mi van benne, szinte előre készülünk rá, hogy megint itt van egy Speck — igy nevezzük — és sokszor önkénytelenül is elfogja az embert a nevetési vágy, amikor egy-egy ilyen végzést elolvas. Hogy csak még egyet emlitsek, a Magyarországi Vas- és Fémmunkások Szövetségének központi vezetősége, melynek itt Budapesten van a székhelye, mely mindenki által ismert, hatalmas, nagy szervezet, idestova százezer taggal, melynek vezetőivel Magyarország legmagasabb körei is igyekeztek már bizonyos kérdésekben tárgyalásokat folytatni, tehát közismert és eléghatalmas tényező, azzal a kéréssel fordult a budapesti központi járás főszolgabirájához, hogy Soroksáron gyűlést kivan tartani, melyen a soroksári csoportot kivan ja megalakitani, s a gyűlés megtartására engedélyt kér. Mi történik erre? A központi főszolgabírói hivatal, mely ugyancsak évi december 20-án, csütörtökön. itt székel Budapesten, a következőkben utasitja el a kérést (olvassa): »Elutasítom a kérést azért, mert. . .« itt felsorol két pontot, amelyek nem érdekelnek bennünket, csupán a harmadik pont — »... a beadványban nincsenek lakhely és név szerint felsorolva azok, akik az értekezleten beszélni fognak és azok sem, akik a rend fentaríásáért a felelősséget vállalják.« Hát engedelmet kérek, ezt a beadványt a Vas- és Fémmunkások Szövetsége nyomtatott fejjel ellátott ivén adta be az elnök és a titkár aláirásával. Természetes, ha van ilyen hatósági rendelkezés, hogy a gyűlés lefolyásáért a felelősséget vállalniok kell, akkor ezek vállalják a felelősséget és ebből a szempontból^ legalább is olyan jók, mint bárki az országban. Mégis azzal jött vissza a beadvány. (Erdélyi Aladár : Miért nem irták alá 1 — Peyer Károly : Aláirta az elnök és a titkár. Ha az egyesület testületileg vállal felelősséget, több, mint ha egyénileg vállalnak. — Szijj Bálint : Van-e még rendőrkapitány ? — Peyer Károly : Van. Nem vesz ki ez ebből az országból ez a cikk ! Ebből exportálhatnánk bőven !) Van még, mert itt van a szentendrei főszolgabíró is. Az se különb mint a többi. A beadványt egyszerűen elutasitja azzal, hogy az egyesület szabályszerűen meg nem alakult, tehát gyűlést se tarthat. Itt van azután a szolnoki rendőrkapitány. Ez se különb. Ő is azt mondja: »elutasítom, mert nem jelölték meg az egyének nevét, polgári foglalkozást, lakcímét, akik a gyűlésnek engedély keretében való lefolytatásáért felelősek.« Nem lelökték meg, de azt mondja : »Erről a Magyarországi Vas- és Fémmunkások Központi Szövetségének titkárságát értesítem.« Tehát ugyanaz történt meg * itt is, ami Soroksáron és Szentendrén. Itt van Vác is. Ilyet tudnék hozni legalább száz darabot, mert nincsen az országban egyetlenegy szakmai munkásszervezet, amelynek hasonló végzés tucatjával ne állna rendelkezésére. Ez a végzés egyszerű kaptafa, mely csak arra való hivatkozással tagadja meg az egyesületi működést, mert tudomása szerint az illető egyesület nincs bevezetve az alispánnál az egyesületek lajstromába. A tapolcai hasonló. Egy kuriózum ez ebből a fajtából, az utolsó, de egyszersmind a legbődületesebb. Ezt azért hagytam utoljára, hogy^ ennyi szomorú irás után végre egy vígat is lássunk. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon. — Pikler Emil: Hintsük be a humor aranyporával!) Budapestről hosszú évekkel ezelőtt munkások, kishivatalnokok, kisiparosok és kisexisztenciák, kispolgárok ezreit szoritotta ki már béke idején a lakásínség, Budapest környékén sok-sok olyan község alakult, ahol munkásemberek az ő kis viskóikban laknak, amelyeket még békeidőben épitettek. Ezek azonban ide járnak be a fővárosba állandóan, itt találnak megélhetést, itt keresik meg a kenyerüket és mindegyik egyúttal tagja a maga szakmabeli szakszervezetének is. Fizetik a járulékaikat s igény beveszik azokat a jogokat, melyeket nekik az alapszabály biztosit, de természetesen épen abban az időben, mikor legsúlyosabb a helyzetük, mikor munka nélkül vannak, ezeket a jogokat nem tudják olyan mértékben igénybevenni, ha be kell Budapestre járniok. Hiszen épen múltkor fordultam interpellációval a vasúti jegyek dolgában a kereskedelemügyi minister úrhoz, mert a vasút egyszerűen elvette tőlük az utazási kedvezményt és egy odavisszautazás költségeire rámegy majdnem egész heti munkanélküli segélyük. Hogy ezt ne kelljen áldozniok. meg akarták alakítani a maguk 30—40—50 tagbál álló kis helyi csoportját. Igy próbálkoztak Gyomron is a famunkások. Van