Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.

Ülésnapok - 1922-213

A nemzetgyűlés 213. ülése 1923. évi december 20-án, csütörtökön. 253 és ilyen órabér alapján mennyi hetiadót kell fizetnie. Ki fog sülni, hogy kevés ipari munkás van, aki évi 50—60—80, sőt százezer koronán alul megmenekül. (Erdélyi Aladár: És mit gondol, menynyit fizet egy huszholdas kisgazda"? — Felkiáltások jobbfelől: Kétmilliót! — Erdélyi Aladár: Hétmilliót !) Ez a dolog rendben is volna, de az a baj, hogy amíg az egyik adó után jogok is járnak, addig a másik adó után — ugy látszik — a jogokat kissé el akarják sikkasztani. A helyzet egyszerűen az, hogy annak idején, amikor a kereseti adó törvényjavaslatot tárgyaltuk, a pénzügyminister ur kijelentette, hogy a végrehajtási utasításban gondoskodni fog róla, hogy a levont kereseti adó minden munkásnál bélyeggel nyugtáztassék. Akármilyen módon nyugtázzák is, de azt szeretnők, hogy ez az adólevonás nyugtáztassék is, mert elvégre, ha a politikai jogokat adózáshoz kötik, — mint ahogy ahhoz kötik — akkor mivel fogja igazolni a munkás, hogy fizetett egyenesadót, kereseti adót ? Semmivel, mert ma egyszerűen egy sor irás, egy betű sincs a kezében. Nem lehet tehát figyelmen kivül hagyni, hogy mig az egyiknél bizonyos előnyökkel jár, hogy adózik, addig a másik még ezeket az előnyöket sem élvezheti. Egyébként is nyilvánvaló, hogy a munkás jövedelméhez viszonyitva aránylag sokkal több terhet visel, mint bárki. A munkás a fogyasztási adót ugyanúgy megfizeti, akár a kenyérnél, akár a zsirnál, mint a nagyjövedelmű. Nem mondhatja tehát senki, hogy a munkás nem vi sel közterheket. A költségvetés és zárszámadás hiányában tehát csak feltevésekre vagyunk utalva. Ugy érezzük, hogy itt sokkal nagyobbak az improduktiv kiadások, mint amennyinek szabad volna lenniök. Ugy érezzük, hogy itt az állam kasszája valahol lyukas, valahol elfolyik az a pénz, amely az állam kasszájába begyült a közadókból és nem tudjuk, hogy hova. Addig, mig zárszámadást nem látunk arról, hogy mit hova költöttek, a legfurcsább kombinációk is jogosultak, mert hiszen senki sem mondhatja, hogy azok nem igazak. Azok a kombinációk azután, amelyek igy felmerülnek, egyáltalán nem alkalmasak az állam, a kormány tekintélyének megszilárdítására. Különben sem látunk egyebet, mint azt, hogy az állami apparátusok jóformán saját személyzetük illetményeiknek adminisztrálásával vannak elfoglalva. Ha az ember akár az utcán megy, akár a villamoson, akár vonaton vagy bárhol az életben találkozik emberekkel, a közalkalmazottakat arról lehet megismerni, bemutatkozás nélkül is, hogy miről beszélnek. Az illetményszabályozásnak ilyen vagy olyan módosításáról, ilyen vagy olyan pótlékok folyósításáról, erről és arról a kedvezményről, úgyhogy az ember r önkénytelenül is elmosolyodik, mert hiszen ha két ilyen közalkalmazottat talál együtt, azoknak más beszédtémájuk nincs, mint az illetmények kérdése. Szomorú állapot, hogy igy van, de igy van. Az bizonyos, t. Nemzetgyűlés, amint délelőtt Peyer t. képviselőtársam mondotta, — legalább is nincs megcáfolva — hogy itt sok gyanús pénzforrásban bugyborékol_ el az államháztartásra szükséges összeg. (Zaj jobbfelől.) Csak igy érthető, hogy hova sülyedt le a magyar korona. Azt mondják nekünk, hogy a forradalmak tették tönkre az országot. Hát a legjobb és legbiztosabb fokmérője annak, hogy az ország hogyan ment tönkre, nern az, amit én vagy önök, vagy bárki impressziók alapján megállapithatunk, hanem az, amit a számok bizonyítanak. A magyar korona világparitási értéke a zürichi jegyzés szerint 1914 januárjában, tehát a háború előtti januárban : 105'03 frankot ért. A háború első három hónapja után leesett 103"92-re. Ugyanebben az évben augusztus végén már 100 alá, 92-re, az első háborús évforduló után 80"05-re, a második évforduló után 65'65-re, a harmadik után 40'75-re, a negyedik után 1918-ban 38-cal jegyezték a koronát, a forradalom kitörése előtt. Októberben ez a 38 felszökött 42-re, azonban a kommün kitöréséig lecsúszott 23-ra. A kommün bukásakor pedig a magyar korona 13-on állt. Itt keresendő tehát az az ugrópont, amiből a különféle társadalmi és politikai, szóval országos megnyilvánulások megítélhetők, A kommün kitörésekor — ismétlem — 13 volt Zürichben a magyar korona. Attól kezdve következő szeptemberben már 8, azután decemberben 315, 1920-ban 1*15 ; 1921 szeptemberében csúszott le először az 1 alá. 1921 szeptemberében tehát már egy frankot sem ért 100 magyar korona. Szeptember 21-én 0*95, 1S22 december végén ez is leolvadt 0'21'75-re, most pedig, amint önök is jól tudják, Ü'03 és 0*0305 között váltakozik. Ebből megállapítható nemcsak az, hogy mióta értéktelenedett el a magyar korona és a magyar gazdasági élet hogyan ment tönkre, hanem az is, hogy milyen időközökben mekkora veszteségérte ezt az országot. Ebből megállapítható azonkívül még az is, hogy 1919, vagyis a kommün bukása óta aránylag sokkal nagyobb volt a zuhanás, mint az egész háborús idő és az összes forradalmak alatt. Aránylag, százalék szerint, azóta többet esett a magyar korona értéke, mint a háború és a forradalmak alatt együttvéve. (B. Podmaniczky Endre: Természetes dolog! — Farkas István: Ilyen politika mellett, persze, hogy természetes! — Erdélyi Aladár: Ausztriában a szocialisták kormányoztak és mégis nagyobb volt az esés! — Farkas István: Ott stabil a korona! — B. Podmaniczky Endre: Mert kölcsönt kaptak! — Erdélyi Aladár: Ha meglesz a kölcsönünk, akkor itt is az lesz! — Farkas István: Ausztria élelmiszerbehozatalra szorul, mi nem! — Erdélyi Aladár: Csakhogy nekünk nincs se vasunk, se szenünk! — Pikler Emil: Nekünk van egy Vass Józsefünk, az osztrákoknak pedig van ^ egy Seypel-ük, az a különbség!) Van vasunk és szenünk is. (B. Podmaniezky Endre: De csak odaát, a megszállott részeken !) Van fánk is, meg szenünk is van; de nem ez a dolog ugrópontja. A dolog ugrópontj hogy nyersanyagokon kivül a termeléshez más tényezőkre is van szükség és ezt a más tényezőt, a munkaerőt, az igazi értéket hanyagolták olyan nagyon el, ezt szolgáltatták ki a gyáriparosoknak, a vasműveknek, ezt tették Csáky szalmájává. Ez teszi tönkre ezt az országot és mióta a kurzus van felül, azt látjuk, hogy épen ez az oka annak, hogy a gazdasági élet állandóan pangóban van, mert ma, amikor a magyar munkás bére nem több, mint európai paritásban körülbelül a fele annak, amit másutt adnak, akkor igenis, az ipar megállással fenyeget. Mert amikor máris tízezrével vannak az utcán a munkanélküliek, akkor ebből nem nehéz kibogozni azt, hogy hol a hiba és hol kellene orvosolni a dolgot. Délelőtt már erről is volt szó^ itt és azt hiszem, más vonatkozásban még ismételten szó lesz róla. Csak azt kivánom megjegyezni, hogy egy ilyen nagyarányú zuhanást előrelátó politikával meg lehetett volna akadályozni. Mert igaz is az, hogy a politikában tévedni nem szabad, mert aki egyszer is téved, annak viselnie kell a konzekvenciáját, ez csak azokra a társadalmi osztályokra állhat, amelyek hosszú évtizedeken vagy évszázadokon keresztül csináltak már politikát, de nem vonatkozhatik azokra, akiketeddigsohasem