Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.

Ülésnapok - 1922-211

À nemzetgyűlés 211. ülése 1923. Jfem érdektelen politikai szempontból az ! sem, hogy amikor a kormány egyik oldalon idefordul az ellenzéki pártokhoz és Isten bé­kéjét kéri a külföldi tárgyalások idejére, ugyanakkor semmiféle intézkedést nem tesz arra, hogy olyan közállapotokat és olyan at­moszférát teremtsen ebben az országban, (Peidl Gyula: Sőt ellenkezőleg!) amelynek megteremtésével csakugyan megadná annak lehetőségét, hogy itt nyugodt parlamentáris helyzetet teremtsen és nyugodt politikai és gazdasági konszolidáció alapját vesse meg. Nem is lehet ezen csodálkozni. Aki ismeri a kormányelnök működését itthon és aki ismeri viselkedését külföldön, megállapíthatja, hogy a kettő között nagyon lényeges eltérés van. Aki figyelemmel kiséri azokat a nyilatkozato­kat, amelyeket a magyar ministerelnök tesz külföldön, vagy azok a kormányférfiak tesz­nek, akik kinn vannak, az óriási eltérést talál az itthoni cselekedetek és a külföldi nyilatko­zatok között, az láthatja, hogy a magyar mi­nisterelnök teljesen hamis képet ad külföldön az ország közállapotairól, az ország politikai és gazdasági helyzetéről és teljesen hamis szinben tünteti fel az itteni állapotokat. Mig ugyanis külföldön a konszolidáció megteremtéséről szokott a magyar minister­elnök beszélni, addig idehaza a konszolidáció­nak semmi jelét, semmi nyomát sem találhat­juk meg. (Mozgás a jobboldalon. — Peidl Gyula: A fejbeverés a konszolidáció? Zala­egerszeg a konszolidációi Vagy talán a bom­bamerényletek?) Hiszen csak az elmúlt hetek­ben jelentette ki itt a belügyminister ur egyik képviselőtársunk felszólalására, aki kifogás tárgyává tette, hogy épen külföldi tárgyalások idején, vagy külpolitikai helyzetváltozás ese­tén lepleznek le jobboldali, vagy baloldali puccsokat, hogy ez nem határidőre történik, hanem, sajnos, olyan gyakran vannak ilyen puccsok, hogy minden egyes külföldi szereplés alkalmával megtörténik egy anélkül, hogy a kormánynak abban bármily része is lenne. Ugyancsak látjuk azt is, hogy akkor, ami­kor a kormány külföldön demokráciát hirdet, amikor azt hirdeti, hogy itt ebben az ország­ban a demokrácia teljesen uralmon van, az igazságügyminister ur és a belügyminister ur olyan törvényjavaslatot terjesztenek be, mely egyenes arculcsapása a demokráciának. (Van­czák János: Fegyházi törvények!) De ugyan­így vagyunk a numerus clausus-javaslattal is, amelyet a ministerelnök ur mindenütt letagad a külföldön, amelyet más szinben tüntet fel és más indokokkal magyaráz meg, mint ami­lyenekből itthon törvénybe iktatták és ahogy még ma is fentartják. Ugyanigy vagyunk a munkássággal való bánásmódot illetőleg is. A külföldön mindenütt letagadja a magyar ministerelnök, hogy a magyar munkásoknak még ma sincs meg a mozgási és szervezkedési szabadságuk és ha a magyar munkásság szer­vezkedési szabadságáért küzd, a sztrájk jogát akarja biztosítani és egy nagyobb falat ke­nyérért bérharcot kezd, sorsa a zalaegerszegi internálótábor, vagy a rendőrfogda. De nemcsak ebben nyilvánul meg a kor­mánynak és a magyar ministerelnöknek az események helytelen szinben való feltünteté­sére irányuló törekvése, hanem meg kell álla­pitanunk a ministerelnök ur külföldi szerep­lése alkalmával azt is, hogy a ministerelnök ur teljesen tájákozatlan az európai politikai helyzettel szemben. Amikor a magyar minis­terelnök legelső külföldi útjáról hazajött s a parlamenti pártok előtt beszámolt külföldi ut­?vi december hó 18-án, kedden. 17-3 járói, a baloldali pártok, köztük Peidl Gyula t. képviselőtársam szóvá tették neki, hogy a demokrácia az egyetlen segitő ut, mely a köl­csön sikeréhez vezet. A ministerelnök ur azon­ban képviselőtársunkat lemosolyogta és azt mondta: téved a képviselő ur, mert nem a de­mokrácia felé vezet az ut, hanem Nyugat­európában a konzervativizmus lett úrrá és a konzervativizmus iránya felé vezet az ut. Mit látunk ezzel szemben? Alig néhány hónappal a ministerelnök ur­nák eme nyilatkozata után megtörténtek Angliában a választások, melyekből a mun­káspárt, mint a leghatalmasabb pártok egyike került ki, a konzervativ párt, amely eddig kormányzópárt volt teljesen összezsugorodott, elveszitette kormányzópárti jellegét és kény­telen ma már Angliában az uralkodó munkás­pártra bizni a kormányalakítást, ami kétség­telenül az ellenkezőjét bizonyitja annak, amit a magyar ministerelnök hirdet, hogy tudni­illik a külföldön a konzervativizmus iránya az uralkodó. Nem az az uralkodó, hanem a demo­krácia felé vezet az ut külföldön is csak ugy, mint Európa más államában. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) De itt látjuk a ministerelnök ur szereplé­sét egy másik kérdésben is. Azt látjuk, hogy amikor elmegy a népszövetség üléseire és meg akarja szerezni a magyar állam részére szük­séges kölcsönt, a népszövetség ülésén találko­zik azzal a Brantinggal, akit nem átallották annak idején itt, a nemzetgyűlésen állandóan gyalázni, akit a legkülönfélébb gyalázó kifeje­zésekkel illettek és akiről állandóan, mint uszí­tóról, mint Európának a magyar érdekek ellen törő egyik vezéregyéniségéről beszéltek. (Peidl Gyula : És bolseviknek nevezték ! Branting mint bolsevik ! — Peyer Károly : Parisban meg banketten ünnepelték!) Ezzel szemben azt látjuk, hogy ez az em­ber, akinek viselkedését, működését eddig igy honorálták, amikor a magyar ügyről volt szó, Parisban a népszövetség ülésén megértéssel viseltetett a magyar érdekek iránt, sőt annyi megértést tanusitott a magyar érdekek iránt, hogy a magyar ministerelnök jónak látta ezt a Brantingot felköszöntőben ünnepelni és fel­köszöntőjében dokumentálni, hogy végre akadt egy ember, aki a magyar ügy érdekében sikra­szállott. (Peyer Károly: Branting elvtársait pedig a fogházakban tartiák!) Méltóztassanak elképzelni, hogy mennyivel nagyobb energiát ^ tudna kifejteni Branting elvtársunk Parisban ottani minőségében, ha tudná, hogy idehaza magyar munkásokkal nem ugy bánnak, mint ahogy bánnak, ha a magyar munkásság meg­mozdulására nem azzal felelnének, hogy Zala­egerszegre küldik, vagy rendőri felügyelet alá helyezik, ha azt látná, hogy idehaza nem nyomják el a magyar munkásságot és nem fosztják meg politikai jogaitól, hanem épen ellenkezőleg, egy olyan állam érdekeit képvi­selheti, mely a munkáskérdések iránt megér­tést tanusit, ahol szabad a demokráciának mindenféle megnyilvánulása. Méltóztassanak elhinni, hogy ebben az esetben sokkal sikeresebben szállott volna Branting a magyar érdekek védelmére, mint ahogy most védelmére szállt, mert bármeny­nyire igyekezett is egy letiport ország sorsán segíteni, bizonyos keserű érzés mégis ott élhet a lelkében magyar munkástársai iránt, ott él­het lelkében az a keserű érzés, hogy van egy ország, amelyben a magyar munkásság meg I mindig a kitagadott sorsát kénytelen viselni. 25*

Next

/
Thumbnails
Contents