Nemzetgyűlési napló, 1922. XVII. kötet • 1923. október 15. - 1923. december 12.

Ülésnapok - 1922-191

A nemzetgyűlés 191. iilése Î923. kapták meg a kedvezményes ruhaszövetet, amelyre pedig feltétlenül számítanak, mert teljesen le vanak rongyolódva, azt pedig valóban nem kell indokolnom, hogy ma egyhavi fizetésükből nem tudnának egy öltöny ruhát csináltatni. Kérem tehát a kormányt, hogy a ministerelnök urnák idevonatkozó igéretét váltsa be és kérje fel a resszortminister urat, — ugy tudom, a népjóléti minister ur foglalkozik ezzel a kérdéssel — hogy a télnek beállta előtt meg is kapják a közszolgálati alkalmazottak a kedvezményes szövetet. Röviden foglalkoznom keli még a közszolgálati alkalmazottak részére beigért és az 1918. évi XXII. tc.-ben biztositott előlegnek, illetve olcsó kölcsönnek kiutalásával. Az 1918 : XXII. tc.-et, illetőleg az errevonatkozó rendelkezéseket én ugy értelmezem, hogy a közszolgálati alkalmazottak egy, esetleg kétévi fizetésüknek összegét kapják meg kölcsönképen, évi 5"5°/o-os kamat mellett. A visszafizetés idejét 15 esztendőben, 180 hónapban állapították meg. A pénzügy minister ur azonban nemsokára — hogy miért, miért nem, azt nem tudom - jónak látta odamódositani ezt a rendelkezését, hogy a közszolgálati alkalmazottak évi 24°/n kamatot fizessenek és kivételes esetekben legfeljebb kéthavi fizetésnek megfelelő összeget kapjanak kölcsönképen. Akik ezt a kölesönt felvették, nem pár nap alatt kapták kezükhöz a pénzt, hanem hosszú hónapok multak el, amig azok a szerencsések, akiket el nem utasítottak, ehhez a minimális kölcsönhöz hozzájutottak. Nem akarok leveleket felolvasni, pedig igen érdekes leveleket intéztek hozzám. Többek között Székesfehérvárról — ha jól tudom — egy postás azt irja, hogy október 18-án adta be a kérvényt, hogy legalább egy-két havi fizetésének megfelelő előleget adjanak nekik. Nyolc nap alatt, tehát nagyon rövid idő alatt elutasították. Az adminisztrációnak dicsőségére legyen mondva, hogy legalább nem ringatták hónapokon keresztül abban a reményben, hogy előleget fog kapni. Elutasították azzal, hogy van vagy lesz az államnak egy akciója, u. n. yászonakció, s aki erre elő van jegyezve, az másféle kölcsönt nem kaphat. Nem akarom felsorolni azokat az érveket, amelyeket ez urnák hozzám intézett levele tartalmaz, érdeklődtem egy másik iránt, és tényleg az utolsó betűig valóság az, amit irt: a kérdéses vászonakció még ma sem született meg, az illetőnek pedig fizetési előlege nincs. Sok száz ilyen van az országban, aki nem kap fizetési előleget azért, mert majd a jövőben, esetleg három év múlva lesz egy vászonakció, ámde vásznat nem kap, fizetési előleget szintén nem kap, hét gyermekével — a legidősebb tizenötéves — és tüdővészes feleségével egyszobás lakásban tengődik, a lakbért kifizetni nem tudja, a tej és egyéb elsőrendű szükségleti cikkek árát sem tudja fedezni. A kormányzatnak módot keli találnia arra, hogy ezeket az előlegeket a lehető legrövidebb időn belül a reászorultak kezéhez juttassa ezen szerencsétleneknek és módot kell találnia arra, hogy a régi formában alkalmas kölcsönt bocsásson a közalkalmazottak rendelkezésére. Egy-két esztendei lefizetéssel, könnyebb feltételek, gyorsabb kiutalás mellett. Térjen vissza a kormányzat arra a régi, helyes álláspontra, hogy a közalkalmazottak kivételes esetekben egy-két, esetleg háromhavi fizetési előleget kaphassanak teljesen függetlenül attól a bizonyos, igen helyesen kontemplált állami kölcsöntől, és ezeket az előlegeket idejében tényleg kézhez is vehessék. Kérem a kormányt, hogy ebben az irányban gyorsan méltóztassék megfelelőleg intézkedni. Több alkalommal voltam már bátor a nemzetgyűlés elé hozni a lakbér kérdését. A pénzügyőr? november hó 21-én, szerdán. 87 minister úrral szemben a Ház nyílt ülésén adatokkal bizonyítottam be, hogy a közszolgálati alkalmazottak már egy fél évvel ezelőtt nem kaptak olyan összegű lakbért, amelyekből lakbérüket ténylegesen ki is tudták volna fizetni. Felhivtam a pénzügyminister ur figyelmét arra, hogy ma még mindig nem élünk normális időket, és a régi toldozások, foldozások, sajnos, még mindig nem szűntek meg. Amikor tehát ujabb lakbérmegállapitások történnek, az akkori 3—4000 koronás havi differenciák a szorzószám következtében mind nagyobb és nagyobb összegre fognak felrúgni, úgyhogy később negyedévenként 30— 40—50.000 koronát fognak kitenni. Szomorúan kell megállapítanom, hogy ebben a kérdésben sem tévedtem, és elkövetkezett az, amit több mint félesztendővel ezelőtt mondottam. Ma igenis a közszolgálati alkalmazottak egyes kategóriáiban már nem ötvenezer koronákat fizetnek havonta reá negyedévenként lakbérükre, de nem egy esetet tudok, amikor már 60—70—80.000 koronát is. Amint a kormányzat elhatározta, hogy rendeletileg intézkedik a lakbérek felemeléséről, kell, hogy módot találjon arra is, hogy a közalkalmazottak a részükre kiutalandó lakbérből tényleg ki is tudják fizetni lakbérüket. Nem értem ez alatt azt az esetet, amikor valakinek társadalmi állásán valamivel túlmenő lakás áll rendelkezésére, melynek lakbére a bekövetkezett drágaság következtében horribilis módon emelkedett. Nagyon természetes, hogy a kormányzat nem gondoskodhatik arról, hogy egy hatodik, hetedik vagy nyolcadik fizetési osztálybeli tiszt viselőnek öt-hatszobás apartementje legyen, de igenis, amint helyesen és bölcsen megtalálta a kormány júniusban módját annak, hogy a közszolgálati alkalmazottak anyagi helyzetének rendezésével a baj méregfogát egyetlen húzásra ki tudta húzni, — és mi ellenzékiek is dicsérettel szóltunk a kormányról azért, hogy ezt a lépést megtette — ugy tegyen a kormányzat ebben az irányban is elhatározó lépéseket. Nem titkoljuk el azt sem, — mert egészen objektiv alapon állunk — hogy nem százait, de ezreit kaptuk közalkalmazottaktól az elismerő leveleknek azért, hogy a kormányzat júliusban megtalálta a módját annak, hogy ha talán nélkülözve is, de mégis tisztességesen fenn tudták tartani családjukat. A kormány hibát követett el, amikor letért az 1893: IV. te. illetve az 1908 : XXVII. te. végrehajtásáról, illetve a közszolgálati alkalmazottakra vonatkozó lakbéreknek ebben a törvénycikkben^ megállapított felemelésének útjáról. A lakbérkérdésben tulajdonképen ez az oka minden bajnak. Ha a kormányzat az ebben a két törvényben lefektetett alap-lakbért sokszorozza, sokkal könnyebb volna a tisztviselőknek illetményükből a lakbért kifizetni. *' Újból kérem a kormányt és annak jelenlevő képviselőjét, a belügy minister urat, hogy méltóztassék nemcsak az én, hanem az ország közhangulatának, ennek az érdemes kategóriának megnyugtatása érdekében valamilyen nyilatkozatot tenni ez iránt. A kérdést azért hoztam a Ház elé, mivel a hónapnak végét járjuk, és a közeli napokban, ugy tudom, a ministertanács fog foglalkozni ezzel a kérdéssel. Méltóztassék felhívni a kormány figyelmét újból arra, hogy aminő megnyugvással fogadták a közszolgálati alkalmazottak a kormány helyes intézkedését júliusban, amikor gyökeresen segített a helyzeten, épolyan mély aggodalom tölti el őket most, hogy a mai nehéz megélhetési viszonyok között abból a minimális illetményből hogyan tudjanak megélni. Eészletekbe ez alkalommal nem akarok bocsátkozni. Remélem, hogy a kormány ebben a kór-