Nemzetgyűlési napló, 1922. XVII. kötet • 1923. október 15. - 1923. december 12.
Ülésnapok - 1922-205
4lê A nemzetgyűlés 205. ülése 1923. és súlyát észleljük. Azokon a vidékeken, amelyekre ezek a latifundiumok megkötöttségüknél fogva ránehezednek, rendkivüli erkölcsi depressziót, sőt elkeseredést keltenek, mert szinte azt véli a közhit, hogy ezekhez hozzányúlni, ezeket megbolygatni, ezekből földhöz jutni egyáltalán lehetetlenség. Ezért tartottam volna feltétlenül szükségesnek az önkéntes felajánlásra való felhivást, illetékes helyről, országos felhivás formájában a nemzetgyűlés szájából. Akárhogy vélekednek is a nagybirtok ról Magyarország széles rétegeiben, erős meggyőződésem, hogy ha egy gyökeres és radikális birtokreform kilátásával, annak küszöbén ilyen felszólitás intéztetett volna Magyarország nagybirtokosaihoz, amely nagybirtokosok, — az egyházak is — láttuk, hogy 1918-ban a fenyegető veszedelem láttára siettek birtokaikat felajánlani — igaz, hogy csak a veszedelem láttára — mondom, meggyőződésem, hogy ezek saját igen jól felfogott érdekükben kellett volna, hogy siessenek olyan felajánlásokkal, amelyek a telepitési akciót szolgálják. Baross János tisztelt képviselőtársam a múltkori ülések egyikén a hitbizományok kérdésével részeltesebben foglalkozott, de inkább azok történeti múltját adta elő, megváltoztatására, leépítésére, megszüntetésére semmiféle propoziciót nem tett. Ennélfogva talán nem lesz teljesen érdektelen, ha átalakításuk, vagy leépítésük kérdésével is néhány szóval foglalkozom. Meglepő — mindjárt előrebocsátom — e téren az a lépés, amelyet egy forradalmi kormányzat tett, a német birodalmi kormány rögtön a német forradalom lezajlásakor. Meglepő azért, mert kiindulópontja a legradikálisabb elveket iktatta törvénybe és amint szerencsés leszek rámutatni, ezt nem a legradikálisabban vitte bele az életbe. A forradalmi idők német alkotmánya ugyanis 155. §-ában röviden és velősen kimondja, hogy »a hitbizományok megszüntetendők«. Ugyanott azonban helyesen, az ellenérték nélküli elkobzást teljesen kizárja azzal, hogy hozzáteszi egy másik szakaszban, hogy »a magántulajdont az alkotmány garantálja«. Az egyes államokra maradt azután ennek gyakorlati keresztülvitele. A legnagyobb német állam, a porosz köztársaság 1919 március 15-én rendeletet adott ki, melyben kimondja, hogy a család 1922-ig maga intézkedhetik békés megegyezés alapján a hitbizomány felbontása iránt. Amennyiben 1922-ig ez nem történnék meg, a további eljárást a kényszerfelosztási rendelet szabályoizza. De ezt sem vették egészen komolyan. 1920 november 10-én a kényszerfelosztási rendelet már egészen más húrokat penget. Kimondja ez a rendelet, hogy a kényszerfelosztás beáll ott, ahol és amikor az 1921 április 1-én birtokban levő hitbizományi élvező meghalt és hitbizományra jogosult le.származót hagy maga után. Amennyiben ilyen leszármazót hagy maga után, ez a leszármazó már nem lép a hitbizomány élvezetébe, a hitbizomány felosztatik és szabad birtokká válik. Amennyiben ilyen leszármazót nem hagy maga után a hitbizomány az alapitó levél ben megjelölt következő élvezőre száll át. Ennek elhalálozásával, amennyiben leszármazója van, a birtok szabad birtokká válik, de ha nincs is leszármazója, a birtok ezen a fokon már felszabadul. Méltóztatik látni, hogy ezáltal ez a forradalmi törvényhozás meglehetősen polgári és békés intézkedéseket iktatott törvénybe. Mert ha egy olyan hitbizományt élvező van a törvény, illetőleg a rendelet életbeléptetésekor I évi december hó ll-en, hedden. a hitbizomány élvezetében, aki 25, vagy 30 éves, akkor még 30—40 éven keresztül nyugodtan élvezheti a hitbizományt és így legalább egy emberöltőn keresztül az a hitbizomány érintetlenül fenmarad, sőt ha ő 10 vagy 20 év múlva meghal és utána nem marad leszármazó, hanem egy oldalágra megy át a hitbizomány élvezete, ennek az oldalágnak várományosa, ha fiatal ember, további 30 vagy 40 évig élvezheti még egységében, mint hitbizományt ezt a birtoktestet, s csak annak elhalálozása után szabadul az fel. Ezzel a meglehetősen enyhe hitbizomány-szabályozási rendelkezéssel illusztrálni kivántam azt, hogy azok a radikálisan hangoztatott elvek egy, a gyakorlatban még radikálisabb elveket propagáló kormányrendszer kezében sem vitettek keresztül. Kétségtelen, hogy Magyarországon az előbb hivatkozott egészségtelen kötött-birtokstatisztika alapján a hitbizományok leépítésére feltétlenül szükség van. Az előttünk levő törvényjavaslat és az ennek alapját képező törvény ezt egyáltalán nem zárja ki, amennyiben semmikép sem veszi ki a hitbizományt, úgyhogy ha az 50 évnél régebben igénybevehető birtokok sorra kerülnek, a sorrendből — legalább véleményem szerint — a hitbizomány sincs kivéve, mint hitbizomány. Ezeknek a fokozatos igénybevétele tehát a sorrendnek bizonyos megváltoztatása alapján feltétemül kívánatos az olyan helyeken, ahol magasabb telepitési szempontokból a hitbizományoknak megmozgatása nemzeti, szociális és gazdasági szempontból is kívánatos volna. Ez expressis verbis a törvényben kifejezést kellene hogy találjon és nem volna szabad a hitbizományokat csupán abba a legutolsó kategóriába sorozva meghagyni, amely legutolsó kategóriákhoz — amint a gyakorlatban látjuk —igen ritkán, elvétve, sporadikus módon nyúlnak csak hozzá. Olyan helyeken, ahol az egészséges birtokigénylés megkívánja ezekhez a nagy latifundiumokhoz való hozzányulást és magasabb szociális, etikai és nemzeti szempontok is kívánatossá teszik, hogy ezekhez előbb nyúljunk hozzá, mint esetleg olyan egészséges kisebb és középbirtokokhoz, amelyek 50 évnél előbb szereztettek, ilyen esetekben feltétlenül kívánatos az 50 évnél régibb, ennélfogva kötött birtokoknak megmozgatása is. Mondottam, hogy egészséges reform csal: az^ adott viszonyok ismeretében és a nagv irányelveknek előzetes keresztülvezetésével vihető keresztül. Nem elég a földet megmozgatni, mert — és ezt hangsúlyoztam már földbirtok politikai szempontból békésebb időkben, 1916-ban is — sokkal veszedelmesebb ezt a problémát napirendre tűzni és ki nem elégítő módon megbolygatni, mint egyáltalában hozzá nem nyúlni. A félmegoldás, az egészségtelen és ki nem elégítő megoldás olyan elkeseredést szül azokban a szivekben, amelyeket megmozgattak, e kérdés iránt fogékonnyá tettek és amely szivek azelőtt ezzel a kérdéssel bizonyos vidékeken talán egyáltalán nem foglalkoztak, hogy államkormányzási szempontból bűn ennek a kérdésnek megmozgatása anélkül, hogy kielégítő módon megoldatnék. Csak életképes gazdasági egységek létesítése lehet az a vezérlő motívum, amely birtokpolitikai reformot szerencsés módon keresztülvihet. Csak ha életképes gazdasági egységeket tudunk teremteni s — amint erre rá fogok térni — meg is tartani, csak akkor lehet a birtokpolitikái reform maradandó és áldásos. Az egészséges üzemegységeknek létesítése,