Nemzetgyűlési napló, 1922. XVII. kötet • 1923. október 15. - 1923. december 12.

Ülésnapok - 1922-201

284 A nemzetgyűlés 201. ülése 1923. évi december hó 5-én, szerdán. báró, Cziráky, Eötvös, Sigray, Teleki, Prónay és Fáy neveket olvasom ott. Ezeknek utódai bent ülnek ma is a magyar parlamentben; felkérem tehát ezeknek a parókás, púderes és spenceres régi magyar hazafiaknak itt ülő unokáit és dédunokáit, akiknek szépapái már a rendiség idejében szükségesnek látták az ország érdekében, hogy a hitbizományi jog megreforrnáltassék és a hitbizományok nagysága nemzeti szempontból redukáltassák, hogy azok ma legyenek szivesek és kövessék szépapáik példáját és az e tárgyban benyújtandó határozati javaslatomat szavazzák meg. Szijj Bálint: Sajnos, nem fogadják el a figyelmeztetést ! Baross Jáuos: Sajnos, az 1827-iki országgyűlés munkáját is elgáncsolták Bécsben. Épen ezért már az 1834-iki országgyűlésben a türelmetlenség hangos szóban tört ki. Köleseynek szerepe közismert, Deák Ferencé is, aki erős szavakban mutatott rá, hogy I. Lipót alatt a hitbizományokat az oligarchák érdekében hozták be és hogy »ennek az intézménynek lassú mérge rontotta hazánk lehető virágzását«. r Mások viszont rámutattak arra, hogy az egészséges birtokelosztásnak, a középbirtokok szaporításának épen a hitbizományok legnagyobb akadályai. A vitának azután az lett a vége. hogy ebben a kerületi választmányban a vármegyék többsége kimondta, hogy a majorátusok és a hitbizományok eltörlendők Magyarországon. Természetesen ebből sem lett semmi ; sem a reformból, sem az eltörlésből; a sima láthatatlan kezek mindent megakasztottak. Ezután 1842-ben még Kossuthnak volt egy nagy vitája a Pesti Hírlapban, azután jöttek a 48-as események, a szabadságharc, annak leveretése és jött a szomorú Bach-korszak. A Bach-korszakban a hitbizományokról csak egy feljegyezni valóm van, t. Ház, de azt érdemes feljegyezni. T. i. 1852-ben magyar hitbizományi alapított Szatmár vármegyében a magyar és olasz nép aradi és bresciai hóhérjának Haynau-nak a családja, amely szégyenszemre ma is fenáll, és ugy tudom épen csonka Magyarországon maradt. (Felkiáltások : Gyalázat !) Azután jött a 67-es kiegyezés és jöttek az 1880-as és 90-es évek agrárius mozgalmai, amelyekben — tejfölös szájjal — magam is részt vettem már. Beksics Gusztáv volt az, aki nagy feltűnést keltett, szellemes és messzelátó brosüráiban kimutatta, hogy a hitbizományok ugy fekszenek Magyarországon, hogy a magyar fajnak propagáeióját, terjeszkedését akadályozzák, de a nemzetiségeket szabadon hagyják. Azt proponálta tehát, hogy a sikvidéki mezőgazdasági hitbizományok telepítési és birtokpolitikai célokra használtassanak fel és helyettök cserébe a Felvidéken és Erdélyben erdőbirtokokat adjon az állam. Beksicsnek ezt a politikáját támogatta nem valami radikális ember, hanem egy nagyemlékű konzervatív államférfiú: gróf Tisza, István is. Tessék csak megnézni a. Budapesti Szemlének 1887. évi évfolyamát, amelyben Tisza az agráriuskérdésről nagy értekezést irt. Azt mondja ezen értekezésben, hogy »intézményeinknek alapja csak a közérdek lehet. Családi fény fenlartása nem indokolhatja a hitbizományok fentartását, legfeljebb csak azt, hogy egészséges birtokkategóriákat óvjon meg. Mivel azonban a magyar hitbizomány institúciója nem egészséges birtokkategóriákat védett, hanem egészségtelen, abnormis lalifundiumokat kötött meg, Tisza István visszanyúl az 1827. évi országgyűlés prepozíciójára és maximumot akar megállapitani a hitbizományok nagyságára 6-8 ezer forint földadónak megfelelő területben, ami az akkori viszonyok között, NagyMagyarország területéhez képest utcunque elfogadható megoldás lett volna. Tisza István kifejti továbbá, hogy inkább a nemzetiségi vidékeken, főleg középbirtokokon kellene hitbizományokat alapítani, nem pedig magyar vidékeken, óriási latifundiumokon. Szóval Tisza István és Beksics Gusztáv adta meg a lökést annak az agrárius agitáeióuak, amelyben magam is erősen dolgoztam, hogy a hitbizományokat próbáljuk belekapcsolni egy nagy magyar nemzeti birtokpolitikának szolgálatába, próbáljuk a hitbizományokból kivenni azt a helyes magot, amelye benne van, ha ugyan van benne, azt az öröklési jogi magot, amely a normális és hasznos kis- és középbirtokalakulatoknak megmentésére szolgálhat. Elővettük a kisbirtoköröklési jog kérdését is és tanulmányoztuk, hogy a helytelen, a föld természetével meg nem egyező, sőt azzal ellentétben álló egyenlő hagyatéki osztály menynyiben mozditja elő az egy „gyerekrendszert. Szóval huszonöt esztendővel ezelőtt megindult egy nagy, alapos agrárius munka: könyvtárakat irtunk össze ezekről a kérdésekről, de mindez eredmény nélkül maradt, máig is ott vannak a hitbizományok, ahol 1790-ben voltak. (Ugy van! jobbfelöl.) Ennek a nagy agrárius nekibuzdulásnak volt aztán következménye az, hogy az igazságügyministeriumban ankéteket tartottak a hitbizományok ügyében. Én magam még a Sándor-utcai képviselőházban tartottam szűzbeszédemet a hitbizományok roformjáról és azóta határozati javaslatokban, gazdakongresszusokon mindig hirdettük és követeltük ennek az elavult s a nemzet szolgálatában sohasem állott intézménynek egészséges nemzeti irányú reformját. (Helyeslés balról és a középen.) Ennek az agitációnknak következménye volt a Darányi-féle telepítési törvényjavaslatnak a Ház asztalára való letétele is. Mindezen munkánk mégis eredménytelen maradt. Valakik elgáncsolták ! Mikor azután nagyatádi Szabó István látta azt, hogy a mi — talán mérsékeltebb — agrárpolitikánk eredménytelen volt, akkor bontotta ki ő a zászlót és jött segítségünkre. Nem szembejött velünk, hanem segítségére a mi törekvéseinknek ! És kénytelen vagyok leszögezni az ország szine előtt, hogy ma azok, akik a régi nyolcvanas és kilencvenes évekbeli agráriusok utódainak játsszák ki magukat, azt hangoztatják, hogy nagyatádi Szabó szembejött az agrártörekvésekkel. Nem. Nagyatádi Szabó folytatta azt a munkát, amelyet mi akartunk r véghezvinni, de amelyet befolyásos urak osztály érdekből Bécsben elgáncsoltak s amelyet csodák csodájára ma megint el akarnak gáncsolni. (Felkiáltások a szélsíbaloldalon : Budapesten ! Magyarországon !) Ugy van, ez a rövidlátó reakció ma is működik, — hiszen gondoljunk csak vissza ennek a földreformnak és a novella megszületésének történetére. Már pedig ha a boldog Magyarországon szükség volt a hitbizományok reformjára, akkor ma, csonka Magyarországon százszor inkább szükség van rá. (Ugy van! a jobboldalon.) Nem akarom most már sokáig igény bevenni a t. Ház türelmét, csak pár percnyi türelmet kérek. (Halljuk! Halljuk!) A júniusi beszédemben a statisztikai adatokat már ismertettem, most csak néhányat akarok még ezek közül az önök emlékezetébe visszaidézni. Magyarországon a hitbizományilag legjobban lekötött huszonöt vármegye közül húszban a magyarság volt többségben, kettőben a hazafias németek, egyben a jóérzésű rutének. Ezzel szemben a kifelé törekvő oláh, tót és szerb