Nemzetgyűlési napló, 1922. XVII. kötet • 1923. október 15. - 1923. december 12.

Ülésnapok - 1922-188

M A nemzetgyűlés 188. ülése 192 B. Podmaniczky Endre : Talán ez a beszéd használ ? Meskó Zoltán : A magáé semmi esetre sem, mert sohasem beszélt még, de az én beszédem használhat, mert a nemzet nagy többsége szabad királyválasztó. (Zaj,) Mindenesetre csak káros lehet ránk nézve, ha egyik nap azt olvassuk, hogy ez utazik ki Ottó királyhoz, másnap megint más. És mindenesetre nagyon ártott az is, amikor megkapta az aranygyapjas rendet egy kiváló államférfiunk, akinek nagysága előtt én meghajlok, akit becsülök, tisztelek, aki egyike a legnagyobb magyaroknak, de akinél mégis csak furcsa dolog az, hogy egyik alkalommal mint hivatalos küldött kereste fel a királyt, másik alkalommal mint privát egyén, de az aranygyapjas renddel jött vissza. (Zaj.) Barthos Andor : Erről Bethlen igazán nem tehet ! Meskó Zoltán : Mindezeknél fogva nagyon szeretném, ha az igen t. ministerelnök ur előbbi kijelentéseit néhány egyszerű keresetlen szóval megismételné és csak annyit mondana, hogy a kir^lykérdésben én ugyanolyan trónfosztó vagyok, mint voltam. (Zaj. Elnök csenget.) Egyébként pedig legyen meggyőződve a ministerelnök ur, hogy a kölcsön megszerzésére irányuló törekvéseiben mi csak támogatni fogjuk, útjába akadályokat nem görditünk, (Helyeslés jobbfelől.) és várjuk nemcsak a jobb atmoszférát, hanem a kölcsönt magát is, mert a levegő lehet akármilyen jó, abból megélni nem lehet. (Derültség a jobbés baloldalon. Zaj. Elnök csenget.) Elnök: A kormánynyilatkozathoz már senki sem kivan szólani 1 Rakovszky István képviselő ur személyes kérdésben kivan szólni. Rakovszky István: Tisztelt Nemzetgyűlés! Bocsánatot kérek, hogy én ebben a nagj^ vitában, amely itt kifejlődött, kénytelen vagyok a Ház türelmét igénybe venni személyes megtámadtatás ci mén. A tisztelt többségnek két tagja, amikor a tisztelt előttem szólott képviselő ur felemiitette a szerb utazást, azt mondotta, hogy én hiusitottam meg ezt; ezt a vádat a tisztelt előttem szólott képviselő ur is megismételte. A történeti igazság kedvéért kénytelen vagyok szót emelni. A dolog egészen másképen játszódott le: a tisztelt urak előtt az ajtót nem én csaptam be, hanem az be volt már csapva orruk előtt, mielőtt oda mehettek. A tényállás ugyanis a következő: (Halljuk ! Halljuk !) Az urak itt aláírásokat gyűjtöttek egy utazásra, amely Belgrád felé irányult. Akkor a^ Neue Freue Presseben a lap belsrrádi levelezőjétől megjelent egy cikk, amely ekképen szólott: Csodálkozást váltott ki Belgrádban, hogy a magyar képviselőháznak elnöke fordult a belgrádi szkupstina elnökéhez, hogy szivesen vennék-e azt, ha magyar képviselők Belgrádba utaznának. Miután ebből egy szó sem volt igaz, én kettős felelősség előtt állottam. Felelősséggel állottam szemben a magyar nemzetgyűléssel, hogy én a nemzetgyűlés megbizatása, tudta és beleegyezése nélkül fordultam volna bárkihez, hogy magyar képviselőket fogadjanak. De felelősséggel tartoztam akkor azok iránt is, akik ismerték az ország hangulatát, amikor röviddel a háború befejezése után itt a kedélyek még annyira fel voltak háborodva különösen Szerbia és Románia ellen amiatt, ahogyan lent a

: Bánátban és Pécs vidékén bántak a mi honfitársainkkal, hogy én egy percig se tűnjek fel abban a színben, mintha ilyen körülmények között lépéseket tettem volna hivatalos állásomból kifolyólag a szerb szkupstina elnökénél. 3. évi október hó 15-én, hétfőn. Én nem tettem egyebet, mint abból a székbő kijelentettem, hogy nekem ehhez a dologhoz semmi közöm sincs és hogy valótlanság az, mintha én fordultam volna a szerb nemzetgyűlés elnökéhez Tehát már Szerbiából, Belgrádból jött a hir .. " Meskó Zoltán : A Pressében volt ez ! Rakovszky István : ... hogy nagy csodálkozással vették azt, hogy magyar képviselők mennek oda, akiknek a látogatását nem látják szivesen, ami szintén ebben a cikkben volt és hogy ezek a lépesek az én inger énei ámra, az én közvetítésemmel történtek. Ez ellen tiltakoztam én, mint a Ház elnöke, mert a nemzetgyűléssel szemben kötelezve voltam ezt megtenni. De tiltakoztam azért is, mert abban az időpontban nem tartottam illőnek, hogy amikor ilyen elnyomatás alatt szenvednek a mi honpolgáraink, a Ház elnöke olyan szinben tűnjék fel, mintha közeledne és — majdnem azt a kifejezést akarnám használni — könyörögne és koldulna, hogy magyar nemzetgyűlési képviselőket fogadjanak. Ez a történeti igazság, ezek a tények. (Helyeslés balfelöl.) Elnök : Meskó Zoltán képviselő ur félreértett szavainak helyreigazítása címén kivan szólni. Meskó Zoltán : Tisztelt Nemzetgyűlés ! Én is tartozom a történeti igazságnak, hogy erre pár szóval reflektáljak. Abban teljesen igaza van a volt elnök urnák, igen tisztelt képviselőtársamnak, hogy nem ő óhajtotta ezeket a képviselőket vezetni és nem ő volt kiszemelve arra, hogy őket vezesse. Az egész akcióba be sem volt vonva. Nagyon jól tudtuk, hogy a t. képviselő ur legitimista ; . . . Szilágyi Lajos : Tehát királyt akartak választani mégis ! (Zaj.) Meskó Zoltán : . . . nagyon jól tudtuk, hogy a tisztelt képviselő ur nem osztja a mi politikánkat. Arról van szó, hogy a küldöttséget, amelyet én készítettem elő — én jártam a szerb követségen ; hogy kiknek a megbizásából, az mellékes — ne csak szivesen lássák. Igenis már egy osztálytanácsost is attasii'oztak mellénk, meg is volt mondva, melyik hajóval megyünk, az egész programmât megküldötték nekünk és akkor jött az a Neue Freue Pressében elhelyezett bizonyos intervju, amelyet a szerb sajtóhivatal teljesen megcáfolt. A szerb követ is kijelentette a magyar kormány egyik tagjának, hogy erről tudomása nem volt, ezt Budapesten helyezték el tendenciózusan, hogy kik, azt nem tudom, nem kutatom. A helyzet az, hogy igenis attól tartottak, hogy egy esetleges szerb orientáció következtében bizonyos Habsburg-propagandairányzatokat be kell szüntetni. Ez az egyik. Ami pedig a képviselő urnák azt az állitását illeti, hogy ő ismerte a nemzet hangulatát, erre azt mondhatom, hogy én bejártam az egész országot és én is ismertem. (Egy hang a szélsőjobboldalon ! Most sem ismeri !) Én nem ismerem ? (Derültség.) Arról van itt szó, hogy igenis sanyargatták a mieinket. Ez adta nekünk azt a gondolatot, hogy segitsünk rajtuk, mert az cselekszik helyesen, aki segiteni akar. Hiszen a kormány is azért lépett közbe érdekükben, hogy ne sanyargassák, ne börtönözzék be őket. Tudom, mit szenvedtek ott a magyarok, mert magam is börtönben ültem ott. Segiteni akartunk honfitársainkon, ezért akartunk lemenni. Intencióink a legtisztábbak voltak és emelt fővel állitom, hogy nagy politikai hibát követtünk el, hogy nem mentünk le. Az ajtókat nem csapták be előttünk előre, mert hivtak bennünket az én közbenjárásomra. Tisztelt barátaim, akik itt alá vannak irva, teljesen informálva vannak a dolog minden fázisáról. De nagyon természetesen, amikor a házelnöki