Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.

Ülésnapok - 1922-171

48 A nemzetgyűlés 171. ülése 1923, évi augusztus hó 10-én, péntehen. Nem azért szólaltam fel, hogy panaszkodjam a városi lakosságnak és a mobil tőkének érdekében. Kizárólag azért szólaltam fel, hogy tisztázzam ezt a kérdést, és azt a további kérdést is, amelyet Zsilinszky t. képviselőtársam felvetett, amikor azt mondotta, hogy az adóvalorizálás megtörténik immár a jövedelmi adónál, a vagyonadónál, megtörtént a földadónál, de nem történik meg a társulati adónál. Aki a társulati adónak konstrukcióját ismeri, az jó lélekkel nem ezt állapithatja meg és nem állithatja ezt. A társulati adó kodifikációjának lényege az, — és ez volt az, amit az érdekeltek elsősorban támadtak annak idején — hogy tekintetbe veszi a korona elértéktelenedését is, és a korona elértéktelenedéséből származó papirjövedelmeket is adó tárgyává teszi. Aki a társulati adónak rendelkezéseit figyelemre méltatja, az könnyen konstatálhatja, hogy a vállalkozások vagyonának legfőbb részét, a készleteket, az értékpapírokat a mai korona és a mai árak alapján értékelik, ennek alapján állapítanak meg már magában véve is horribilis, 30 — 35 százalékos adót, amelyet még tetéznek azzal, hogy a mai rossz koronában való többletekre külön adópótlékot állapítanak meg, amely további adőpótlék révén ez a társulati adó 55—60%-ig emelkedik és hatásában a korona elértéktelenedését sújtja és adóztatja meg. Amikor ezeket konstatálom, csak azért teszem, hogy felszólaljak az ellen, hogy ilyen alkalmak, mint amilyen egy adójavaslat tárgyalása, mely az egész ország közönségének áldozatkészségét és szolgáltatási képességét igen nagymértékben veszi igénybe, arra használtassanak fel, hogy a különböző foglalkozási ágak és társadalmi rétegek egymással szembeállittasanak. Korántsem mondom azt, hogy a mostani adótörvény megüti az igazságosság abszolút mértékét. Meg vagyok róla győződve, hogy elsősorban a városi lakossággal, de a gazdatársadalommal szemben is bizonyos tekintetben igazságtalanságokat tartalmaz, aminthogy egy ilyen egyszerű szorzószám hatásaiban máskép nem is nyilatkozhat meg. Azonban meggyőződésem az, hogy ez egy szükségtörvény, amelyet meg kell szavaznunk, még pedig ugy belpolitikai, mint külpolitikai tekintetből és az ország gazdasági rendjének további fentartása érdekében. (Ugy van ! jobbfelöl.) Mert ha kénytelenek vagyunk a tisztviselői kar és a fixfizetésüek érdekében 200 milliárdos uj terhet vállalni, akkor kétségtelenül gyorsan kell gondoskodnunk arról is, hogy ennek ellenében bevételi forrásokhoz jussunk. Már pedig kétségtelen az, hogy a mai helyzetben és az adminisztráció mai helyzetében lehetetlen volna uj kivetések révén a legközelebbi hónapokban, sőt igen hosszú ideig ilyen állami bevételekhez jutni. En magamat a polgári társadalom egy tagjának érzem és azt allitom

? hogy a polgári társadalom legnagyobb érdeke az, hogy az állam minél hamarább kiadós bevételekhez jusson, mert különben a gazdasági élet teljes bolsevizmusát látnám. Érzésem az, hogy külpolitikai szempontokból is akkor, amikor előbb-utóbb számithatunk arra, hogy a magyar kölcsön ügye döntő stádiumba jut, kötelességünk önmagunk és nemzetünk iránt, hogy áldozatkészségünknek legnagyobb mértékben tanúbizonyságát adjuk, ha a külföld segítségét akarjuk igénybevenni gazdasági életünk helyreállítására. Ezeket voltam bátor igazolásul elmondani akkor, amidőn kijelentem, hogy a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés jobb felöl.) Elnök : Minthogy szólásra senki feljegyezve nincs, kérdem, kiván-e valaki szólni ? (Nem !) Ha szólni senki sem kivan, a vitát berekesztem. A pénzügyminister ur kíván nyilatkozni. Kállay Tibor pénzügyminister: T. Nemzetgyűlés! Méltóztassék megengedni, hogy én is pár szót szóljak ehhez a törvényjavaslathoz, amely benyújtása alkalmával oly nagy antipátiával és meg nem értéssel találkozott. (Halljuk ! Halljuk !) Kifogásoltatott mindenekelőtt az, hogy incidentaliter nyújtatott be a javaslat, kellő meggondolás ós előkészités nélkül, kifogásoltatott továbbá azokból az általános adóügyi szempontokból, amelyek minden törvényjavaslatnál, amely közszolgáltatásokra vonatkozik, felmerülnek és amelyek az egyformaság és az igazságosság kivánalmát nem látták biztosítva ebben a javaslatban. Mindenekelőtt megjegyezni óhajtom, hogy itt nem adótörvényről, hanem befizetési törvényről van szó. Indokolttá tette ezt az a körülmény, hogy koronánk értéke 1920 óta igen jelentékenyen leromlott A fennálló rendelkezések értelmében mindaddig, amig uj kivetés nem történik, a befizetés eszközlendő azon az alapon, amely meg lett állapítva a megelőző esztendőkre nézve. Fizetendő lett volna tehát ezen törvényes rendelkezések szerint összegszerüleg, papirkoronában ugyanannyi, mint amennyi megállapittatott az 1920. évben még az 1922. és 1923. esztendőkre nézve is, holott kétségtelen, hogy a valuta időközben bekövetkezett leromlása és az általános nagy drágulás folytán azok az értékek, amelyekhez a kincstár ilyen módon jutott volna, csak igen kis töredékrészét tették volna ki azoknak az értékeknek, amelyek az államnak járnának normális időben, akkor, ha a korona értékében s egész gazdasági helyzetünkben ez a reánk nézve katasztrofális változás be nem következett volna. Arról van tehát szó, hogy a kincstár ne essék el azoktól a bevételektől, ne essék el teljesen azoktól az értékektől, amelyekhez neki a fennálló törvény értelmében joga volna, ha az országra ilyen szerencsétlenség, ez a nehéz gazdasági helyzet be nem következett volna. Arról