Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.
Ülésnapok - 1922-184
A nemzetgyűlés 184. ülése 1923. évi szeptember hó 7-én, pénteken. 483 vármegyénél egyformán épen 20%-ot bocsátunk el. A vármegyék nagyon különbözőképen csonkultak meg a területükben, e mellett — amint a tapasztalat mutatja — az egyes vármegyék tisztviselői állásainak száma és az ugyanazokban a vármegyékben évről-évre feldolgozásra kerülő ügydarabok száma között nagyon nagy diszparitás mutatkozik. Igazságtalanság lett volna tehát azt mondani, hogy minden vármegyénél egyformán 20%-ot bocsássunk el, amikor van vármegye, ahol teljes joggal és igazsággal, főleg a megcsonkított vármegyékben, a 20%-nál nagyobb létszám lesz elbocsátható, viszont pedig van olyan vármegye, amely igen csekély elbocsátást, illetőleg létszámapasztást sem bir el. Tehát a belügyminister, egy központi hatóság lehet csak hivatva arra, hogy igazságosan döntse el ezt a kérdést. Szilágyi Lajos : Bihar megyében a megüresedő állásokra sem kapnak pályázókat. Rakovszky Iván belügyminister : Ezzel szemben a városokban ugy áll a dolog, hogy a városok nem csonkultak meg területileg, tehát igazságos eljárás, hogy minden város a saját hatáskörén belül igyekezzék a 20%-os létszámapasztást végrehajtani. De másodszor igazságtalanabb is a városokkal szemben az autonómiába való minden belenyúlás, mert tudjuk, hogy addig, mig a mai helyzetben a vármegyék teendőinek egy igen kis százaléka képez önkormányzati gazdasági közigazgatást, a városokban épen a teendők nagy százaléka, — mondjuk 90%-a — gazdaság belső önkormányzati teendő, csak egy kis — körülbelül 10%-os — arányszám marad az állami közigazgatás intézésére. Ezért van mindenütt a világon kifejlődve az a rendszer, hogy a városoknak autonómiája épen szervezési téren bővebb és szélesebb, mint a vidéki önkormányzati egységeké. E mellett a városok ügykezelésének nagy részét épen az üzemek ellátása és vezetése teszi ki. Ezeknek az üzemeknek létszámredukciója sokkal inkább tekinthető egy belső, intern gazdasági kérdésnek, mint igazgatási kérdésnek, tehát helyes, hogy ezeknek ! az üzemeknek vezetőségét lássuk el a végrehajtási utasitás segítségével a létszámapasztás részletes megállapítását illetőleg bizonyos hatáskörrel. Ami már most Hegymegi-Kiss Pál t. képviselőtársamnak azt az aggályát illeti, hogy ezek a jelenleg működő képviselőtestületek régóta lévén megválasztva, nem kifejezői többé a közhangulatnak, bátor vagyok rámutatni arra, hogy úgysem tudjuk képviselőtestületekre bizni ennek a kérdésnek eldöntését. Amint a vármegyéknél lehetetlennek tartottam, hogy egy sok tagból álló testület vitatkozzék afelett, hogy voltakép ki legyen nyugdíjazva, vagy állásából elbocsátva. Ugyanúgy lehetetlennek tartom, hogy a képviselőtestület határozzon és tanácskozzon akkor, amikor esetleg nagyon bizalmas ügyeket kell megbeszélni ós nagyon bizalmasan kell az ügy érdekében megkritizálni egyik vagy másik tisztviselő I működését vagy munkáját. Ezzel szemben a döntő szó kell, hogy mindig a hivatali felsőbbség feladata legyen, mert hiszen a hivatalfőnök tudja leginkább megválasztani, hogy ki milyen munkát végez, ki az, aki nélkülözhető, ki az, aki nem nélkülözhető, ugy hogy én azt hiszem, hogy a képviselőtestületnek úgyis aligha lesz a részletekben olyan messzemenő befolyása, hogy aggályosnak volna tekinthető az, hogy a városok maguk intézkedjenek az ügyekben. Ezért kénytelen vagyok ehhez ragaszkodni, hogy maradjon meg az eredeti szöveg. Azokat az aggályokat, amelyeket HegymegiKiss Pál képviselőtársam itt kifejezett, miután úgyis a belügyministerre van bizva a végrehajtás, majd a végrehajtás folyamán mindenesetre tekintetbe fogjuk venni, mert bizonyos, gondolni kell arra, hogy ezek a régen megválasztott képviselőtestületek nem fogják egészen a mai közhangulatnak megfelelően teljesíteni kötelességeiket, ugy hogy a végrehajtás folyamán kell majd olyan kautélákat felállítani, hogy a képviselőtestület kiküldötteivel szemben a hivatali szakszempontok is megfelelően érvényesüljenek és a polgármester, vagy általában a hivatalok főnökei megfelelő befolyást gyakoroljanak ugy az állások, mint az elbocsátandó személyek kiválasztásánál. Kérem az eredeti szöveg elfogadását. Elnök ". Hegymegi-Kiss Pál képviselő ur kér szót! Hegymegi-Kiss Pál : Félreértett szavaim helyreigazítása címén szót kérek! T. Nemzetgyűlés! A belügyminister ur félreértett engem, mert én arra kérem a belügyminister urat és azt a módosítást nyújtom be, hogy a létszámcsökkentést városokban ne ebben az esztendőben oldják meg, mint ahogy az idevonatkozó 2. §, amelyik a felmondás és elbocsátás közléséről szól, ezt rendeli. Tehát ebben a kérdésben most kell határozni és most kell az elbocsátás kérdését, ugy tudom, október végóig megoldani. Ezt meg kell tenni Budapesten is, és meg kell tenni a törvényhatósági városokban mindenütt, ennélfogva a belügyminister ur tekintetbe sem veheti később az én aggályaimat, mert október végéig az elbocsátást az alkalmazottakkal közölni kell. A másik pedig: én nem azt mondottam, hogy az egyetem, a^testület fogja megoldani a létszámcsökkentést. Én nagyon jól tudom, hogy egy nagy szerv ilyenre nem alkalmas. De ha egyszer abban a rendelkezésben az van, hogy az önkormányzati testületek kötelesek a létszámcsökkentés elveit a saját alkalmazottaikra is alkalmazni és a belügyminister ur ebben a törvényben más javaslatot nem hozott, akkor ez mindenütt a közületi szerv, a törvényhatósági bizottságok, illetve rendezett tanácsú váróinál a képviselőtestület hatáskörébe tartozik, csakis annak van joga tehát azt a bizonyos szervezetet, bizottságot vagy albizottságot ebben a kérdésben kiküldeni. Ez a törvény javak' at, majdan törvény, semmi jogot sem ad a belügyminister