Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.
Ülésnapok - 1922-183
474 À nemzetgyűlés 183. ülése 1923. évi szeptember 6-án, csütörtökön. ruságunk, a hadiárvák gondozása, gyermekvédelem, az elhagyottak gondozása és az ezekkel kapcsolatos kérdések ezt az igazgatási ágat annyira megnövelték, hogy ha még egyessé teszik is az árvaszéki szervezetet, abban az esetben sem lehet, létszámcsökkentésről beszélni. En ezeknek a tisztviselőknek adataira hivatkozom. Ha azok nem helyesek, méltóztassék a beliigyminister urnák megcáfolni. Ezek szerint az adatok szerint ma Magyarországon a gyámügyi teendőket körülbelül 196 árvaszéki tisztviselő intézi középfokon, már pedig ennyi tisztviselőre a mai nehéz viszonyok között csonka Magyarországnak meggyőződésem szerint tényleg szüksége lesz. Nekem az a meggyőződésem, hogy nagyon sok feladat hárul ma az árvaszéki tisztviselőkre, és még több fog hárulni abban az esetben, ha a gyámügyi igazgatást a kor követelményeinek és a nemzet érdekeinek megfelelően átszervezik. Méltóztassék nekem megengedni, ezekre a tisztviselőkre nagyobb szükség van, mint a népjólétügyi ministeriumra, amely hatáskörnélküli lehetetlen kormányzati szerv. A tulaidonképeni népjóléti ministernek a belügyministernek kellene lennie. A hatásköröknek erőszakos szétválasztása egyáltalában meg nem felelő. Hiszen pl. még most is vitatják, hogy közegészségügyi kérdésekben melyik ministerium a legfőbb közigazgatási fórum. Ilyen körülmények között a belügyministerium nem lehet egyéb, mint rendőrministerium. Az árvaszéknél nem lehet megcsinálni a létszámcsökkentést. Ott reformra, uj munkabeosztásra, a feladatok helyes kitűzésére és jó ügyvitelre van szükség. Azért használtam sine ira et studio az »osztályérdek« szót, mert nem tudom elképzelni, hogy amikor létszámcsökkentésről van szó, miért épen az árvaszéki tisztviselőknek kell nekimenni. Én, mint ellenzéki képviselő, aki ismerem a vármegyei közigazgatást, nagyon jól tudom, hogy ezek azok a tisztviselők, akik nem politizálnak, akik nem szállitanak mandátumot, akiknek intézkedéseiben a legkevesebb a discretio, csupán az elhagyott rétegekkel foglalkoznak, de politikai szolgálatokat nem teljesitenek. Ha tehát ezekre a tisztviselőkre szükség van, miért épen ezeknél akarják a létszámcsökkentést keresztülvinni. De más szempontból is kifogásolom ezt az eljárást. Nyíltan megmondom és a belügymister urnák erre nagyon vigyáznia kell. Ha a vármegyékben vizsgáljuk a tisztviselői tagozódást, azt látjuk, hogy mig a középosztály, az u. n. dzsentri-osztály a főszolgabírói, alispáni, ujabban a központnál a vármegyei főjegyzői vagy másodjegyzői állást foglalja el, szóval azokban a pozíciókban helyezkedik el, ahol a hatalom nyilvánvaló, ahol a hatalommal való élés és a néppel való közvetlen elbánás joga kezében van az illető tisztviselőnek, addig azok a lateinerek, és azoknak a lateinereknek fiai, akiket a rossz sors valahogyan a vármegyei közigazgatásba vitt és onnan más állami szolgálatba bejutni nem tudtak, mind áthúzódtak az árvaszékhez, ahol más képesítés szükséges, ahol csendesen, zajtalanul^ kell dolgozni, ahol . . . ÖstÖr József: Skartba teszik őket! Hegymegi-Kiss Pál : . . . nagyon jól mondja képviselőtársam, skartban voltak. Az árvaszéki tisztviselők régebben sem tudtak haladni, a kormányok ugy segítettek rajtuk, hogy az árvaszéki ülnököket a IX. fizetési osztályból a VIII-ba helyezték, szóval maga az állás avanzsált. Nekem az a nézetem, hogy ezekkel a tisztviselőkkel ugyanúgy kell elbánni, mint a többi vármegyei tisztviselőkkel. Nem kell ezeket külön elővenni, annyival kevésbé, mert ők maguk bemutatják, hogy létszámuk csekély, s erre a csekély létszámra csonka Magyarországnak a háború után — én a magam részéről igy találom — feltétlenül szüksége van. Az egység rovására is esnék, ha itt most kiszakitottan a gyámügyi törvényre és ügyvitelre egyetlen egy szakaszt állítanánk be, ellenben az ügyvitel többi része mind a társas szervezetre volna megállapítva. T. képviselőtársam már felhatalmazást is akar adni a belügyminister urnák az uj gyámügyviteli szabályzat megalkotására. Kérdem a belügyminister úrtól, hogyan csinál uj gyámügyviteli szabályzatot? Hiszen hoznia kell az árvaszéki reformot, amely az árvaszéki intézmény egységét kiépiti és akkor megint uj ügyviteli szabályzatot fog csinálni ? Különben nagyon jól tudjuk, hogy a gyámügyi szabályzat igen terjedelmes és másfél esztendőbe is beletelik, amig azt precízen, helyesen, a mai kor követelményeinek is megfelelően átdolgozzák. Östör József: Egy hónap alatt meg lehet csinálni ! Hegymegi-Kiss Pál: Ezt nem lehet megcsinálni anélkül, hogy ne ismernék azokat a törvényes rendelkezéseket, amelyek a gyámügyi jogra és a gyámügyi igazgatásra, illetőleg szervezetre vonatkoznak. Szóval előbb csinálják meg az ügyviteli szabályzatot és később a szervezetet ? Ebből olyan zavar és zagyvaság lesz, hogy azért a 15—20 tisztviselőért, akit ilyen címen el lehetne bocsátani, igazán nem érdemes erre az álláspontra helyezkedni, még ha a belügyminister ur azt mondaná is, hogy annyi árvaszéki tisztviselőre, mint amennyi van, nincs szükség. Az én álláspontom az, hogy igenis, szükség van rájuk, mert ha a gyámügyi igazgatást kifejlesztik, amint kell is kifejleszteni, akkor csonka Magyarországon ezekre az emberekre, az árvaszéki tisztviselőkre nagy feladat vár. Nem helyeslem azt, hogy a magyar közigazgatás leggyengébb, legkevésbé védett rétegének menjen neki a létszámcsökkenési javaslat, s hogy a
