Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.

Ülésnapok - 1922-171

34 A nemzetgyűlés 171. ülése 1923. mukra nincs más menekvés. Be kell ezt látniok, mert ha a kisexisztenciák tömegei, a kisipar, a kiskereskedelem, a szabad értelmiségi foglalkozásúak, a szolgálatból élők, és általában a munkából élők fel nem mentetnek a megbirhatatlan adó viselés alól, ha annak ellenére, hogy most már az élettel is alig birnak megbirkózni, hogy most már mindennapra csak fél kenyéradag jut nekik, ragaszkodik a kormány ahhoz, hogy adó alakjában mindent elszedjen tőlük, az utolsó fillérükre 4s rátegye a kezét, akkor ebből az adózásból nem adóbevételek, hanem adóhátralékok lesznek és ezek az adóhátralékok semmiféleképen sem lesznek alkalmasak arra, hogy az állam szükségleteinek fedezésére szolgáljanak. A vége nagy kétségbeesés, közingerültség« feltámadása, szinte fellázadása lesz, melynek nyomása alatt nem marad a kormányzat részére más hátra, mint hogy egyszerűen nagy általános adóamnesztiát rendeljen el. Ez alatt azonban ez a káros, igazságtalan, kegyetlen adóztatási rendszer elvégzi a maga romboló munkáját, tönkretesz nagy rétegeket. Es mi lesz a vége? Az, hogy a cehet végül mégis azoknak az erős gazdasági exisztenciáknak kell majd kifizetniök, akik a nagy rombolás után is megmaradnak, hogy mind fokozottabb igényekkel lépünk fel a nagyvagyonnal szemben, hogy mindhangosabban emlegetjük a nagyvagyon kötelességeit, ugy, hogy az kétségbeesésésében kénytelen lesz a legégetőbb szükségletek kielégítésére odaadni vagyonát. Gaal Gaston : A takarékos embert büntetik a pazarló javára! Rupert Rezső: Akkor azonban már késő lesz, mert ma még helyes progresszív adózással megmenthetnők a középerejü exisztönciákat, és a nagyexisztenciákat is, ami a nemzet javára is válnék, de az ilyen rúgd fel, — hagyd el kegyetlen, igazságtalan — és mint Gaal Gaston képviselőtársam mondta, — végeredményében végre sem hajtható adóztatással azt érjük el, hogy a terhek szinte lavinaszerűen fognak fokozódni, mert alákötve a nemzetgazdálkodást, alákötve a pénzügyi gazdálkodás véredényrendszerét, és megzavarva egész életerejét, nem következhetik semmi más, mint a kiadások fokozódása, és az általános drágulás, amely száz és száz irányban érvényesíti káros hatását. Nem arra van szükség, hogy bravúros pénzügyi tehnikával dolgozzunk, ahogyan, ugy lászik, a magyar pénzügyi kormányzat kimeritettnek látja feladatait és kötelességeit. Amikor a napokban közbeszólás alakjában azt mondtam, hogy nem lehet egyoldalú technikai pénzügyi rendszerrel dolgozni, mert ez végre is pusztulásra vezet, hanem helyes gazdasági politikát kell folytatni, a pénzügyminister ur azzal válaszolt, hogy erre a bölcsességre nem tud felelni. Nem hiszem, hogy ne tudna felelni rá a pénzügyminister ur, de azt elhiszem, hogy évi augusztus hó 10-én, pénteken. nagyon nehéz, nagyon kellemetlen rá felelniej mert ha talán személy szerint nem is tehet róla, — el is hiszem, hogy nem tehet róla — de mégis csak be kell látnia, hogy a kormányzat lelkiismeretét terheli az, hogy erre a közbeszólásomra méltó, kellő és helyesen védekező választ nem adhat, mert hiszen a kormányzat mindent elkövet arra, hogy gazdasági életünk rendje megbomoljék, a kormányzat mindent elkövet arra, hogy az egész gazdálkodás a gazdasági életet gátló irányba terelődjék. Egyes képviselőtársaim szóvátették máiezeket a kormányzati hibákat, bűnöket, ezt a rossz gazdálkodást, rámutattak a kormány helytelen politikájára és arra, hogy a pénzügyi vámrendszer az ország közgazdasági életére is káros hatással van. Ennek ellenére a pénzügyi kormányzat sub titulo iparvédelem, meg agrárvédelem fentartja ezt a vámrendszert, és ami még ennél is rosszabb, érvényben tartja a tilalmi rendszert, az engedélyezési rendszert, a protekció és korrupció rendszerét, mondom, sub titulo iparvédelem és agrárvédelem, holott erről szó sincs, hanem szó van egyszerűen pénzügyi szempontokról, szó van arról, hogy jövedelmi forrásul kellenek ezek a vámbevételek. Hiszen a magyar iparnak szorosan véve nincs szüksége ilyen vámvédelemre, az agrárgazdaságnak szintén nincs szüksége, hiszen az agráriusok szinte egészen megfeledkeztek ma már arról, hogy agrárvédő vámpolitikát is kellene csinálni, sőt az agrártársadalom ma már egyenesen a vámrendszer ellen van, hiszen az érdeke is ezt parancsolja. Mert ma a kormány iparvédelmi politikájának és tulajdonképeni pénzügyi vámpolitikájának a következménye? Az, hogy ma már a legerősebb jövedelmi forrás, a nemzet tulajdonképeni gazdasági ereje, az agrártermelés nem tudja kielégíteni a maga szükségleteit, nem tudja méltányos, olcsó áron beszerezni azokat az eszközöket, melyekkel a gazdálkodást folytatni lehetne. A tilalmirendszer és a prohibiciós vámok állják ugyanis az útját annak, hogy a mezőgazdaság megkapja a számára szükséges nyersanyagokat, eszközöket és gépeket. Csak egyetlenegy példát hozok fel. Ipari vámvédelem kormányunk felfogása szerint az, hogy nem engedi be a kaszát, sarlót és másféle gazdasági eszközöket, . . . Vargha Gábor : A kaszát beengedi két millióért! Rupert Rezső: . . . mert egész vámrendszere olyan, hogy a magyar mezőgazdaság nem tudná megvenni a behozott árut. Mindez történik a szentgotthárdi kis gyárért, mert ott van egy kis kasza- és sarlógyár. Vargha Gábor : Nem kicsi ! Rupert Rezső : A képviselő ur szentgotthárdi, megértem tehát közbeszólását és ugy látszik, hogy közel is áll ahhoz a kis vállalathoz, Vargha Gábor: Nagy vállalati