Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.

Ülésnapok - 1922-181

A nemzetgyűlés 181. ülése 1923. statisztikai adatokkal nincs alátámasztva. Mindenesetre más képet alkothatna magának mindenki, aki a dolgot komolyan veszi, ha itt előtte kimutatva állana, hogy az egyes igazgatási ágakban milyen kontingensekkel kell számolni, mert azt hiszem, ez lényegesen befolyásolhatná az illetők állásfoglalását. Mindenesetre ugy gondolom, hogy nem jogosulatlan az a kivánság, hogy ezekről a kérdésekről, ezekről az adatokról a nemzetgyűlés tájékoztatva legyen, mielőtt tőle ilyennek a megszavazását kivánják. (Helyeslés balfelöl) Elnök : Szólásra következik ? Bartos János jegyző: Cserti József. Cserti József: T. Nemzetgyűlés! Tisztában vagyunk mindnyájan azzal, hogy a létszámcsökkentést másként nem lehet megoldani, mint elbocsátással, az elbocsátás alkalmával pedig bizonyos rostálásoknak kell jönni. Azonban a jelen szakasznál, hogy ugy fejezzem ki magamat, a legfontosabb jogcím kimaradt. T. i. annak megállapításánál, hogy kik bocsátandók el az állami szolgálatból, kimaradt — rosszul fejezem ki magamat, illetőleg helytelenül alkalmazom a dolgot — egy jogcím : nevezetesen a vagyonosokról nem szól a törvényjavaslat. Mert el lehet bocsátani a tisztviselőt, ez nagyon könnyű dolog, de számoljunk a következményekkel. Ha elbocsátjuk a tisztviselők egy részét, véleményem szerint, épen ugy, mint a múltban, azok a tisztviselők lesznek elbocsátva, akiknek kisebb protekciójuk és kisebb összeköttetéseik vannak. Hiszen ha a múltban elbocsátott tisztviselőket megnézzük, igazán kevés vagyonos embert látunk köztük. Tudom, hogy akár fent, akár lent, a közszolgálati alkalmazottak között nagyon sok vagyonos van, különösen a ministeriumokban. Láttam két-háromezer holdas tisztviselőt, aki ma is a helyén van és elbocsátottak olyat, aki teljesen nincstelen. Mi, akik ismerjük a vidéki étetet, látjuk, hogy az úgynevezett kapa-kaszakerülők, akiknek van vagyonuk, akik a maguk munkája után könnyen megélhetnének, eljöttek, könnyebb állásokat kerestek és elhelyezkedtek állami hivatalban, postán és másfelé, földjeiket pedig bérbeadják odahaza. Nem tetszik nekik a nehezebb munka és inkább Pesten, a hüs hivatalokban keresnek menhelyet. Kifejezésre kell jutnia tehát a tövényben annak, hogy a tisztviselők közül a vagyonosabbak bocsáttassanak el elsősorban. Mert ha a vagyontalan tisztviselők bocsáttatnak el, ezzel csak a szellemi proletárok táborát fogjuk növelni, amely az államban a legveszedelmesebb tábor lesz. Épen azért bátor leszek indítványozni, hogy 1. §. ötödik bekezdésének harmadik sorában az »alkalmazott« szó után »vagyoni viszonyai« szavak vétessenek be. Ez esetben az első mondat igy szólna (olvassa) : »Annak a meghatározása szempontjából, hogy a létszámcsökkentés következtében kiket kell a közszolévi szeptember hó 4-én, kedden. 349 gálatból elbocsátani. Elsősorban a közszolgálat érdeke az irányadó, e mellett figyelembe kell venni az alkalmazott vagyoni viszonyait, szolgálati idejét és más pályákon való elhelyezkedésének a lehetőségét.« Kérem indítványom elfogadását. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Bartos János jegyző: Nagy Ernő! Nagy Ernő: T. Nemzetgyűlés! Elsősorban én is ugyanarról akarok beszélni, amiről Oserti t. barátom beszélt, hogy t. i. a tisztviselők vagyoni viszonyai is figyelembe veendők. Nagyon jól tudom azt, hogy a vagyonos tisztviselők is alkalmazandók a közszolgálatban, és nagyon helytelenül fogná fel az ország és a vagyonos tisztviselők helyzetét az, aki azon az állásponton ]enne, hogy vagyonos ember egyáltalában ne lehessen tisztviselő, mert a vagyonos emberek között is vannak érdemes, kiváló emberek, önzetlen, jó hazafiak, akik önzetlenül és igazán szolgálják ezt a hazát. De ha őseink tudtak szolgálni minden díj, ellenszolgáltatás és nyugdíjigény nélkül, az országnak ebben a rettenetes helyzetében méltóztassanak a gazdaságoknak is a hazafiság igazi magaslatára emelkedni, és szolgáljanak egyszerűen tiszteletből. Ha az a falusi bíró ezelőtt szolgált 10—20 koronáért s ma szolgál 2—3000 koronáért, méltóztassék annak a gazdag alispánnak, főszolgabírónak, megyei tisztviselőnek, vagy ministeri tisztviselőnek tiszteletből, becsületből és hazafiasságból szolgálni. Ha az a szegény tisztviselő tudott szolgálni a csatatéren és csonkán-bonkán maradt, tessék annak a gazdag embernek is eszét és kiválóságát — ezt nagyon helyeslem — a köz szolgálatába állítani. Dénes István : Ha kapnának ezer holdat ráadásul. Cserti József : Menjenek nyugdíjba, ezt kívánjuk ! Nagy Ernő : Nem osztom azt a nézetet, hogy menjenek nyugdíjba, mert ismerek olyan gazdag embert, aki mint tisztviselő többet ér húsz szegény embernél. Ilyen gazdag embert elkergetni a köz mezejéről valóságos bűn lenne a haza ellen. De igenis, tessék szolgálni becsületből, amint szépapáink és nagyapáink szolgáltak. Epen ezért javaslom, hogy az ötödik bekezdés első mondata után iktatassanak be e szavak »és vagyoni viszonyait.« Javaslom továbbá, hogy a bekezdéshez vétessék fel a következő szöveg (olvassa): »Fizetést nem kap az a tisztviselő, akinek legalább annak a fizetési osztálynak megfelelő magánjövedelme van, amelyben ő van.« Nagyon természetes, hogy a feleség jövedelme is számit. Ugyanez áll a nyugdíjasokra nézve is. A vagyonos tisztviselő egyszerűen mondjon le nyugdíjáról, mert legalább az én hazafias érzésem azt diktálja, hogyha vagyonos, gazdag vagyok, az államot nem szabad terhelnem. Ami a bekezdésnek a megszállott területek-