Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.
Ülésnapok - 1922-178
254 'À nemzetgyűlés 178. ülése 1923. Épen itt az ideje, hogy ezekkel az ártatlan emberekkel szemben a kormány a nemzetgyűléssel karöltve engesztelékenységet mutasson, igyekezzék velük szemben az igazságtalanságokat jóvá tenni és igyekezzék őket rehabilitálni, hogy ha állásukat nem is kaphatják vissza, legalább visszakapják a közbecsülést és visszakapják azt, ami nekik kijár : nyugdijukat, vagy e javaslat szerint is megállapított végkielégitésüket. Hogy a fegyelmi, és az úgynevezett igazolási eljárások folyamán milyen volt az eljárás, azt a- legélesebben jellemzi Yass József volt közoktatásügyi minister urnák egy nyilatkozata, amelyet az igazolási eljárásról tett. Pedig ő ismerte ám ezt az eljárást, ennek az őserdőnek úttalan utain ő nagyon jó iránymutatóval járt, teljes joggal (olvassa) : »Csődöt mondott az igazolási eljárásnak nevezett humbug az egész vonalon. Van hangulat, legalább is olyanokkal szemben, akiknél a botlást meg lehet érteni, tehát lehet megbocsátani, ellenben nincs ilyen irtó háborút hirdető és máglyarakó hangulat azokkal szemben, akik benn ülnek az igazoló bizottságokban. Megfosztják kenyerüktől megtévedt szegény tisztviselőtársaikat, ők pedig benn ülnek nyugodt helyeken és nincs kéz, nincs ököl, amely rájuk sújtson és nincs hang e teremben« — az első nemzetgyűlésben, — »amely merje megbélyegezni azt a rendszert és merje azt az erős szót használni, amelyet használok felelősségem teljes tudatában, hogy az igazolási rendszer humbug.« T. i. az igazolás volt a fegyelmileg való kidobatáshoz vezető ut első rostája és aki ezen a rostán nem tudott átmenni, az könyörtelenül kibukott állásából. Hiszen megtörtónt az is, hogy a meggyilkolt Somogyi Bélát másodszor gyilkolták meg azzal, hogy halála után megfosztották tanári állásától és özvegyét megfosztották attól a nyugdíjtól, amelyért ma hiába járkál a fővárostól a ministeriumig. (Felkiáltások a széhőbalóldalon •. Hallatlan ! Halottgyalázás !) A ministerelnök ur is tudott engesztelékeny hangokat pengetni azokkal a kérelmekkel szemben, amelyek épen e tisztviselők és tanítók sorsára és a fegyelmi eljárásokra mutattak reá. 1922 február 6-án Bethlen gróf ministerelnök ur egy küldöttség előtt azt mondotta, hogy »ő is tudja, hogy a fegyelmi eljárások során sérelmek történtek, ezért maga is hive a revíziónak,« — hangsúlyozom, a ministerelnök ur maga is hive a revíziónak — »és ezt a ministertanácson pártfogolni fogja.« Ehhez a nyilatkozatához még hozzáfűzte, hogy »a kormánynak nemcsak erólyt, hanem jó szivet is kell mutatnia ebben a kérdésben.« Ha tehát mindenki elismeri, hogy sérelmek, törvényellenes dolgok történtek, de nem történt még semmi, amivel az elkövetett hibákat orvosolták volna és nem történt még semmi, ami az ártatlanul szenvedőket jogaikhoz jutatta s évi augusztus hó 29-én, szerdán. őket rehabilitálta volna, akkor történnie kell most. Nemcsak az állam bocsátott el tisztviselőket és tanítókat, hanem .ugyanilyen elbocsátások történtek az államvasutaknál is, ugyan ugy, mint az állami adminisztrációnál. Vanczák János: A szakembereket dobták ki! Várnai Dániel: Ezeket a panaszokat eddig még senki sem orvosolta, pedig jól tudjuk, hogy mindent megkíséreltek az orvoslásra. Klebelsberg közoktatásügyi minister úrhoz egy memorandumot akartak eljuttatni ebben a kérdésben. A minister ur tudott erről a szándékról és akkor — gondolom, egy évvel ezelőtt — a,zt mondotta, hogy a kérdés nem aktuális. En pedig azt mondom, hogy a kérdés nagyon is aktuális. Olyanannyira aktuális, amennyire még sohasem volt és amely a megoldásnak épen olyan sürgetésével jelentkezik, mint a tisztviselőkérdés maga. Gondoljuk meg, hogy egy csomó igazságtalanságot kell a nemzetgyűlésnek és a kormánynak jóakarattal jóvátennie. Egy csomó könnyet kell letörölni, ezer és ezer ártatlan gyermeknek sírását kell megszüntetni és az apáknak vissza kell adni a közbecsülést. Gon-~ dolják meg, hogy ártatlan emberek szenvednek egy bosszúálló, nemtelen hadjárat következtében. Ha semmikor máskor, de ez alkalommal jóvá kell tenni ezt az ügyet és — pártunk részéről kijelenthetem -— ezt az ügyet napirenden is tartjuk addig, amig ebben a kérdésben megfelelő megoldás nem mutatkozik. (Helyeslés bal felöl.) Hogy erre alkalmunk is legyen és a nemzetgyűlésnek is alkalma legyen arra, hogy ezek felé az emberek felé jóakaratot, engesztelékenységet mutasson, beterjesztem és ajánlom elfogadásra a következő határozati javaslatot : (Halljuk! Halljuk! Olvassa.) »A nemzetgyűlés utasítja a kormányt, hogy a forradalmak után megrendszabályozott tisztviselők, tanárok, tanítók és egyéb alkalmazottak ügyének általános revízióját rendelje el. A revízió alapján rehabilitált alkalmazott, ha nem volna régi helyére visszahelyezhető, végelbánás alá vonandó és mindenben oly elbánásban részesítendő, mint a szolgálatban álló tisztviselők, tanárok, tanítók és egyéb alkalmazottak. Végelbánás alá vonandó rehabilitált tisztviselők és más alkalmazottak beszámítható szolgálati idejének megállapításánál az elbocsátástól a végelbánás napjáig eltelt idő beszámítandó«. (Helyeslés balfelöl.) A továbbiakban befejezésül még csak egyet vagyok bátor megjegyezni. Meg kell vizsgálni, hogy Magyarország adminisztrációszükséglete és teherviselési képessége mennyi tisztviselőt, milyen tisztviselő-létszámot bir el. Ha ez a létszám alatta marad a 20°/ 0-nak, akkor ilyen mértékben kell csökkenteni. Ha azonban a beszédem
