Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.

Ülésnapok - 1922-170

18 A nemzetgyűlés 170. ülése 1923. — bizonyára ez lesz a szélesebb réteg — lesznek igen sokan, nemcsak egyesek, hanem rétegek és osztályok is, amelyek ebbe bele fognak pusztulni, mert ezeknek a léte nem változott meg, illetve számszerűen nem változott meg, legfeljebb rosszabbodott. Mert ha valakinek ma a csalóka számok szerint több fizetése van, ha többet tud kimutatni, mint amennyit ki tudott mutatni két esztendővel ezelőtt, ez nem jelenti azt, hogy vagyona gyarapodott, még azt sem, hogy a jövedelme gyarapodott, mert ez egyszerűen csak azt jelenti, hogy a számok viszonya az ő számára megváltozott, de az ő gazdasági helyzetében ez csak olyan irányú lehet, hogy jobban nyomorog, mint eddig ; ugy, hogy e törvényjavaslat alapján az igazságtalanságok tömegei fognak előfordulni, amelyeknek orvoslására a pénzügyi kormány nem kér, de nem is kap felhatalmazást, amelyeken a pénzügyi kormány annakidején segíteni nem fog tudni, ellenben a következmény az lesz, hogy ujabb nagy összeomlás következik. Ez alatt nem értek most hirtelenében olyan nagy, generális összeomlást, hogy minden össze fog omlani és düledezni, de értem alatta azt, hogy a kiscsaládok és kisexisztenciák lát" hatatlanul és észrevétlenül összeomlanak és elpusztulnak. Végső eredményében ez idő kérdése. Ez az összeomlás megvalósul, ha sok kisexisztencia pusztul el, ha sokan vannak olyanok, akik mindig lejebb és lejebb szállanak életszínvonalukkal, akik mindig kevesebbet és kevesebbet kénytelenek fogyasztani, akik az élet legminimálisabb feltételeit sem tudják a maguk számára biztosítani. Ez az állam összeomlása, amely ugyan lassú folyamat, de végre is nem lehet más következménye, mint a nagy,* generális összeomlás. Az tehát ne vigasztalja az igen t. kormányt ós az igen t. pónzügyminister urat, hogy ő nem látja demonstrálva azt, hogy miképen omlik össze a kisexisztencia, mert ha beletekintene a statisztikai számokba, ha tanulmányozná a dolgozó népet és a kisexisztenciát, — beleértve a városi és falusi kisnépet egyformán, — ha hivatalos számokat venne segédeszközül, ha megnézné a népmozgalmi statisztikát és ezekből tudna ós akarna olvasni, akkor meglátná azt, hogy egy nagy összeomlási folyamat megy végbe, amelynek a vége nem lehet jő, különösen nem akkor, ha a kormány a maga pénzügyi politikájában ugyanazt az utat tapossa tovább, amelyen eddig járt. Szét kell választani az adóalapokat, nem lehet uniformizálni, hogy kivétel nélkül mindenki fizet 5 vagy 20-szoros adókulcsot akkor, amikor tudjuk, hogy az utóbbi két esztendő hatalmas gazdasági eltolódásainak vagyunk a tanúi. Pikler Emil: A siberek mentesek lesznek egészen S Propper Sándor : Vannak olyanok, akiknek ebben a két esztendőben életviszonyuk tökéletesén megváltozott. Hivatalos felvétel és kirovás évi augusztus 9-ë%, csütörtökön. szerint ezek 1920. és 1921-ben esetleg még egészen szürke, észrevétlen szegény emberek lehettek és ma százmillióknak az urai. Azokról, akik akár a tőzsdei spekuláció révén, akár más konjunkturális haszon révén meggazdagodhattak, nem vesz tudomást a javaslat, mintha nem is. léteznének. Ugy tesz a javaslat, illetőleg a pónzügyminister ur, mintha a legnormálisabb időket élnénk, amikor a vagyon- és jövedelemmegoszlás évtizedek kérdése volt, amikor nem lehetett máról-holnapra meggazdagodni és nem lehetett máról-holnapra elszegényedni, tönkremenni és koldussá lenni. A múltban ez kivétel volt, ugyebár, a jelenben pedig ez rendszer ; állandó eltolódásnak vagyunk a tanúi, ugy hogy ilyen gazdasági viszonyok között és ilyen labilis gazdasági helyzet mellett veszedelmesnek, igazságtalannak, keresztülvihetetlennek tartom azt, hogy egy törvényben kimondjuk, hogy ezentúl pedig, ha a hátralévő adóját valaki nem fizette meg, azt egyforma kulcs szerint kell megfizetnie. Miért zárkózik el a pónzügyminister ur az elől, hogy megfelelő elasztikus szakaszokat hozzon ide és azt mondaná, hogy azoktól, akiknek van vagyonuk, akik gazdagok, akiknél van reális vagyonalap és adóalap, nem 20 és 25-szöröst, nanem annyit, amennyit az ő vagyona megbir, az ő gyors vagyonosodása reá erkölcsileg hárit, szedjen be, de viszont, akiknek helyzete nem változott, legfeljebb számviszonyai változtak meg, de a helyzete rosszabbodott, azokkal szemben nem tudnék olyan álláspontra helyezkedni, hogy azoktól öt- vagy húszszoros adóbevételt biztosítsak az államnak. A nagy vagyont termelőket és a járadékosokat, — nem a koldusjáradékokat, a baleset- és egyéb ilyen járadékokat értem ez alatt, hanem, akik munkanélküli járadékot élveznek, -— ezeket igenis, meg kell fogni és a legmesszebbmenő módon megadóztatni, viszont a keresőket, akik kezük vagy fejük munkájából élnek, igenis a legmesszebbmenő módon kimélni kell. Csodálatos dolog, hogy a pénzügyi kormány elzárkózik például a létminimum adómentessége elől. Van egy kis torz formája ennek a kereseti adóban és itt is van valami intézkedés az első szakaszban, amely az adómentes létminimumot kilátásba helyezi, ez azonban nem létminimum, csak egy kis részecskéje volna a létminimumnak. Már pedig, ha a törvényhozás bölcsessége el tudja fogadni magát a gondolatot, hogy az élethez, az életüzem fentartásához, amelynél kevesebbre igénye nem lehet senkinek, még az állatnak sem, szükséges cikkeket az adó alól mentesíteni kell, akkor semmiféle politikai, fiskális vagy erkölcsi szempontot amellett felhozni nem lehet, hogy a kiscsaládoknál a létminimumon alul, vagy még annál is kevesebb összegekből bizonyos részeket az állam magának vonjon el, ugyanakkor, amikor látjuk azt a tendenciát érvényesülni, hogy másrészről a valódi nagyvagyent kimélni hajlandó.