Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.

Ülésnapok - 1922-178

A nemzetgyűlés 178. ülése 1923. évi augusztus hó 29-én

r szerdán. 243 dést mélyebben, a statisztika útvesztőiben elmerülve, megnézzük. Ha azt nézzük, t. Nemzetgyűlés, hogy hazai hitelintézeteink jelzálogos kölcsöneinek összege 1867 óta milyen volt, azt látjuk, hogy mig 1867-ben a jelzálogkölcsön — csak a hazaiaké — 173 millió volt, 1880-ban már 504 millió, 1900-ban már 1990 millió, és három évvel később már 2033 millió volt a hazai jelzálogkölcsönök összege, amelyeknek 95%-a földbirtokra volt betáblázva. Ha viszont azt figyeljük meg, hogy a külföldi és hazai intézetek jelzálogkölcsöneinek összege mennyi volt, ezt 1901-ben 6931 millió koronában látjuk megállapítva, amelyből 4600 millió korona a földbirtokot terhelte. Ezek alapján van olyan számítás, amely szerint — a számítás 1903-ban kelt — Magyarországon minden tiz hold termőföldből átlag hat holdat teljes becsértékéig terhelt adósság, vagyis 10 holdból 6 csak névleg volt a gazdájáé ebben az időben és a hitelező tetszésétől függött, hogy meddig volt az övé. Ezek szerint a föld értéke és jövedelme igen nagy mértékben külföldi hitelezőké volt, vagy még pontosabban : a kötött birtokok leszámításával a földbirtok 72%-a teljes becsértékéig eladósodott Magyarországon, minden második hold föld nem a gazdájáé, minden harmadik hold pedig külföldi tőke birtokába jutott. így álltunk a jelzálogkölcsönökkel. Ha most megnézzük az árverések dolgát, akkor azt találjuk, hogy mig 1891-ben 14.978 birtokot árvereztek el 24 és fél millió korona értékben, tiz évvel később, 1902-ben, az elárverezett birtokok száma már közel 22.000 volt, az értéke pedig 61 millió korona. Ezeknek az időknek árverési adatait a hivatalos statisztika abban reassummálja, hogy az árverések egyre meg egyre nagyobb számban jelentkeznek és mindig nagyobb birtokok kerülnek eladásra. 1903-ban a hivatalos statisztika kénytelen megállapítani, hogy ezeken az utakon, ezeknek az elnyomó hatásoknak következtében a középbirtok porlik szét. Akkor, t. Nemzetgyűlés, amikor a középbirtoknak ez a szétporladása, a középbirtoknak régi kezekből való ez a kicsuszása a legerőteljesebben folyt, Magyarországon egy hatalmas papi és arisztokratikus osztályuralom vezetett s ez nem adhatott és nem is akart adni a magáéból földet, egy földreformra ez az osztályuralom nem nagyon gondolt egy pillanatig sem, (ügy •van ! a szélsöbáloldalon.) annak az osztálynak, amely különböző körülmények és hatások következtében a földjét elvesztette, nem akart földet adni ; nem földdel, hanem hivatalokkal kárpótolta, (TJgy van! a szélsőbaloldalon.) elhelyezte megyénél, államnál és — mondom — ennek igen nagy hatása volt arra, hogy a hivatalok szükség nélkül egyre-másra keletkeztek és hogy olyan bürokrácia állott elő, amely ma e

gy egyszerű ügyirat elintézését X vármegyétől felkéri a központba, nem tudom, a bizalmatlanságnak vagy minek a következtében, de mondom, olyan bürokrácia állott elő, amely lehetetlen dolgokat produkál. T. Nemzetgyűlés! Meg kell állapitanom, hogy a tisztviselői probléma a megoldás kényszerítő erejével nyomult előtérbe. Szilágyi Lajos: Hol van az egységespárt? (Nagy mozgás.) Rothenstein Mór: Nem érdekli a létszámcsökkentés ! Ugron Gábor : Sokáig tartott az értekezlet ! Várnai Dániel: Meg kell állapitanom, hogy a tervezett 20%-os létszámcsökkentés nem számol csonka Magyarország teherbiróképességével, és hogy még ezt a 20%-os csökkentést sem lehet ugy strikte megállapítani és elfogadni, mint ahogy tegnap Homonnay Tivadar t. képviselőtársam monJotta, mert nem imperative 20%-os csökkentésről van itt szó, hanem csak lehetőleg 20%-os csökkentésről, amiből valószínűleg lesz az egyik helyen 10%-os, a másik helyen 15%-os csökkentés, de nem hiszem, hogy a 20°/o-ot eléri ez a csökkentés. Szilágyi Lajos : A másik helyen szaporítás lesz! Peidl Gyula: Ahogy a protekció kívánja! Várnai Dániel : Sőt merem állítani, hogy ha ezt a nem »lehetőleg«, hanem »legalább« 20%-os csökkentést is teljes mértékben végrehajtanák, amiben, ismétlem, nem tudok hinni, ez is csak félig oldaná meg a problémát. Már pedig nagyon jól tudjuk, hogy a félig megoldott problémák sokkal veszedelmesebbek a megoldatlan problémáknál is, mert ugy néz ki utána a dolog, mintha az operáló-asztalon hagynánk egy kibontott emberi testet, amely vérzik és üszkösödik tovább. (Mozgás.) En a »lehetőleg« 20%-os létszámcsökkentéssel szemben, vagyis azzal a szándékkal szemben, amely a tisztviselők, illetőleg a közszolgálati alkalmazottak létszámát »lehetőleg« 20%-kal akarná csökkenteni, szembeállítom azt, hogyan áll ma Magyarországon a közigazgatás a személyzeti kérdésekkel vonatkozásban. Először is meg kell néznem, hogy a létszámszaporítás, mondjuk, az elmúlt 20 esztendő alatt milyen ütemekben szökkent előre. Ha ezt nézem, azt látom, hogy 1904-ben 226.401 volt a közszolgálati alkalmazottak száma, az 1914/15. évi költségvetés szerint pedig már 331.920, ami az előző évi létszámmal szemben 13.000 főnyi szaporodásnak felel meg. A háború utolsó esztendejében 358.901 volt a közszolgálati alkalmazottak létszáma, amely az 1920/21. évi költségvetés szerint lecsökkent 177.013 főre. A csökkenés azonban, amint logikusan, természetszerűen várni lehetne, nem folytatódott tovább, mert 1921/22-ben már emelkedett a közszolgálati alkalmazottak létszáma, még pedig 32.000 fővel 209-083-ra A legutóbb előterjesztett költ-