Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.

Ülésnapok - 1922-177

232 A nemzetgyűlés 177., ülése 1923 nister által, három tagot pedig válasszanak a közszolgálati alkalmazottat azon kartársaik közül, akiknek több mint 20 esztendei szolgálati idejük van. A kisebb szolgálati körben pedig háromtagú bizottságot javaslok ; háromtagú bizottságot azért, mert ezt a bizottságot elegendőnek tartom a létszám megállapítására. Ebbe a bizottságba egy tagot óhajtanék a minister által delegáltatni, két tagot pedig a közszolgálati alkalmazottak válasszanak azon kartársaik közül, — ugy, mint az előbb — akik húsz évnél több szolgálati idővel rendelkeznek, A törvényjavaslat szerint a létszámapasztási állományba helyezetteket 1924, évi június hó 30-ikán a tényleges szolgálatból el kell bocsátani. Ugyancsak a 2. § kimondja, hogy az elbocsátandókkal f. é. szeptember 30-ikáig közölni kell, hogy a szolgálatból el fognak bocsáttatni. A magam részéről ezt a szeptember 30-iki határidőt igen rövidnek tartom. Lehetetlennek vélem azt, hogy lelkiismeretes vizsgálat után egy hónapon belül ezzel az igen nagy munkával egyes ministeriumok és más szolgálati ágak végezzenek. De méltánytalannak találom, hogy pont június 30-ikán bocsáttatnak el ezek a közszolgálati alkalmazottak anélkül, hogy átmeneti illetményben részesittetnének. Itt sérelmet szenvednek az 1921. évi XXXV. te. alapján elbocsátott, átmeneti illetményben részesített tisztek, és pedig ugy a katonatisztek, mint ä csendőrség tiszti állományába tartozó havidíjasok és napidíjasok. Ezek, ha nősek voltak, három esztendőn keresztül kapták az átmeneti, illetményt, ha pedig nőtlenek voltak, két esztendőn keresztül, s ezt az időt is még az illető ministernek jogában állott kivételes esetben egy esztendővel meghoszszabbitani. Az egyenlő elbánás elvénél fogva igenis a most elbocsátandó alkalmazottaknak is átmeneti illetményt adnék. Az egyik újságban, ha jól emlékszem, a 8 örai Újságban HeinrichFerenct. képviselőtársamnak egy nyilatkozata jelent meg, akinek a gondolata az volt, hogy az állam öt esztendőn keresztül a mai fizetés mellett bocsássa el az alkalmazottainaknem20%-át, hanem annyit, amennyit elbocsátani szükséges. Ezt igen egészséges gondolatnak tartom annál az indoknál fogva is, amelyre Heinrich Ferenc t. képviselőtársam is rámutatott, hogy legalább lenne egy bázis, egy összeg, ha nagy is, amely öszszeggel a kormányzat tudna dolgozni, amelyre tudna építeni, s mely fix összeg nem lenne több, nem lenne kevesebb. Ettől a nagy összegtől nem volna szabad a kormánynak megijednie, hanem azokat a közszolgálati alkalmazottakat, akiket a Heinrich-féle terv alapján elbocsátanának, öt évig, de legalább három évig átmeneti illetményben kellene részesiteni, ugy mint a havidíjasokat. A törvényjavaslat szerint a létszámapasztás állományába csak azok helyezhetők, akiknek szolgálati ideje legalább 10 év. Ez a rendelkezés fennálló törvényeket sért. Az 1912 : LXV. te. 31. §-a értelmében ugyanis véglegesen kinevezett alkalmazott négyévi, hat hónapi és egynapi szolgálat után nyugdíjjogosultsággal bir. Akik e törvény évi augusztus hó 28-án, kedden, alapján léptek állami szolgálatba, azok erre a törvényre építettek, igen sokan családot alapítottak, ez a törvény volt az, amelynek alapján a közszolgálati alkalmazottak igen tekintélyes része fiatalon megnősült. Nem kis gondja lehet a kormánynak, — ha nem gondja, akkor lelkiismeretlenség — hogy mi történik ezekkel a családokkal, amelyeknek feje .— a férj, vagy a feleség — több családtagot tart el. A javaslat rendelkezése tehát pragmatikus törvényben biztosított jogaiktól fosztja meg a közalkalmazottakat. A most elbocsátandók hátrányosabb helyzetben vannak, mint azok, akiket a forradalmak alatt tanusitott nemzetietlen viselkedésük miatt nyugdíjaztak. Ezeket az 1920. évi XI. te. 4. §-a értelmében négy év, hat hó és egy napi szolgálat után nyugdijjal bocsátották el az állam szolgálatából. Kérdem a kormányt, miért épen az utoljára elbocsátandó közalkalmazottak ] szenvedjék a legnagyobb sérelmeket ? Itt e mutent meg, hogy a forradalmak alatt tanusitott viselkedés miatt elbocsátott és nyugdíjazott közalkalmazottakügyét igen kivételes esetekben felülvizsgálat alá lehetne venni. Azt hiszem, lesz képviselő, aki evvel a kérdéssel részletetesebben fog foglalkozni. Kern igazságos a létszámapasztás állományába helyezendők helyzete azért sem, mert a korábban elbocsátottak elhelyezkedési lehetősége össze hasonlít hatatlanul kedvezőbb volt ; a legjobb állások nagy részét a korábban elbocsátottak szerezték meg, akik pedig nyugdíj at is élveznek. Ezekazelőbb Emiltett törvény alapján elhelyezkedtek a legjobb pozícióban, ipari és kereskedelmi váll allatoknál. A most elbocsátandók nehezen fognak tudni elhelyezkedni, úgyhogy nagyon, de nagyon nagy szükség van arra a beígért támogatásra, amelyet a törvényjavaslat és az indokolás említ, t. i. az állami elhelyező intézetre. Ennek azonban csak ugy van értelme, ha ioganatja is lesz. Ne uj hivatalokat kreáljunk akkor, amikor felesleges hivatalokat kell megszüntetni, hanem e javaslat keretén belül gondoskodjék a kormány arról, hogy azok az elbocsátandók, akik átmeneti illetményt nem kapnak, elhelyezkedhessenek. Ha öt esztendő alatt nem elég élelmes valaki, és nem elég rátermett arra, hogy elhelyezkedjék, az megérdemli, hogy róla gondoskodás ne történjék. Azokat, akik átmeneti illetményben nem részesülnek, a kormányzat hatalmi súlyával el kell helyezni, azok családjáról gondoskodni kell. A végkielégítés szempontjából is határozottan sérelmesnek tartom az előttünk fekvő törvényjavaslatot. Az 1921 : XXXV. te. 11. §-a megadja a lehetőséget arra, hogy az állami szolgálatból elbocsátott alkalmazott bizonyos feltételek mellett visszavehető és az eltöltött szolgálati idő folytatólagosan beszámítható az uj szolgálati időbe. En erre az álláspontra kívánok helyezI

kedni, mert azt hiszem, lesz idő, amikor közszolgálati alkalmazottakra, különösen vasúti- és posta-tisztviselőkre nagy szüksége lesz az állam-