Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.

Ülésnapok - 1922-177

À nemzeigyülés 177. ülése 1923. évi augusztus hó 28-án, kedden. 22? hogy a kormány ahelyett hogy világos jogaink érvényesítésére a nemzet erőit tömöríteni megkísérelné, olyan javaslatokkal jön, amelyek ellentétben állanak a trianoni békében lefektetett jogainkkal, az ilyen javaslatot elfogadni nem tudom*. Kérve kérem a kormányt, fogadja el azt az inditványomat, hogy »a tisztviselők létszámának csökkentéséről szóló törvényjavaslat 10. és 13. §-ai kihagyassanak és a csonka vármegyék problémája az általános közigazgatási reform keretében oldassék meg«. Amennyiben ez a javaslatom el nem fogadtatnék, ebben az esetben kérem, hogy legalább is a csonka vármegyék nevében az »egyesitett« jelző helyett az »ideiglenesen összevont« jelző használtassék, azért, hogy ez világos utalás legyen arra, hogy igenis, nekünk ezen csonka vármegyéknek a demarkációján túli magyaroklakta részéhez a trianoni béke alapján feltétlen világos és elvitathatatlan jogaink vannak. A kormány javaslata ezt nem foglalja magában, a kormány javaslata nagy külpolitikai jogfeladást jelent, nem vagyok tehát abban a helyzetben, hogy ezt a javaslatot elfogadjam. (Helyeslés a baloldalon. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Putnoky Móric! Putnoky Móric : T. Nemzetgyűlés ! (Halljuk ! Halljuk! jobbfelöl.) Az előttünk fekvő törvényjavaslatot vizsgálva, feltétlenül el kell ismernem, hogy helyes a kormánynak az az intenciója, mely szerint a trianoni békeszerződés által megcsonkított országunk nem bírván el a jelenlegi óriási adminisztrációt, azt a nagy tisztviselői kart, amely békében volt, csökkenteni akarja. Azt találom, hogy már azelőtt is túlságos nagy volt Magyarországon a centralizáció. A központi szervek Nagy-Magyarország szükségletéhez képest voltak megalkotva, az ehhez szükséges létszámmal és berendezéssel. így tehát elismerem, hogy redukcióra van szükség. Fájó szívvel kell belenyugodnunk és beletörődnünk abba, hogy az állami és egyéb tisztviselők létszámát csökkentenünk kell, hogy olyanokat, akik életük javarészét az állam szolgálatának szentelték, el kell bocsátanunk vagy nyugdíjba kell helyeznünk. Tekintettel azonban arra, hogy a magánérdeket alá kell rendelni az állami érdeknek, ebbe a létszámcsökkentésbe fájó szívvel bele kell törődnünk. De nem ajánlhatom eléggé a kormány figyelmébe azt, hogy e létszámcsökkentés alkalmából lehetőség szerint vizsgálja meg minden egyes elbocsátandó vagy vógkielégitendő tisztviselő ügyét ; vigyázzon nagyon arra, hogy azok a hivatalfőnökök, akiknek erre ingerenciájuk van, teljes objektivitással, teljes önzetlenséggel, mindenféle klikkszellemtől mentesen járjanak el, hogy azok a tisztviselők, akiknek elhelyezkedése teljesen lehetetlen, akik igazán a nyomorba sújtatnak akkor, ha elbocsáttatnak, ne legyenek az elbocsátandók között, mert nem lehet, hogy ezeknek az embereknek és családoknak, amelyek igy nyomorba jutnak, a szájukból vegyék ki a kenyeret. Arra kérem a kormányt, hogy arra is vigyázzon, hogy a törvény 1. §-a valóban teljes mórtékben honoráltassék, hogy annak intenciója végre legyen hajtva, és vigyázzon arra is, hogy minél kevesebb nyomor és minél kevesebb könny fakadjon ennek a törvénynek a végrehajtása nyomán. Mondom, ismételve elismerem, hogy ezeket a rendelkezéseket a kormány pénzügyi szempontból kénytelen keresztülvinni és hogy a magánérdek kénytelen az állami érdekek előtt meghajolni. Nem találom azonban helyesnek azt, hogy ez a törvény bizonyos szervezeti változtatásokat is tervez, olyanokat, amelyek a közjogba nyúlnak bele. Ez a törvény, amely par excellence pénzügyi törvény, néhány mellékes paragrafussal akarja ezeket a közjog körébe vágó szervezeti változásokat eszközölni. így a legfőbb gravamenem nekem az, hogy ez a törvény a csonka vármegyéket részben egyesíti, részben egy teljesen épségben megmaradt vármegyével olvasztja össze. Itt azt találom, hogy nem egyéni, hanem országos érdekről van szó, és lehet, hogy az állam talán néhány milliót megtakarít, de épen mert állami érdekről van szó, félek tőle, hogy sokkal többet vészit más tekintetben, és ezen néhány millió koronánál sokkal nagyobb bajokat idéz elő, ha ezt végrehajtja. Elismerem, hogy az ország mai nehéz anyagi helyzete a legrigorózusabb takarékosságot irja elő, de vannak olyan politikai és etikai momentumok, amelyeknél a rosszul alkalmazott takarékosság igen megbosszulja magát. Ilyennek tartom én a csonka vármegyék beolvasztását is. Ha nézem a mi ősi vármegyéinket, azt találom és ugy érzem, hogy azok nem közönséges közigazgatási egységeket képeznek. A mi ősi vármegyéink ennél sokkal többek. Hosszú, évszázadokon keresztül való autonómikus fejlődés a vármegyéket különálló egyedekké fejlesztette ki, (Ugy van!) melyek ugyan dacára annak, hogy bizonyos különállást vindikáltak maguknak, mindig vetélkedtek az ország javára való együttműködésben és soha centrifugális erőt nem fejtettek ki. Ha nézzük a vármegye lakosságát, látjuk, hogy az többnyire a vármegyén keresztül érezte magát az országhoz tartozónak, azon keresztül fejtette ki hazafias érzelmeit. A vármegyének igy nagy vonzóképessége volt és van, és épenséggel nem közömbös, vájjon az önállóan létezik-e vagy pedig egy másik vármegyéval egybeolvasztva. Ha tekintjük a mai külpolitikai viszonyainkat, ha tekintjük a trianoni békét, most akarjuk azokat a csonka törvényhatóságokat beolvasztani? Hát nem sokkal többet ér néhány millió koronánál az, hogy ezeket az érzéseket fenn tudjuk tartani a trianoni határokon túl is? (Ugy van! balfelöl.) Hát szabad-e nekünk csak egy szálat is elszakítani