Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.

Ülésnapok - 1922-177

À nemzetgyűlés 177. ütésé 1923. egyenest ellentétben áll és nagyon sajnálnám, ha ennek gyakorlati alkalmazása igazán nem kivánatos bonyodalmakat robbantana ki a magyar közéletben. Ez az egyik. A másik szempont pedig, amely engem arra bir, hogy kérjem a t. kultuszminister urat, hogy ezt a szakaszt a maga ridegségében semmi körülmények között végre ne hajtsa, az, hogy nagyon könnyen megtörténhetik, hogy ezek az intézetek, ezek az iskolafentartók csupa nemes dacból, az iskola iránti szeretetből, ha a lét vagy nemlét alternatívája elé fogják állitani, kimondják majd ezen iskolák fentartását de akkor beáll majd az a helyzet, amely volt az államsegélyek folyósításának ideje előtt, hogy ezek az intézetek állandóan anyagi zavarokkal fognak küzdeni, színvonaluk alászáll és egyáltalán a nemzet kulturális vérkeringésébe beteges vért fognak állandóan ömleszteni, a magyar tanügynek állandóan sajgó sebei maradnak. De magasabbrendü nemzeti és faji szompontból is igazán meggondolandó, hogy ez a törvényjavaslat a maga ridegségében keresztülhajtassék. Nevezetesen ezek az intézetek, melyeket a javaslat érint és fenyeget, legnagyobbrészt a Nagy Magyar Alföldön, színmagyar lakosság körében vannak elhelyezve, annak a lakosságnak körében, amellyel szemben a régi kormányok kultúrpolitikája tudvalevően mérhetetlen és menthetetlen mulasztásokat követett el. (Ügy van ! Ügy van ! a jobboldalon.) Maga a t. kultuszminister ur szögezte le a nyolcadik egyetemes tanitógyülésen mondott beszédében, ahol szószerint a következő kijelentést tette (olvassa) : »Magyarországnak mai szerencsétlensége az, hogy a régebbi kultúrpolitika azon igyekezett, hogy a nem magyarlakta vidékeken alapítsanak népiskolákat, azonban ott, ahol tiszta magyar lakosság van, a Nagy Magyar Alföldön emiatt igen kevés iskolánk épült és ez okozta azt, hogy a Nagy Magyar Alföld nagy magyarságának ma is olyan kevés iskolája van.« Szakasztott igy vagyunk a középiskolákkal is. Ezekből sincsen annyi, hogy tucatostul zárhatnók be kapuikat és foszthatnék meg művelő hatásaiktól e színmagyar vidékek népét. Annak ellenére, hogy én, mint pedagógus is meg vagyok győződve arról, hogy a jövő kultúrpolitikája nem a klasszikus, nem a latin műveltség, hanem a gazdasági műveltség, az agrárkultura fejlesztését fogja majd céljául kitűzni, (Ügy vau ! Ügy van ! a jobboldalon.) mindamellett magasabb faji szempontból tűrhetetlennek találnám, hogy a Nagy Magyar Alföld szinmagyarsága tisztán csak a gazdasági műveltség, tisztán csak az agrárkultura területére lokalizáltassék. (Helyeslés a jobboldalon.) Igenis kell, hogy ennek a népnek keménykoponyáju fiai feljussanak a szellemi pálya legmagasabb ormaira, kell hogy ezen nép fiaiból tanárok, orvosok, mérnökök, diplomaták képeztessenek, igenis kell hogy ennek a népnek fiai feljussanak ide Budapestre, a központi kormányzat őrhelyeire, (Ügy van! IIgy van ! a jobboldalon.) kell hogy évi augusztus hó 28-án, kedden. 217 ennek a népnek fiai, ezek a szűztiszta, őspatinás nevek a ministeri hivatalszobák ajtain az etnikai numerus clausus arányában ott ragyogjanak. (Helyeslés és taps a jobboldalon.) Nánássy Andor : Díszítsék fel azokat ! Maday Gyula : Nagyon kérem a távollevő t. kultuszminister urat, aki többször tanúbizonyságot tett arról, hogy a magyar kultúra és tanügy védelmében hivatása magaslatán áll, méltóztassék ezeket a fontos szempontokat annak idején a törvény alkalmazásánál figyelembe venni és odahatni, hogy a fináncérvek mellett ezek a rendivül fontos kulturérdekek is mérlegre tétessenek és honoráltassanak. (Helyeslés a jobboldalon.) Egyáltalán a kultusztárca területén én elitélek mindenféle létszámredukciós túlbuzgóságot. A katonai leszerelést ránkparancsolhatta a trianoni béke, de a kulturális leszerelést nem parancsolta, mert nem parancsolhatta ránk. (ügy van I) Nagyon jól tudjuk, köztudatban élő elv, ideál, sőt mondhatnám, immár frázis, sőt bevallott kormánypolitika, hogy mi a nagy Magyarországot visszaadó történelmi ig szolgáltatást nem a fegyverektől, hanem a kultúra hatalmától várjuk. Ha a kultúrának ez a jelentősége fennáll, ha a magyar kultúrát ilyen nemzetmentő, hatalmas momentumnak tekintjük, akkor igenis kell hogy a nemzetgyűlés a kultúra védelmében szintén hivatása magaslatára emelkedjék fel. Arról van szó, hogy a kultúra valami olyan sajátságos erő, amellyel mindenütt számolnunk kell. Ha a magyar sorsot vizsgálgatjuk,, a magyar jövendőt boncolgatjuk, a magyar fejlődés lehetőségeit fontolóra vesszük, igenis mindenütt beleütközünk a kultúra problémájára. Hirdetjük a többtermelés elvét és rájövünk, hogy csak a művelt nép, a képzett gazda kezenyomán csordít a föld emlője többet. Megalkottuk a földreformtörvényt és most, a végrehajtás során jövünk rá arra, hogy igenis, ha mi a magyar termelést fokozni, nem pedig visszafejleszteni kívánjuk, akkor már régebben meg kellett volna tanítanunk az uj törpebirtokosokat először az intenzív gazdálkodás tudományára, másodszor a szövetkezeti eszme és diszciplína megértésére, öt perc szünetet kérnék. Elnök : Az ülést Öt percre felfüggesztem, (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Maday Gyula képviselő urat illeti a szó. Maday Gyula : T. Nemzetgyűlés ! Azt meg* értem, hogyha a pénzügyminister ur sematizál és a kormányzat minden ágazatát öncsonkításra próbálja kényszeríteni, azonban ha a kultuszminister ur megfújja a vészkürtöt, kimondja a vétót, és kijelenti, hogy a magyar kultúrát Prokmsztesz-ágyba fektetni nem engedi, meg vagyok róla győződve, hogy a nemzetgyűlés pártkülönbség nélkül a kultuszminister ur segítségére fog sietni. Mert amint előbb vázoltam, minden a kultúra kérdése és a kultúra problémája Magyarországon, (ügy van ! ügy van !) 32»