Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.
Ülésnapok - 1922-173
A nemzetgyűlés 173. ülése 1923, mint maga is kifejtette beszédében — az ilyen vagy hasonló incidens esetleg ürügyül szolgálhat arra, hogy kellemetlen hangulatot keltsen annak az igazán hazafias érzésű népességnek a körében, de sajnálom azért is, mert ilyen esetek előfordulása azután könnyen általánosításra vezethet, pedig hangsúlyoznom kell, hogy a vámőrség a maga egészében és annak tagjai igazán nagy lelkiismeretességgel és odaadással igyekeznek a feladatuknak megfelelni. Hogy ezek a bajok mutatkoznak és különösen azon a vidéken, amelyet a t. képviselő^ ur Emiltett, ahol tényleg több olyan incidens volt, amelyet szívesen kerültem volna el, ez elsősorban ezen intézmény újdonságának a következménye, amely intézmény most állíttatott be a mi szervezetünkbe. Méltóztatnak tudni, hogy a vámőrség a határon van alkalmazva, olyan helyeken, ahol az elhelyezésükről kezdetben egyáltalán nem lehetett gondoskodni. Ez a legénység igazán a leglehetetlenebb elhelyezésben volt, kis csapatokban, úgyhogy a fegyelmet fentartani, amihez elsősorban kaszárnyázásra lett volna szükség, legalább is a szolgálatuknak elején, nem lehetett, és ennélfogva könnyen megmagyarázható, hogy bizony fegyelem szempontjából egy és más helyen sok kívánnivaló maradt. Igyekeztünk azonban ebben a tekintetben a szükséges változtatásokat megtenni és olyan szervezeti változtatásokat életbeléptetni, amelyek nem változtatnak a törvényben lefektetett helyzeten, illetőleg amelyek a katonai ellenőrző kommissziónak intézkedései szerint mint szervezeti intézkedések kell hogy fennálljanak, amelyek azonban az illetőknek beosztásában, működtetésében idéznek elő olyan változást, mely lehetővé teszi, hogy ezt a fegyelmet a jövőben erősebben tudjuk kézbevenni és gyakorolni, mint eddig. Eemélem, hogy ezekkel az intézkedésekkel el fogjuk érni azt a mindannyiunk által kivánt célt, és különösen meg fogjuk erősíteni a testületben azt a felfogást, -azt a gondolkodást, amelynek a testület egyes tagjai már eddig is kiváló tanújelét adták és amely szükséges ahhoz, hogy egy ilyen katonailag szervezett testület megfelelően, mindannyiunk közmegelégedésére működhessék. Ami már most a speciális esetet illeti, azt hiszem, kár volna ennek túlságosabb jelentőséget tulajdonítani. Egy vasárnap délutáni korcsmai összeszólalkozásról van szó, amelyben — mint a t. képviselő ur is Emiltette — valami kődobás, azután sörösüvegeknek dobálása esett Hitelesítették : Rothenstein Mór s. k. naplőbiráló-bi. UH augusztus hó 22-én, szerdán. 131 meg és ennek következményeképen tényleg kiküldetett oda egy járőr, amely azután lövéseket adott le. A lövések két embert sebesítettek meg ; az én értesülésem szerint az egyiknek sebesülése egészen könnyű és a másik sem olyan veszedelmes, mint ahogy a t. képviselő úrhoz érkezett jelentés mondja. Bárhogyan is van azonban a dolog, ez feltétlenül kivizsgálást igényel. A kivizsgálás meg is történik, amennyiben már 14-én kiszállott oda az ügyész, aki a vizsgálatot megkezdette. Minden tanút még nem hallgathatott ki, akire szükség lett volna, úgyhogy ezidőszerint ügyészi javaslat, illetőleg birói ítélet nincs, amelyről beszámolhatnék. Arról azonban biztosithatom a t. Házat, hogy amennyiben ott bármiféle mulasztásról vagy hanyagságról, jogtalan fegyverhasználatról, vagy szolgálati vétségről volt szó, ezek mindenesetre a legpéldásabb büntetésben fognak részesülni, (Helyeslés jobb felől.) már azért is, mert olyan helyen fordultak elő, ahol ezek az incidensek többször zavarták meg a békés polgárok nyugalmát. Kérném a válaszom tudomásulvételét. Elnök : Az interpelláló képviselő urat illeti a szó\ Östör József : Abban a feltevésben, hogy a pénzügy minister urnák itt, a nemzetgyűlés kebelében történt ígérete folytán a legpéldásabb kivizsgálás és bünetés csakugyan meg fog történni, a pénzügyminister urnák válaszát tisztelettel tudomásul veszem. Elnök : A Ház a választ tudomásul veszi. Ki a következő interpelláló? Bartos János jegyző : Berki Gyula ! Berki Gyula : T. Nemzetgyűlés ! Tisztelettel kérem, méltóztassék megengedni, hogy interpellációmat a legközelebbi interpellációs napon mondhassam el. (Helyeslés.) Elnök : Ha hozzá méltóztatnak járulni az elhalasztáshoz, ekként mondom ki a határozatot. (Helyeslés.) Több interpelláció nem lévén, hátra van még a mai ülés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a jegyzőkönyvet felolvasni. Bartos János jegyző (olvassa a jegyzökönyvet). Elnök: Van valakinek észrevétele a jegyzőkönyv ellen? (Nincs.) Ha nincs a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki s az ülést berekesztem. (Az ülés végződik d. u. 1 óra 55 perckor). Reischl Richárd s. k. íqi tagok. ír