Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.
Ülésnapok - 1922-173
À nemzetgyűlés 173. ülése 1923. hogy ez félig sem sikerült ugy, mint ahogy elgondolták. Mikor a kormány látta, hogy az állami építkezéssel célt érni nem lehet, gondolt arra, hogy a magánépitkezést is előmozdítsa. Kibocsátott egy lakásügyi rendeletet, melyben végre meglátta azt, hogy a telkek kérdése nagyon fontos az építkezés tekintetéből. Megengedte az a ministeri rendelet azt, hogy az üres telkeket az építtetők igényelhessék, azonban ezt is olyan tehetségtelenséggel kombinálta ki a rendelet, hogy eltelt másfél esztendő, de nem akadt egy igénylő sem az üres telkekre. Miért? Azért, mert a népjóléti minister ur megengedte ugyan, hogy az épittető igényelhesse az üres telkeket, de ugyanakkor gondoskodott arról is, hogy ne igényeljen senki, hiszen arra kötelezte az építtetőt, hogy 10 esztendőn keresztül magas haszonbért fizessen a telektulajdonosnak, tiz év után pedig a kész épület teljesen átmegy a telektulajdonos tulajdonába. Abszurdum, lehetetlenség ez, azonban fájdalom, nálunk rendeletben jelent meg. Eredménye ennek az akciónak sem lett, vagyis a népjóléti minister ur ezen lakásépítő akciója is csődöt mondott és megbukott. Ennyi sikertelenség és ennyi kudarc után ilyen fontos kérdésben, mint a lakásos a lakásépítés kérdése, jön ismét a t. népjóléti minister ur a nemzetgyűlés elé olyan törvényjavaslattal, amely szintén nem egyéb, mint egyszerű kísérletezés, ismét kísérletezés, mint három esztendő óta mindig. Ha a kormány ilyen erőszakos és drasztikus lépésre szánta rá magát, hogy kényszerit egyes osztályokat arra, hogy építkezzenek, akkor az én szerény felfogásom szerint neki nem lett volna szabad különbséget tennie az egyes társadalmi rétegek és osztályok között. Ha az igen t. kormány ugy érzi, hogy képtelen olyan intézkedéseket, olyan törvényes alkotásokat hozni, amelyek az építkezést önmaguktól indítanák meg ebben az országban, — mint ahogy képesek voltak erre a német kormányok, képesek a dán, a holland, a belga és az összes civilizált nemzetek kormányai, — akkor, már legalább ne tett volna különbséget a magyar kormány, hanem mondta volna ki azt, amit a belgrádi kormány, egy balkáni kormány kimondott, hogy az összes olyan vagyoni állapotban levők, akik arra kötelezhetők, köteleztetnek, hogy építsenek. Mert pl. én nem tudom, milyen különbség van, mondjuk, egy bankcég vagy egy földbirtokos között, akik egyenlő vagyoni helyzetben vannak. Nánássy Andor:, A földbirtokos ad lakást! Dénes István: En csak példaképen hoztam fel a földbirtokost ; felhozhattam volna más példát, más adóalanyt, más állampolgárt vagy más társadalmi réteget és osztályt is. De mondja meg a t. Nemzetgyűlés, logikus-e kiragadni a kereskedelem és az ipar egyes vállalatait és csak azokat kötelezni, hogy építkezzenek, azzal az indokolással, hogy ezek egy csomó embert foglalkoztatnak. évi augusztus hó 22-én, szerdán. 119 Nánássy Andor : Ez megegyezés, nem kényszer ! Dénes István : ügy látszik, a t. képviselő ur nem ismeri a történelmi tényeket ebben a kérdésben. Ez az egyezség kényszeregyezség; épen olyan kényszeregyezség, mint a csődbementek kényszeregyezsége. Ön jól tudja, t. képviselő ur, hogy az igen t. minister ur olyan törvényjavaslattal jött ide, amely egyenesen tönkre akarta tenni a magyar ipart és kereskedelmet ; jól tudja a képviselő ur, hogy elkobzást, lakásrekvirálást és egy csomó büntetést hozott a régi törvényjavaslat és hogy ilyen kényszer, ilyen brutális eszközök hatása alatt — mint Perlaki t. képviselőtársam is megemlítette — kénytelenek voltak az ipari és kereskedelmi vállalatok egyezkedni és alkudozni. A kötél a nyakukon volt, nem térhettek ki előle, hát kénytelenek voltak ebbe belemenni. Én nem bánom, ha az igen tisztelt kormány minden egyes nagy vagyonú vállalatot, céget, vagy magánszemélyt kényszerit, nincs ez ellen kifogásom, de hogy egyes osztályokat ragadjon ki és azokat kényszerítse, ez ellen tiltakozom. Horváth Zoltán: Helyes! Egyenlő elbánást! Dénes István : Mert nem akarom és nem is engedhetem meg, hogy a köztudatba átmenjen az a hit, hogy ez békés, barátságos megyezés eredménye. Nánássy Andor: Miért fáj ez a képviselő urnák ? Dénes István : Azért fáj, t. képviselőtársam, mert azt akarom, hogy végre térjünk rá arra a törvényalkotási útra, amelytől tényleg várhatjuk közgazdasági életünk talpraállását. Ilyen intézkedésekkel pedig nem lehet, t. képviselő ur. Hegedüs György: A folyosón nem így beszélt! Akkor mást is mondott! Dénes István : Az igen tisztelt népjóléti minister urnák ez a törvényjavaslata egyszerűen kopirozása akar lenni a belgrádi kormány törvényes intézkedéseinek. De Belgrádban is egészen másként csinálták, mert ott nem tettek kivételt ember és ember, vállalat és vállalat között, hanem a nagyvagyonokat egyaránt kötelezték arra, hogy megfelelő módon építkezzenek. Ezt értem, ezt elfogadhatom, de azt a kivételes eljárást, amelyet ez a törvényjavaslat tartalmaz, nem tudom megérteni. Ilyenformán azt hiszem, mindenki előtt tisztán áll az a tehetetlenség, amely a lakásépítés terén a magyar kormány politikáját jellemzi, mert hiszen ime, három esztendő telt el és még mindig ott tartunk, ahol három évvel ezelőtt; ezzel szemben, ha valaki elmegy Nyugatra, amint kiteszi a lábát a határon, rögtön láthatja, hogy mindenfelé lázasan építkeznek. Most áttérek arra, hogy nézetem szerint mi a lakásépítkezés legnagyobb akadálya, mert ez a törvényjavaslat ós általában az igen t. kormány ezideig megjelent rendeletei mindennel | foglalkoznak, csak épen azokkal a fontos kérdé-
