Nemzetgyűlési napló, 1922. XV. kötet • 1923. július 24. - 1923. augusztus 08.

Ülésnapok - 1922-161

A nemzetgyűlés 161. ülése 1923, évi július hó 25-én, szerdán. 63 dalon.) szénkereskedő csúszdájára és ez az ur volt azután az, aki azt a szenet, amelyet az Ébredők Egyesülete kapott, árusitotta, és nem tudom, hogy a jövedelmet miképen osztották el, azt én már nem kutatom, nem is tartozik ide. Nem is akarok e kérdéssel részleteiben foglalkozni, mert ennek részletei ugyan mindenesetre érdekesek, de én azt tartom olyan fontos körülménynek, bogy azért ezzel a kérdéssel itt bővebben foglalkozzam. Csak rá kívántam mutatni ezzel az egy esettel kapcsolatosan, — amelyhez hasonló sok történik, nemcsak ez az egy történt, legfeljebb csak ez az egy jutott napvilágra — hogy a szénnel milyen üzérkedés folyik, hogy a szén árában milyen illetéktelen költségek foglaltatnak; ugy hogy érthetetlen, hogy a kormány ezt a kötött forgalmat tovább is fenn akarja tartani és igy előmozdítja azt az üzérkedést, amelyik folyik. Én erre vonatkozólag a következő határozati javaslatot terjesztem elő (olvassa) : Tekintettél az ország széntermelésének emelkedésére, utasítsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy a szónbizottság megszüntetése ügyében intézkedjék.« (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ezzel kapcsolatosan legyen szabad még egy kérdésre rámutatnom, amely a szénnel szorosan összefügg, és ez a bányamunkás helyzete. En már egy izben, a múlt költségvetési vita alkalmával részletesen rámutattam azokra az anomáliákra, amelyek a bányamunkások nyugdíjbiztosítása körül fennállanak. Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni és nem akarom ezt a fájó kérdést újból idehozni, megelégszem tisztán annak a megállapításával, hogy az akkor elmondott szvaim teljesen eredménytelenek voltak, annak ellenére, hogy ugy vettem észre, hogy a túlsó oldalon ülő képviselők is teljesen osztoztak a felfogásomban ; mert a népjóléti minister mind a mai napig nemhogy nem rendezte ezt a kérdést, de még egy lépést sem tett annak a rendezésére, ebben az irányban még csak kísérlet sem történt, még odáig sem jutott a dolog, hogy egy ankétet hivtak volna össze e kérdés megbeszélésére, ugy hogy ma, amikor a korona romlása erősen súlyosbította e nyugdíjasoknak helyzetét, az, amit akkor elmondottam, még szomorúbban, még sivárabban mutatkozik: ennek ellenére semmiféle kormányintézkedés nem történt. fi En magam azzal kívántam a dolgot siettetni, hogy az inditványkönyvbe indítványt jegyeztem, hogy minden eladásra kerülő métermázsa után 30 korona fizettessék be a pénzügyministerium bányászati osztályához, ahol ebből létesítsenek egy alapot, amely lehetővé teszi majd ennek a nyugdíjkérdésnek a rendezését. Mert ott is ugyanaz az ideális állapot van, mint az árvák pénzénél. T. i. ezeket az összegeket is, amelyek a munkások nyugdíjbiztosítására gyüjttettek össze, visszatartottak. Annakidején ez pár milliót jelentett, ma azonban olyan nevetségesen kis összeg, hogy ebből a nyugdíjkérdést rendezni teljes lehetetlenség. Súlyos mulasztás van itt a vállalatok részéről, amelyet remélem, vagy itt, vagy máshol lesz alkalmam teljes részletességgel elmondani. Ahelyett, hogy a tisztviselők nyugdíjpénztárának feleslegéből székházakat építettek volna s igy mentették volna meg a pusztulástól ezt az összeget, a munkások pénzét kölcsönvették az iparvállalatok üzleti forgalmukhoz és mindenkor megfizették utána az u. n. törvényes kamatokat. En erre vonatkozólag indítványt jegyeztem be, de sajnos, sem a kereskedelemügyi, sem a népjóléti minister ur nem tartotta érdemesnek, hogy a dolog iránt érdeklődjék, s ugy látom, nincs is szándékukban a minister uraknak ezzel a kérdéssel érdemlegesen foglalkozni. Az az összeg, amelyet én itt proponáltam, a mai 5000 koronás szén árak mellett oly nevetségesen csekély, hogy egyáltalában nem befolyásolja az árat, s ha figyelembe vesszük, hogy az árvizsgálóbizottság és a szénbizottság illetéke, meg valami széngazdasági tanács illetéke is benne foglaltatik ezekben az árakban, akkor joggal kérhetik ezek a munkások azt, hogy nyugdíjuk rendezésére legalább ezen az utón tehessenek valami tőkére szert. Épen ezért a következő határozati javaslatot vagyok bátor benyújtani (Halljuk ! Halljuh ! Olvassa) : »Utasítsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy bocsásson ki rendeletet, amely szerint a létesítendő országos bányatárspénztári nyugdíjalapra minden eladásra kerülő métermázsa szén után 30 korona befizettessék a ministerium bányászati főosztályába, .mely tartozik ezen összeget valorizált értékben elhelyezni s mindaddig kezelni, amig a bányamunkások nyugdíjügye országosan rendezést nem nyer.« Propper Sándor: Ezt csak el méltóztatnak fogadni ? Peyer Károly : Kérnék egy kis szünetet. Elnök : Az ülést öt percre felfüggesztem, (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom, Kérem Peyer képviselő urat, szíveskedjék beszédét folytatni. Peyer Károly : T. Nemzetgyűlés ! Azok a gazdasági bajok, amelyeket beszédem első részében felsoroltam, politikai okokra vezethetők vissza. Ezeknek a bajoknak orvoslását csak ugy tudom elképzelni, ha az egész magyar politikai életben rendszeres változás fog bekövetkezni. De nem tudom elképzelni ezeknek a gazdasági bajoknak orvoslását azért, mert sem a választási jog maga, sem a többségi párt Összetétele, sem pedig az egész nemzetgyűlés és az egész magyar politikai élet nem alkalmas arra, hogy ezeken a gazdasági bajokon segítsen. (Helyeslés a szélső* baloldalon.) Mielőtt ezekkel az általános kérdésekkel foglalkoznám, méltóztassanak megengedni, hogy