Nemzetgyűlési napló, 1922. XV. kötet • 1923. július 24. - 1923. augusztus 08.

Ülésnapok - 1922-169

A nemzetgyűlés 169: ülése 1923, évi augusztus hó 8-án, szerdán, 459 ennélfogva különböző módon történvén a bekebelezés is, a korona időközi értékváltozása folytán az egyes adósokra nézve egészen lehetetlen helyzet keletkezhetik és előállhat az az eset, hogy majd később, mondjuk 20 esztendő múlva az ingatlanra most bekebelezendő illeték sokkal többet tesz majd ki, mint amennyit az ingatlan akkor leendő értékösszege ki fog tenni. Ez általában a valuta alakulásának kérdése. Az hiszem, nagyon helytelen volna ezzel a kérdéssel csupán ebben az egy vonatkozásban, az illetékeket illetőleg foglalkozni ; ezt a kérdést ugy kell tekinteni, mint amely az életnek igen számos vonatkozására s igen sok helyzetére kihat és mindenütt megfelelő szabályozást igényel, mert ha nem szabályoz tátik, hasonló anomáliákat idézhet elő azokban a viszonylatokban is. Ami különösen az illeték kérdését illeti, meg kell jegyeznem, hogy tulajdonképen nem a jövőre, hanem a múltra nézve állott elő igen nagy anomália. A helyzet ugyanis az, hogy azok, akiknek most jár le a 20 vagy 30 esztendejük, azoknak ingatlanaira egészen más összegek voltak bekebelezve, mint aminő a mostani helyzetnek megfelel és egészen más bevételt biztosítanak a kormányzatnak, mint amennyit az adott helyzetben tulajdonképen kellene. Ami tehát épen az illetéket illeti, itt eddig csak a kincstár szenvedett veszteséget, mert a helyzet az volt, hogy egy egészen időleges koronajavulástői eltekintve, amely mindössze pár hónapig tartott Hegedüs idejében, az összeomlás, illetve 1920. év óta koronánk állandóan lefelé menő tendenciát mutatott. Eddig tehát az volt a helyzet, hogy mindig a kincstár szenvedte meg a koronának ezt a változását. Már most, ha azt méltóztatnak mondani, hogy ennek a helyzetnek meg kell fordulnia, és hogy a jövőre nézve a felek lehetnek azok, még pedig egészen más felek, mint akik itt a nyereséget csinálták, akik veszteséget szenvednek, erre nézve azt kell mondanom, hogy a kormányzatnak, a józan pénzügyi kormányzatnak sohasem lehet az az intenciója és törekvése — nekem legalább sohasem volna az, — hogy a korona értékét visszaemeljem valamely olyan fokra, amelyben az régebben volt. Programmbeszédemben bejelentettem már annakidején, hogy teljesen lehetetlennek és végleg elejtendőnek tartom nemcsak azt a gondolatot, hogy 104 centime-ra vigyük fel újra a koronát, hanem azt is, amit abban az időben hangoztattak több oldalról, hogy 20—30 centime-ra vigyük fel a magyar korona árfolyamát. Azt hiszem, ez olyan veszedelmes processzus volna, ugyanolyan kárt okozó folyamat volna, mint amilyen kárt okozó folyamat volt és amilyen szociális rombolást idézett elő körülmény, hogy koronánk értéke ez alatt az idő alatt lehanyatlott. (Helyeslés.) Ha tehát az a helyzet fog előállani, hogy a korona sorsát lehet lesz befolyásolni és alakiKAPLÓ XV. tani a pénzügyi kormányzat, az állam részéről, hogyha újra a kezünkbe kapjuk és szabályozni tudjuk ezt a kérdést, ami természetszerűleg csak akkor állhat be, ha majd egy megfelelő külföldi kölcsön abba a helyzetbe juttathat bennünket : akkor nézetem szerint az akkori pénzügyministernek az lesz a feladata ós a kötelezettsége, hogy igyekezzék a pénz értékét azon a nívón megrögzíteni, amelyen azt a gazdasági erők — amelyek érvényesülésének abban az időben szabadság lesz biztosítandó — kialakítják ; semmiféle nagyarányu koronajavitásba bele nem menni, hanem azon a fokon megállani, amelyen a gazdasági erőknek szabad játéka alakítja ki a pénzértéket, s amely pénzérték — ha fokozatos lesz az átmenet a szabadságra — nem fog lényeges emelkedések vagy esések utján átjutni erre a normális nivóra. Mondom tehát, hogy rendkívüli változások felfelé a korona értékében nem mutatkozhatnak, ha a végleges rendezése a kérdésnek olyképen fog megtörténni, amint azt a magam részéről képzelem, és amint egyedül helyes politikának tartom. Abban az időben azután, amikor ez a kérdés megoldatik és amikor általában véve pénzügyeink rendezéséről gondoskodás történik, akkor kell gondolni mindazokra a helyzetekre és viszonylatokra, amelyekben intézkedés szükséges annak folytán, hogy a korona értéke a régi helyzettel szemben igen lényegesen leromlott. Akkor kell konszideráció tárgyává tenni mindazt a viszonylatot, amelyben a koronaromlás anomáliákra vezetet, vagy vezethet a rendezésnél a jövőre nézve, akkor azonban generálisan kell a szabályozást megtenni, általános rendelkezéssel, amely kihat az egész gazdasági életre. S azt hiszem, hogy épen azért, mert egy stabilitás irányában kell a korona végleges árfolyamkialakitásának kérdését megoldani, igen sok és különösebben rendezendő kérdések ebből az alkalomból sem igen lesznek, hacsak nem akarunk majd különösen a hadikölcsöntulajdonosokon vagy más olyan kategóriákon segíteni, amelyek épen a korona romlása folytán jelentékeny veszteségeket szenvedtek. Ennélfogva, mondom, nézetem szerint egyáltalában nem gondolhatunk arra, hogy valaha egy földbirtok, amely ma 100 millió koronát ér, majd húsz esztendő múlva 2 millió koronát érjen. Az mindenkor azt a 100 millió koronát meg fogja érni, amely koronával ma számolunk s amely a mai koronát természetesen akkorra az újonnan meghatározandó pénzrendszerbe kell megfelelően beleilleszteni. Aztán elnevezhetjük az uj pénzt turulnak vagy uj koronának, vagy bárminek, d igatlan azt a 100 milló koronát, amelyről ma beszélünk, mindenesetre meg fogja érni akkor is és tehát olyan törvényes rendelkezést kell majd csinálnunk, amely az uj pénz megállapításánál a megfelelő átszámítás lehetőségét biztosítsa. De mondom, amennyiben ebben a tekin64