Nemzetgyűlési napló, 1922. XV. kötet • 1923. július 24. - 1923. augusztus 08.

Ülésnapok - 1922-169

451 A nemzetgyűlés 109. ülése J.923, igazságosabb lesz, ha nem a hagyaték, illetőleg az illetékfizetési kötelezettség megnyílásának idejét, hanem a bejelentési kötelezettség időpontját veszi tekintetbe ; ezt tartotta a legmegfelelőbbnek, annál is inkább, mert hiszen —amint méltóztatnak majd később hallani — a bejelentési idő tekintetében is iényeges változtatást fogadott el a bizottság. A másik fontos változtatás, amelyet az igazságügyi bizottság tett a javaslaton, az, hogy a visszterhes szerződésekre korlátolta azt a szigorított bejelentési és fizetési kötelezettséget, amelyet a törvényjavaslat 8. §-ának c) pontja állapit meg. Amint méltóztatnak tudni, ez a c) pont azt a nóvumot hozza be a-z illetékügyi törvényhozás terén, hogy az illetékbejelentési határidőn belül nemcsak a bejelentési kötelezettség terheli az illetékkötelezett felet, hanem a fizetési kötelezettség is. Ez a kétségtelenül igen szigorú rendelkezés kissé túlhajtott lenne az ajándékozási üzleteknél, ahol a felek legtöbbször nem tudják pontosan megállapítani az ajándékozási tárgyak nagyságát. Ép azért a bizottság indokoltnak találta, hogy a nem visszterhes üzleteknél a régi rendet tartsa fenn, vagyis az illetékfizetési kötelezettségnek ezt a rövidebb határidejét nem állapit ott a meg. A harmadik változtatás, amelyet a bizottságszükségesnek tartott a javaslatnál, a 10% késedelmi adóra vonatkozó rész elhagyása. Ezt azért hagyta el a bizottság, miután hivatalosan megállapíthatta azt, hogy ugyanakkor tárgyalás alatt áll a most legközelebb a plénumban is tárgyalás alá kerülő általános törvényjavaslat, amely a köztartozások késedelmes fizetése esetében generális rendelkezést tartalmaz, úgyhogy itt egy késedelmesség esetén való fizetési szakaszt, illetőleg külön szankciót felvenni szükségesnek nem találta. Végül, amit jogászi szempontból talán legfontosabbnak tekinthetek, ennek a szakasznak utolsó d) pontját szövegezte át a bizottság, amely d) pont rendelkezéseit kétségtelenül helyesnek tartotta, de jogi szempontból azért nem fogadhatja el a bizottság sem, mert kétségtelen az, hogy az ingatlanok átruházásánál, okirat nem létében, tulajdonképen jogügylet sem jön létre és ha abuzus elő is fordul, különösen a fővárosi telkeknél, hogy valóságos láncolás folyik az ingatlanok továbbadásánál, anélkül, hogy a közbülső vevők okiratot állítanának ki. Meg keli állapítani, hogy emiél a gazdasági, ha nem is jogi átruházásnál a kincstárnak erős megkárosodása áll elő azáltal, hogy csak a lánc első és utolsó tagja jelentkezik mindig a külvilággal szemben. A nyomozások során azonban igen gyakran megállapították, hogy ezek a láncolások, ezek a gazdasági átruházások megtörténtek és épen a kincstár érdekeit megvédendő, az igazságügyi bizottság helyesnek és szükségesnek találta a rendelkezést, amely benne volt a bizottság szövegében, mégis átszövegezte azt ugy, ahogy a jegyző ur felolvasta, amely rendelkezés lényege az, hogy nem azilletéket magát, mert ez az illeték jogi fogalmával ellenkeznék, hanem az illetékkel egyenlő összeget évi augusztus hó 8-ám, szerdán. tartoznak az ingatlannal láncolok fizetni. Azt hiszem, hogy ez a négy rendelkezés a szakaszt minden tekintetben kielégítő szövegűvé tette, úgyhogy nyugodtan merem a t. Nemzet gyűl esnek elfogadásra ajánlani. (Helyeslés jobb felől.) Elnök : Senki feljegyezve nemiévén, kérdem : kivan valaki szólni ? Gaal Gaston képviselő ur kivan szólni. Gaal Gaston : T. Nemzetgyűlés ! Az indenmítási törvényjavaslat 8. §-ának átszövegezése nem szünteti meg azokat az anomáliákat, amelyekennek a szakasznak érvénybenléte esetén kétségtelenül előfordulhatnak. Én már a múltkor fel akartam a 8. § tárgyalásánál szólalni, miután azonban akkor az igazságügyminister ur elfogadta Farkas Tibor képviselő urnák azt az indítványát, hogy ez a szakasz visszaadassék megfontolás és átszövegezés végett az igazságügyi bizottsághoz, abban a reményben és hitben éltem, hogy azokat az eseteket, amelyek e szakasz alapján megkonstruálhatok, az uj szövegezés majd orvosolni fogja és az a sérelem, amely egyfelől az államkincstéit is érheti, másfelől azonban az adózókat feltétlenül érni fogja ennek a szakasznak ilyen formában való alkalmazása esetén, majd az igazságügyi bizottság szövegezésével elimináltatni fog. Nagy sajnálattal vagyok azonban kénytelen konstatálni, hogy az igazságügyi bizottság szövegezése abszolúte nem zárja ki azokat a lehetetlen eseteket, amelyek ennek a szakasznak alkalmazásával előállhatnak. Méltóztatnak a szakaszt magát ismerni, méltóztatnak tudni azt, hogy ez a szakasz lényegében nem egyéb, mint az 1920. évi XXXIV. te. alaprendelkezéseinekalapjából való kiforgatása. Mindazok a biztosítékok, amelyek az illetékezés terén az adózók részére az alaptörvényben meg vannak, ezáltal a szakasz által egyszerűen megszüntettetnek és így az adózók ki lesznek téve olyan helyzete knek, amelyeket nem hiszem, hogy akár a pénzügyininister ur is, ezzel az uj szakasszal elérni kívánna, de amelyek egyenesen ellentétben vannak magával az alaptörvénnyel, mert hiszen ezen szakasz alapján bizonyos esetekben valóságos vagyonelkobzások jöhetnek létre. Méltóztatnak tudni, hogy a vagyonátruházás kétféle módon történhetik : vagy viszterhes adásvételi szerződéssel, vagy pedig ingyenes vagyonátruházás utján. A visszterhes átruházásokhoz tartoznak a közönséges adásvételi szerződések, az ingyenes átruházásokhoz tartoznak az ajándékozási ügyletek és az örökségek. Ahol egyszerűen visszterhes átruházásról, vagyis adásvételről van szó, ott a helyzet nagyon tiszta, ott a kincstárt sem érheti tulaj donképen nagyobb kár, mert hiszen a visszterhes átruházásnál, vagyis az adásvételnél nagyon jól méltóztatnak tudni, hogy 15 nap alatt be kell az adásvételt illet ékezés végett mutatni, további 15 nap alatt a kincstár kiveti az adásvételi illetéket és ez az illeték SO napon belül esedékessé válik, a félnek azt le kell fizetni. Szóval az ügylet keletkezésétől számított 60 napon belül a kincstár feltétlenül hozzájut a maga illetékéhez