Nemzetgyűlési napló, 1922. XV. kötet • 1923. július 24. - 1923. augusztus 08.

Ülésnapok - 1922-168

A nemzetgyűlés 168. ülése 1923. helységekben, azok számoltak azzal, hogy vasúti féljegyük, vagy vasúti füzetjegyük van. Most azután a legkritikusabb időszakban, amikor mindenki nyomorog, amikor a fizetés nem elég és a fizetés csekélysége miatt amúgy is kénytelen volt mindenki pénzzé tenni az egyes szobaberendezési tárgyait, jön a kormány és szabályozza a vasúti kedvezmények ügyét ; amikor pedig a kormányhoz megyünk és kérleljük, akkor a pénzügyminister ur a kormány nevében azt mondja, hogy X. Y. kereskedelemügyi minister ur — nem akarom a nevét megmondani — valamikor évekkel ezelőtt derüreborura engedélyezte az utazási kedvezményeket, talán népszerűség emelés okából s ez annyira széleskörűvé vált, annyira, kiterjesztette az utazási kedvezmények határát, hogy ezt fentartani nem lehetséges. Igaza lehet a t. pénzügyminister urnák, hogy lehetett ilyen kereskedelemügyi ministere Magyarországnak. Igaza lehet, hogy csakugyan annyira kiterjesztették a vasúti kedvezményeket, hogyha ott, vasúti fülkében ül az ember, és bejön a kalauz, alig van egészfizetéses utas például az I. osztályban. De még akkor is, ha ez igy van, akkor sem ez az idő az, amikor már élvezett kedvezményeket vissza lehet vonni. Be kell látnia a t. kormánynak azt, hogy most egy ideig gondolni se lehet arra, hogy valakinek már élvezett kedvezményeit visszavonják. Jöhetnek idők, mikor ezt is rendezni kell s mi is ott leszünk a kormány mellett, ha ebben a tekintetben rendet akar teremteni. De Istenem, 1923-ban, mikor a koronánk ugrásszerűen szalad lefelé, mikor az árak felfelé emelkednek, mikor a megélhetés ilyen nehéz, hogy tehette azt a kormány? Ha a kormány folyton azt hangoztatja, hogy a közalkalmazottak és nyugdíjasok érdekeit a szivén viseli, hogyan választhatta a kormány épen ezt az időpontot arra, hogy most rendezze a vasúti kedvezmények bonyolult voltát és most sziyja vissza egy egész sereg embertől a vasúti kedvezményt. Ez nem igazság, ez nem mutat kormányzati bölcsességre — bocsánatot kérek, ha igy fejezem ki magamat — ez szűk látókörre mutat — és ismét csak bocsánatot kell kérnem, — de nem ez az idő az, amikor ilyen lépést lehet a kormánynak tenni, még ha takarékossági vagy egyéb szempont vagy a helytelen múltnak helyrehozatala vezeti is a t. kormányt. Épen azért én változatlanul azon az állásponton vagyok, hogy hagyjuk ezeket a vasúti kedvezményeket ugy, ahogy voltak, ne bolygassuk egy ideig, mig jobban nem megy a dolgunk, mig valahogy a korona meg nem áll, mig valahogy a megélhetési viszonyok könnyebbek nem lesznek. Hagyjuk ezeket az utazási kedvezményeket, mert ezek az utazási kedvezmények a lakásüggyel a legszorosabb összefüggésben vannak. Majd ha a t. kormány a lakáskérdést megoldja, majd ha lehetővé teszi a közalkalmazottaknak és nyugdíjasoknak, hogy költözködni tudjanak, akkor azután megint szabadon tudjuk megválasztani a lakóhelyünket, akkor megint mérlegelhetjük a családi otthonban, hogy most már nem utazhatunk ingyen évi augusztus hó 7-én, kedden 415 Budapestre, tehát ne lakjunk ebben a helységben. Addig, amig sem a lakáskérdés megoldva nincs, sem a pénz vásárló ereje csökkenésének gátat vetni a pénzügyminister ur nem tud, addig maga a pénzügyminister ur — bármikép is szorgalmazza a t. kereskedelemügyi minister ur a vasúti jegyek megszorítását, — ragaszkodjék görcsösen az ügy érdekében, az egész fizetési kérdés rendezése érdekében ahboz, az állásponthoz, hogy ezt most ne bolygassuk. Épen azért egy határozati javaslatot nyújtok be, amely igy szól (olvassa) : »Mivel a közalkalmazottak, nyugdíjasok és a nyugellátásban részesülő özvegyek jelenlegi lakóhelyüket az eddig fennállott vasúti kedvezmények feltételezése mellett választották ki, utasitja a nemzetgyűlés a kormányt, hogy a Vasúti kedvezmények terén az 1922. december 31-én fennállott állapotokat állitsa vissza és a lakáskérdés megoldásáig ezen kedvezményeket változatlanul érvényben tartsa.« Beszédem befejezéséül egy különös kategóriáról kell még megemlékeznem, egy kategóriájáról a közalkalmazottaknak, akiknek ellátása érvényes törvényeink szerint tulaj donképen nem a magyar államkincstárt terheli. Ezek pedig a boszniahercegovinai országos kormánynál szolgálatban állott azon magyar állampolgárok, akiket ma csonka Magyarországon nyugdíjaztak s akik itt is laknak ; igy pl. Budapesten lakik legnagyobb részük. Kétségtelen, hogy a trianoni béke határozmán yai alapján ezeknek a volt bosnyák kormányzóságbeli tisztviselőknek a nyugellátása az utódállamokat, tehát az S. H. S. államot, a jugoszláv államot terheli. Ámde a magyar kormány ezeknek a tisztviselőknek nyugdíját eddig fizette abban a reményben, hogy majd azt a jugoszláv állam megtéríti s ez a két állam között elszámolás tárgyát fogja képezni. A kormánynak ez a helyes eljárása természetszerűleg az érdekelteket is kielégítette. Közben azonban az történt, hogy a kormány két kérdésben, és pedig a lakáspénz kérdésében és a kedvezményes ellátás kérdésben előttem megint teljesen érthetetlen módon, előttem alig elfogadható indokokkal egyszer csak megvetette a fejét és kijelentette, hogy ezeknek a bosznia-hercegovinai kormányzóságbeli tisztviselőknek lakáspénzt nem fizet, a lakáspénzemelést, amelyben azóta részesítette a magyar alkalmazottakat, nem fizeti s nekik a kedvezményes ellátást nem utalja ki. Természetes, hogy ezek az érdekeltek nyomban a pénzügymínisteriumhoz fordultak és ott azt a csodálatos választ kapták, hogy a pénzügyministerium abban a véleményben van, hogy a jugoszláv állam annak idején majd nem lesz hajlandó megtéríteni ezeket a felemelt illetményeket ; és mivel az az aggodalma van a pénzügyi kormánynak, hogy a jugoszláv kormány annak idején ezeket nem fogja megtéríteni, következésképen már ezen aggodalom folytán is a legridegebben megtagadja ezektől a felemelt lakáspénzt és a kedvezményes ellátást. Most szeretnék egypár kormánypárti t. képviselő urat, akik nyakas 48-asok voltak, névleg megnevezni. Nem-e régi követelése volt-e mindig a magyar képviselőház