Nemzetgyűlési napló, 1922. XV. kötet • 1923. július 24. - 1923. augusztus 08.

Ülésnapok - 1922-165

302 A nemzetgyűlés 165. ülése 1923, lisztellátás mérvét kiterjesszék. Már több izben I voltam bátor a nemzetgyűlés szine előtt hangoztatni, micsoda veszélyeket rejt magában az államra nézve az a körülmény, ka vannak társadalmi osztályok, amelyeknek nincs meg a megélhetésük. Konszolidációt, rendet és nyugalmat el sem lehet képzelni másképen, mint ugy, ha minden társadalmi réteg legalább kenyérhez tud jutni az országban. Abban a reményben, hogy a közélelmezésügyi kormányzat, respektálni fogja azokat az indokokat, amelyeket röviden bátor voltam előadni, a következő interpellációt terjesztem a közélelmezésügyi minister úrhoz (olvassa) : »1. Van-e tudomása a közélelmezésügyi minister urnák arról, hogy a nyár folyamán a mezőgazdasági munkások tizezrei maradtak arató- és cséplőmunka nélkül, akik kenyérszükségletüket illetőleg a legsötétebb reménytelenséggel állanak a tél előtt? 2. Hajlandó-e a közélelmezésügyi minister ur intézkedni aziránt, hogy ugy a nyár folyamán arató- és cséplőmunka nélkül maradt földmunkások, mint az ellátásra bebizonyíthatólag egyéb rászorulók a következő gazdasági évben hatósági lisztellátásban részesüljenek ?« Elnök : Az interpelláció kiadatik a közélelmezésügyi minister urnák. Szólásra következik 1 Csik József jegyző : Pikler Emil ! Pikler Emil : T. Nemzetgyűlés ! Magyarország utolsó négy évi korszakában szomorúan és azt mondhatnám, lesújtva tapasztaljuk azt az elbalkanizálódást, amely a gazdasági és a politikai élet minden területén elterpeszkedik ebben a szerencsétlen országban. Ujabban azt is keli látnunk, hogy ez az elbalkanizálódási folyamat átcsapott a kulturális területre is. Farkas István : Már régen ! Ott kezdte ! Pikler Emil : Minden ember, aki a kultúrát szereti, az ország j övőj ét csak ugy látja biztositva, ha belekapcsolódik a világkultúrába. Igaz ugyan, hogy itt nálunk felfogás uralkodik, hogyha az ember ilyen világszempontokat hangoztat és bele akar kapcsolódni a világeszmékbe, az egyúttal hazafiatlanságot is jelent, ez nagy tévedés, de nem akarom beszédem mozdonyát más vágányra irányítani, megmaradok szigorúan a tárgynál, a kulturális élet elbalkanizálódásának egyik tünetéről akarok beszélni. Küszöbön áll az uj tanév. Ma augusztus l-jét irjuk. A szegénysorsu szülők, akik a jövő tanévre a gyermekeik részére a tankönyveket akarják megvásárolni, könyvesboltról-könyvesboltra járnak és nem tudják a tankönyveket beszerezni, jóllehet a tankonyek ott vannak a polcokon a kereskedőknél, de a könyvkereskedő nem hajlandó a tankönyveket eladni, mert a vallás- és közoktatásügyi ministerium mind ez ideig elmulasztotta, hogy a könyvkiadókkal együttesen a tankönyvek uj árait megállapítsa, nem beszélek a siberekről és a gazdag emberekről, akik gyermekeiket iskolába járatják, azok, nem bánom, fizessenek akár milliókat a évi augusztus hó 1-én, szerdán. tankönyvekért; a szegénysorsu szülők érdekelnek engemet, akiknek szintén joguk van ahhoz, hogy gyermekeik a kultúra forrásához oda jussanak és műveltséggel telítsék magukat, hogy az élet harcában megállják helyüket. Sőt a szegény szülők gyermekei inkább vannak ráutalva arra, hogy amit a sors anyagi javakban tőlük megtagadott, azt szellemi és lelki javakban elsajátítsák a maguk számára. Most mi a helyzet? Ezek a szegény szülők a koronaromlás idejében azon igyekeznek, hogy már a szünidő elején vagy az elmúlt tanév végén, mielőtt az ő kis pénzecskéjük még jobban elértéktelenedik, a könyveket biztosítsák gyermekeik számára. Ezt azonban nem tudják megtenni, mert az uj tanévre szóló könyvek árai még nincsenek megállapítva. Attól a könyvkereskedőtől pedig nem lehet azt kívánni, hogy mindaddig, amig a ministerium a kiadókkal együttesen a tankönyvek uj árát meg nem állapítja, ő vagyoni romlása árán is a könyveket a régi áron árusítsa el. Mi ebben a régi gyakorlat? Az, hogy a tankönyvek árát évről-évre a kiadókkal együttesen a vallás- és közoktatásügyi ministerium állapítja meg. Ezidén az történt, hogy a könyvkiadók nagyon okosan és előrelátóan számolva a korona romlásának lehetőségével, már ez évi május havában azt az előterjesztést tették a vallás- és közoktatásügyi minister úrhoz, hogy a németországi minta szerint állapítsák meg már akkor, májusban a könyvek alapárát és azután legyen egy szorzószám, amely a korona romlása arányában a könyvek árát megadja. A minister ur ezt a szorzószám-rendszert — nem lehet tudni, milyen okból — nem akarta akceptálni. Lehet, hogy voltak erre indokai, talán egész jóhiszeműen is cselekedett, ellenben arra hívta fel a könyvkiadókat, hogy fix árban ivenkint állapítsák meg a könyvek árát és ezt terjesszék fel, erre ő a döntést meg fogja hozni. A könyvkiadók ennek a felhívásnak eleget tettek és az igy ivenkint megállapított árjegyzéket terjesztettek fel júniusban a minister úrhoz s a minister ur azt ígérte, hogy legkésőbb július végéig a döntést meg fogja hozni. Ma augusztás l-e van. Én ezt a témát már régen ismerem, de be akartam várni azt a terminust, amelyre a minister ur a döntést ígérte. A könyvkiadók érdeklődtek a ministeriumban, s ott azt mondták, hogy talán augusztus végéig meg lesz a döntés. (Mozgás a bal- és a szûsbbaloldalon.) Szeptember 1-én kezdődik a tanév. Ez tehát már most teljesen lehetetlen helyzet. Tessék csak elképzelni, hogy most, amikor a legszerényebb számítás szerint az elemi iskolai tankönyvek ára is sok ezer kononára fog rúgni, mit csináljon az a szegény szülő. Könnyebb volna a helyzet, ha nálunk is az volna a rendszer, mint más kulturállamokban, ahol a szegénysorsu szülők gyermekei ingyen-tankönyvet kap-