Nemzetgyűlési napló, 1922. XV. kötet • 1923. július 24. - 1923. augusztus 08.
Ülésnapok - 1922-165
300 'A nemzetgyűlés 165. ülése 1923. évi augusztus hó l-én } szerdán. ehelyett azoknak, akikkel szemben a csendőröket kirendelték, akikkel szemben tartják ott a csendőröket, ezeknek az egyesületébe lakoltatják be és csinálnak a kulturális hajlékokból, munkásotthonokból csendőrlaktanyákat, ilyesmikké átalakítják azokat, zaklatják a tagokat és lehetetlenné teszik, hogy a tagok ott ügyeiket megfelelő módon elintézhessék. Ezt az interpellációmat már három izben kénytelen voltam elhalasztani és pedig azért, mert a népjóléti minister ur Ígéretet tett, illetőleg kijelentette, hogy a szükséges eljárást megindítja, de szüksége van arra, hogy az ide\onatkozó iratokat kézhez kapja, mert ezek nélkül nem tud intézkedni. El is ment a ministeri leirat a főispáni hivatalhoz, ahonnan azonban az a válasz érkezett vissza, hogy a főispáni hivatalnak nincs módjában az iratokat megküldeni, mert azok az ózdi járás főszolgabírói hivatalának küldettek ki azzal, hogy az illetékeseknek juttassa el. A főszolgabíró nemcsak hogy nem gondoskodott arról, hogy ezek az iratok az illetékesekhez eljuttassanak, hanem egész egyszerűen elsülyesztette az iratokat, nem juttatta azokat az illetékesek kezeihez, sőt most maga a minister ur is abban a helyzetben van, hogy különböző kifogások alapján nem tud az iratok birtokába jutni. Méltóztassék elképzelni, lehet-e egy hivatal részéről olyan választ adni a ministeriumnak, hogy most szabadságon van az az X. Y. tisztviselő, aki ezeket az iratokat kezelte, majd amikor ennek szabadsága letelt, akkor megint ugyancsak arra hivatkozni, hogy most a másik van szabadságon ; igy örök időkig el lehet húzni ezeknek az iratoknak kiszolgáltatását. Maga a minister ur is beismerte előttem, hogy tiszta és világos a hdyzet, hogy itt a főszolgabíró követett el olyan visszaélést, amelyért ő hajlandó lesz a megtorló eljárást megindítani Nekem azonban nem feltétlenül az a fontos, hogy a főszolgabíró ur ellen a megtorló eljárást megindítsák, habár ez is fontos, mert ha a közigazgatási hatóságok ilyen visszaéléseket követnek el, ha ennyire figyelmen kívül hagyják magának a mínisternek a lakásügyben kiadott rendelkezését, ha figyelmen kivül hagyják felettes hatóságuk véghatározatait, utasításait, akkor el lehet képzelni, hogy egy ilyen járásban micsoda visszaéléseket követhet el még ezenkívül a főszolgabíró. Peyer Károly : Azért van ott állandóan 150 csendőr a vasgyárban ! Farkas István : Azért vannak ott, hogy ne legyen indexrendszer ! Kabók Lajos : Bizonyos mértékig fontosnak tartom tehát azt is, hogy a főszolgabírót utasítsák hivatalos kötelességének pontos betartására, fontosnak tartom azt is, hogy a főszolgabíró elkövett visszaéléseiért megfelelő megtorlásban részesüljön, a legfontosabbnak tartom azonban azt, hogy a munkások kulturális szükségleteinek kielégítését szolgáló otthont adják át rendeltetésének, lakoltassák ki onnan a csendőröket, hogy a munkások otthonukat saját céljaikra használhassák, Szabó Imre : Magántulajdon vagy nem magántulajdon? Kabók Lajos : Nem akarok a t. Nemzetgyűlés türelmével visszaélni, épen azért a lehető legrövidebben tártam fel ebben az ügyben azt, amit elmondani akartam, abban a hitben és abban a reményben, hogy bár a minister ur nincs itt, mégis mindent el fog követni, hogy az ózdi vas- és fémmunkásszövetség otthona rendeltetésének minél előbb visszaadassék és a csendőrök onnan miné] előbb kilakoltassanak. Ezek alapján a következő interpellációt intézem a népjóléti minister úrhoz (olvassa) ; »Van-e tudomása a minister urnák arról, hogy az ózdi járás tiszteletbeli főszolgabírója, Hubay ur, minden szabályos előirt eljárást mellőzve, a lakásrendelet ide vonatkozó szakaszát figyelmen kivül hagyva, a Magyarországi Vas- és Fémmunkás Szövetség tulajdonát képező, Ózd, Bodor-utca 212. számú házban megüresedett egy szoba, konyha és kamrából álló lakásrészt Szavics Vilmos csendőrtiszthelyettes részére kiutalta, illetőleg nevezettet oda beköltöztette és ezzel Spisák Lajost (ózdi lakos, a vasmunkásszövetség gondnokát elütötte attól, hogy mint gondnok, a Borsod vármegye lakásügyi biztosa 1923. évi július hó 19-én hozott 665/1923. Lmb. sz. határozata alapján a kérdéses lakásrészbe beköltözhessek? Van-e tudomása a minister urnák arról, hogy az ózdi járás tiszteletbeli főszolgabirája fenti intézkedésével felettes hatóságának véghatározatát hagyta figyelmen kívül, azt a véghatározatot, amely neki hivatalosan kiküldetett s amelynek az érdekelt félhez való továbbításáról nem gondoskodott ? Hajlandó-e a minister ur sürgősen a Borsod vármegye lakásügyi biztosa 1923. évi július hó 19-én hozott 665/1923. Lmb. sz. határozatának érvényt szerezni, hegy ezáltal a megüresedett kérdéses lakásrészt Spisák Lalos, mint egyedüli jogos egyén elfoglalhassa ? Hajlandó-e a minister ur odahatni, hogy a jövőben hasonló eset ne fordulhasson elő, és előzetes intézkedést teimi az irányban, hogy a felettes hatóságok véghatározata az alantas hatóságok által betartassék ?» (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Elnök: Az interpelláció kiadatik a népjóléti minister urnák. Szólásra következik ? Csik József jegyző : Györki Imre r Györki Imre : Tisztelt Nemzetgyűlés ! A vasúti mozdonyvezetők, mozdonyfütők és általában a vontatószemélyzet illetményeinek kérdését óhajtottam interpelláció keretében szóvá tenni, és erre a nagyon fontos kérdésre a kereskedelemügyi minister ur figyelmét felhívni, annál is inkább, mert ezek az emberek most már annyira el vannak és el voltak keseredve, hogy azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy abba hagyják a további munkát, amely pedig annyira fontos és oly égetően szükséges a magyar közgazdasági életre. Tekintetj tel azonban arra, hogy a kormánynak egyetlen egy