Nemzetgyűlési napló, 1922. XV. kötet • 1923. július 24. - 1923. augusztus 08.
Ülésnapok - 1922-162
A nemzetgyűlés 162. ülése 1923. évi július hó 26-án. csütörtökön. 129 nek — pótadót vetnek ki, illetve szavaznak meg, ezt az elvi határozatot nem lehet végrehajtani addig, amíg a pótadót be nem állítják a költségvetésbe és azt a képviselőtestület meg nem szavazza. Ez nem oly közömbös dolog. így talán vállvonogatva mondhatjuk, hogy utóvégre nincs nagy különbség, de az eset most az, hogy csak az 1921/22. évi költségvetési törvény alapján vethetne ki és szedhetne a kormány alkotmányjogunk szerint adókat. Azonban csinált magának egy előirányzatot, amely teljesen magánügye a kormánynak, illetve az kormányzatnak. Gaal Gaston : Nem is azonosította magát vele a minister sem \ r Strausz István : Es mit tapasztalunk az adók terén? Talán nagyobb megértésre találok, ha számokkal operálok. Az 1921/1922. évi költségvetési törvény szerint, amelyet az indemnitás alapjául kellett volna vennie, elfogadnia a t. kormánynak, kivethető volt az egész országban földadó címén 260 milliót, ós a kormány által készített előirányzat szerint fizetni kell 10 milliárdot. Szily Tamás: Még többet! Gaal Gaston : Kiegyezem a felére ! Strausz István : Házadóban kellene fizetni törvényes alapon 160 milliót, fizetnek 600 milliót. Társulati adóban kellett volna fizetni 60 milliót, fizetünk 400 milliót. Jövedelmi adó címén kellett volna fizetni 600 milliót, fizetünk 7 milliárdot. Vagyonadó címén 150 milliót lehet kivetni, mig az indemnitási törvényjavaslat szerint, amely alapjában alkotmányellenes és törvénytelen, ki lehet vetni ós be lehet szedni 1 milliárdot. így megy ez az egész vonalon. Jellemző a forgalmi adókra, hogy ott szabad volna a kormánynak kivetnie 3 milliárdot és 150 millió koronát, ezzel szemben kivethet és beszedhet 36 milliárdot. Egyszóval végeredményben : szedhetne törvényes alapra helyezett indemnitás szerint 11 milliárd 253 és fél millió koronát, beszed azonban 84 milliárd 168 millió koronát, vagyis 72 milliárd 14 és fél millió koronával több adót szed be, mint amennyit alkotmányosan beszednie lehetne. Nagy súlyt helyezett erre a mi alkotmányunk, különösen abban az államkapcsolatban, amelyben Ausztriával állottunk. Itt nem lehetett alkotmányellenesen kivetni adót, mert ott voltak az 1848 : III. te, az 1867 : X. te. és a megyék ellenállásáról szóló 1886 : XXI. tcikkek. Ez mind körülbástyázta az országgyűlés jogait és ezzel a körülbástyázással védte az állampolgárokat. Most azonban mivé vált a nép, az adózó polgárság azáltal, hogy az adókat ilyen indemnitási törvényjavaslat alapján szedjük? Sakkfigurává. Mi szuverén nemzetgyűlés vagyunk és mégis a mi asszisztenciánk mellett történhetnek ilyen alkotmányellenes elhatározások. De hiába beszél itt akárki, azt mondják rá: gyerünk tovább ! — mintha semmi sem történt volna, mintha az a felszólalás csak olyan formákon való nyargalás lenne, mintha annak a felszólalásnak jelentősége nem volna, mintha ezt az eljárást a viharos idők indokolttá tennék. Ezt nem teszi semmi sem indokolttá, csak az a felfogás, hogy : »kormányozzunk a levegőben, programúi nélkül!«; azért nem akarnak előterjeszteni programmot, hogy le ne tudjuk sűríteni a felelősséget. Lássunk tisztán ebben az országban, mire képes ez az ország, képes-e talpraállani vagy nem. Ezt csak egy átgondolt költségvetési előirányzat alapján lehet megállapítani. De ilyen évek óta nincs. Beterjeszti a pénzügyminister ur a költségvetést, mond egy beszédet, expozénak is lehet tekinteni s aztán ezzel végzett is, s hónapok múlva — bár közben letárgyalhattuk volna a költságvetést, ami sokkas rövidebb ideig tartott volna — beterjeszt ide egy indemnitási javaslatot, amely alkotmányjogi szempontból semmiképen sem állja meg a kritikát. Hiszen az 1. §-nál jut az kifejezésre, hogy ez a javaslat fenn akarja tartani a közbevételekről, az adókról szóló törvények hatályát és ugy is stipulálja a szöveget; elhallgatja azt, hogy neki nincs egy költségvetési törvénye, átsiklik ezen egyszerűen azzal, hogy a második bekezdésben azzal a megállapítással él (olvassa) : »Minden ezen törvény alapján teljesítendő kiadás és befolyt bevétel az 1923/24. költségvetési évre megalkotandó költségvetés keretébe lesz beillesztendő ; egyelőre pedig ezek a kiadások és bevételek az 1922/23. költségvetési évre egybeállított s a törvényhozás elé terjesztett előirányzatnak a rovatrendszere szerint ama fejezet, cím és rovat terhére vagy javára utalványozandók és számolandók el, amely természetüknek megfelel.« Maga ez a megállapítás, ez a rendelkezés kivihetetlen. Most leköti magát a pénzügyminister ur és az egész kormány arra, hogy az államháztartás, mondjuk, technika ; mert abból a gondolatmenetből indul ki, mintha ez valami technika volna. Technikailag berendez egy 1922/23-as költségvetési előirányzat szerint egy fél esztendőt. Hogyan lehet ezt most átültetni egy egészen más szerkezetre, egy egészen más berendezésre, az egészen más célok és feladatok szolgálatában álló 1923/24. év keretébe? Hiszen a számadási könyvek közokiratok, amelyeket nem lehet megváltoztatni. Magában ez igazolja azt, hogy hiába igéri be a jövőre is, t. i. erre az évre is a pénzügyminister ur a költségvetési előirányzatot, annak a beterjesztésére nincs komoly szándéka. Épen azért nem jött ide, ismétlem, indemnitási expozéval, amelyben megvilágította volna, hogy miféle kényszerítő körülmények hatása alatt nem tárgyaltatta le a beterjesztett költségvetési előirányzatot és miféle országos érdekek követelik, hogy ő most újra levegő-indemnitás alapján kérjen felhatalmazást az ország ügyeinek és háztartásának vezetésére. A 2. §-nál is meg kellene állapodnunk, mert