Nemzetgyűlési napló, 1922. XV. kötet • 1923. július 24. - 1923. augusztus 08.
Ülésnapok - 1922-162
A nemzetgyűlés 162. ülése 1923. Sokat akartam még mondani a tanítóságról, igy pl. beszélni akartam arról, hogyan kellene átszervezni a tanítóság munkakörét, hogyan kellene jobbá és intenzivebbé tenni a tanfelügyeletet, mert a mai rendszer mellett az a tanfelügyelő nem is tud kiszállni iskolalátogatásra, nem tud eléggé behatolni munkájába, hogy ellenőrizhesse azt a léleknevelő tevékenységet, amelyet az iskolák folytatnak. Volnának erre nézve gondolataim, aminő pl. járási tanfelügyelői szervek felállítása, mely esetben minden járásban jutna az iskolákra egy ilyen iskolát látogató szakismerettel biró férfiú. Általában generálisan az volna a kívánságom, hogy ezek a szakfelügyeletek ne olyan formában történjenek, mint ma történnek és hogy a kultuszministeriumban igazi szakférfiak üljenek, ne pedig jogászok, akik nem ismerik a tanitás életproblémáit, hanem bürokratikusán intézik el a legfontosabb kérdéseket. Régi sérelme a tanítóságnak, hogy jogászok intézkednek dolgaikban. Tisztán tanerőket kell tehát a kultuszministeriumba beállítani az egyes ügyosztályok élére. Az a terv, amelyről épen ma olvastam, hogy a kultuszminister ur 1 / 5-ére, vagy 1 / 6-ára fogja leszállítani ministeriuma létszámát. előttem nagyon szimpatikus, de emellett nagyon kívánatos lenne, hogy a tanerőket decentralizálja, úgyhogy közvetlen kapcsolatba juthassanak magával az iskolával és a népességgel. Ettől remélhetem csak azt, hogy egész nevelésünk reális alapra helyeződik már magában az iskolában és azután jön az iskolán kivüli nevelés. Ez a kérdés is egyik nagyon fontos és megoldandó kérdése népoktatásügyünknek. A t. minister ur foglalkozik vele, de kénytelen is foglalkozni vele, mert a szabadoktatás ügye. ugy, ahogy ma rendszeresítve van, teljesen eredménytelennek mutatkozott. Azok a szabadoktatási titkárok, akik megszervezték a szabadoktatás egyes kis gócait a vidéken, nem vették az ügyet komolyan. Magát a társadalmat sem tudták érdeklődésében odáig felcsigázni, hogy komolyan foglalkozzék a szabadoktatási akcióval, hogy ez a népnevelés a maiproblémák súlyosságának megfelelően történhessen. Pedig ez nagyon fontos kérdés, mert a világháború, a nagy katasztrófák után egészen megváltozott helyzet előtt áll mindenki. Ma már a nép szociális nevelése annyira fontos, hogy enélkül nem is számíthatunk arra, hogy a nép egészségesen tudja megítélni az elkövetkezendő eseményeket. A nép szociális nevelésének hiánya volt az oka annak, hogy politikailag éretlen tömegek úrrá engedtek lenni itt egy söpredéket, atnelv terrorizálhatott egy gyönyörű, nagy nemzeti hagyományokból élő országot. Ennek oka a szociális nevelés hiánya ; csak igy történhetett meg, hogy egy elenyésző kisebbség a maga vad, véres erőszakával tudott maga mellé sorakoztatni olyan söpredéktömeget, amely neki erőt ad. A szociáldemokrácia a maga nagyszerű tanítási módszerével és szellemi felfe gyve rkezetts égével tudja fegyelmezni a maga tömegeit, de a szociáldemokrácia NAPLÓ XV, évi július M 26-án, csütörtökön. 117 megszervezett tömegén kívül van egy másik, megszervezetlen tömeg, egy söpredéktömeg, amely kompromittálja a saját vezetőit. Ezt. kell meggondolni, amikor az iskolánkivüli népoktatás ügyét mérlegre vetjük. Nemrégiben résztvettem egy ankéten, amelyen a kultuszminister ur bizonyos kérdőpontokra kért választ tőlünk és nekem ebből halvány reménységem támadt, hogy komoly kezdeményezés indult meg. Czettler Jenő t. képviselőtársam sokat foglalkozott ezzel a kérdéssel, olvastam ilyen irányú füzeteit, amelyekben hivatkozik dán és egyéb példákra, ahol már száz év előtt létesítették az ilyen iskolánkivüli népnevelő intézményeket. Mindez, amit ő meg akar valósítani jó és okos lett volna, ha jól és okosan csinálták volna meg. Azonban ez nem történt meg. Ezért kell a népnevelést más alapokra fektetni. A kultuszkormány, belátván, hogy hibák történtek, most keresi a módját annak, hogy az iskolánkivüli népnevelés rendes keretek közé terelődjék. Felhívom a t. kultuszminister ur figyelmét arra, hogy ne engedje ezt a kérdést elposványositani, mert ez szorosan belekapcsolódik az iskolaügybe, mert kell, hogy az a gyermek, aki kikerül az iskolából, továbbképezze, magát az életre. Ennek a képzésnek sokoldalúnak kell lennie, mert ma sokoldalú küzdelmet kell megvívni az élet problémáival. Kell, hogy históriai és szociális tanitás legyen ez, hogy ily módon teljes felfe gyve rkezettségü, öntudatos polgári lényt neveljünk abból a szegény emberből, akire oly nagy feladat vár, hogy a nemzet dolgozó társadalmában elfoglalhassa a maga méltó helyét. (Helyeslés.) Ezeket voltam bátor az indemnitás kapcsán a kultusztárcához előadni és felkérem tisztelettel a kultuszminister urat, méltányolja az én kívánságaimat és kérelmeimet, méltóztassék végre valamivel idejönni, mert vagyunk itt néhányan, akik ugy érezzük magunkat, mintha a Szaharában járnánk és nem találnók meg azt az üditő forrásvizet, amelyben lelkünket megfürdethetjük. Reánk nézve a kultúra volna ez a tiszta forrásvíz és azt hisszük, hogyha ezzel a tiszta forrásvízzel üdítené mindenki a szomját, más volna a helyzet Magyarországon és sok minden másképen Íródnék a magyar történelemben. Azokra a lelkekre kell főkép gondot fordítanunk, akiket elhomályosítottak azok a felelőtlen tanítások, amelyek politikai okokból innen is, onnan is elhangzottak, úgyhogy ma a tömeglélek egy pigra massa, amelyet nem tudunk kialakítani, azt sem tudjuk, hogy ebből a törne gl élekből mi lobbanhat ki, olyan rejtelem ma a magyarság, maga a magyar nép, hogy fogalmunk sincs arról, vájjon mi lehet még belőle. Aid járt a vidéken, tisztában lehet azzal is — keserű igazságot mondok el — hogy az a mély hazafias érzés, amely a magyarságban élt, ma már nem olyan erejű, mint valamikor volt. Ne áltassuk magunkat. A nyomorúság, a háború, a katasztrófák, a különböző világnézetű izgatások és harcok meg16
