Nemzetgyűlési napló, 1922. XV. kötet • 1923. július 24. - 1923. augusztus 08.

Ülésnapok - 1922-160

A nemzetgyűlés 160. ülése 1923. évi július hó 24-én, kedden. 5 rencsém közölni azt a tapasztalatomat, hogy igenis, személyesen győződtem meg arról, hogy ilyen levelek léteznek és hogy előkelő közfunkcionáriusok ilyen leveleket bankoktól kaptak. (Zaj és felkiáltások a középen: Hallatlan!) Hogy én miképen disztingválok ebben a kényes kérdésben, kegyeskedjenek nekem megengedni, hogy elmondhassam ; mert amikor az kideritésére vállalkoztam, sablonosán semmiképen sem jártam el. (Halljuk ! Halljuk !) Az én felfogásom, t. Nemzetgyűlés, az, hogy ha akár egy magas hivatalnok, akár egy képviselő egy bankkal valamiféle állandó jogviszonyban van, ahhoz senkinek a világon semmi köze nincs. (Igaz ! Ugy van ! Helyeslés a jobb- és baloldalon) Ellenben ha azt látom, hogy előkelő állású emberek, akik véletlenségből azon az előkelő helyen épen bankügyekkel is foglalkoznak hivatalukból kifolyólag, vagy ha ilyenekkel közvetlenül nem foglalkoznak is, az illető magas helyen mindenkor módjuk van közvetett vagy közvetlen módon ebben a kérdésben állást foglalni, — mondom, ha azt látom, hogy XY. méltóságos ur kap egy ilyen levelet, hogy : van szerencsém Méltóságoddal közölni, hogy vettünk számlája javára ilyen meg ilyen részvényt és ezzel számláját megterheltük — amikor semmiféle számlája a világon előzőleg ott nem volt (Félkiáltások a középen : És megbízást sem adott!), és amikor sem közvetve, sem közvetlenül erre megbízást nem adott, akkor az én erkölcsi és jogi felfogásom szerint ebben*igenis feltalálható a vesztegetési szándék. (Igaz! Ugy van! Taps a Ház minden oldalán.) Hogy ezt a kérdést jogilag miképen lehet elbírálni, az megint más lapra tartozik. Voltam bátor már a múlt alkalommal rámutatni arra a végtelenül komikus helyzetre, hogy amikor a magyar büntetőtörvénykönyv körülbástyázza a köztisztviselők megvesztegetésének kérdését, ugyanakkor a képviselőházról mélyen hallgat. Nyilván fel sem tételezte Csemegi Károly annakidején a büntetőtörvénykönyv megalkotásánál, hogy ez a kérdés is felmerülhessen, pedig felmerült már más alkalommal is. Ez többek között szintén mutatja a magyar igazságügyi törvényeknek azt a meglehetős hiányosságát és nagyrészben elavulását, amin nekünk sürgősen segítenünk kell. Legyen szabad itt mindjárt bejelentenem ezzel kapcsolatban, hogy e tekintetben az összes módosításaim komplexusa már készen is van, sőt a ministertanácson is keresztülment, úgyhogy ennek következtében az egész anyagi és alaki magyar büntetőjog megreformálása küszöbön áll. (Élénk helyeslés jobbfelől és a középen.) Vagyok bátor utalni erre, hogy rámutathassak, milyen furcsa helyzet az, hogy amig a közfankcionáriusok megvesztegetésének kísérlete bűncselekmény, addig ha tisztelt képviselőtársaim közül bárkihez bemegy valaki és megkéri, hogy igy vagy ugy szavazzon, az illetőt ki lehet rúgnia, de ez a kísérlete büntetendő cselekményt nem képez. Másképen van a kérdés a közfunkcionáriu- sokkal szemben s mivel Ulain képviselő ur kijelentése kétágú volt, t. i. egyrészt képviselőket, másfelől közfunkcionáriusokat vádolt meg, én mint minister a büntetőtörvénykönyv alapján természetszerűen csakis azon kérdéssel foglalkozhattam, amelyet büntető törvénykönyvünk szerint meg is tudok fogni. A büntetőtörvénykönyv vonatkozó 470. §-a következőkép szól (olvassa) : »Egy évig terjedhető fogsággal stb. büntetendő az, aki közhivatalnoknak avégből, hogy ez kötelességét megszegje, ajándékot vagy jutalmat ad vagy igér.« Itt, mélyen t. Nemzetgyűlés, igen sokat lehetne vitatkozni azon, hogy az a mód, ha egy előkelő bank egy előkelő embernek előző üzleti összeköttetés nélkül ilyen könnyű jutalmat juttat, ilyen milliókra menő könnyű ajándékot, ez azon célból történik-e, hogy az illető kötelességét megszegje. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Erről lehet vitatkozni jobbra és balra, Van szerencsém azonban kijelenteni, hogy én a tegnapi napon a királyi ügyészségnek kifejtettem a magam felfogását, amelyet bátor vagyok ezennel szószerint felolvasni. (Halljuk! Halljuk! Olvassa:) »A budapesti kir. ügyészség elnökéhez.« A bevezető részt a vizsgálat érdekében nem mondhatom el, de igy folytatom (továbbolvassa) : »Álláspontom a következő : Természetes, hogy miután a büntetőtörvénykönyv 470. §-a a vesztegetés vétségének tényálladékához megkívánja azt a célzatot, hogy az illető közhivatalnoknak azon célból tétessék az ajánlat, hogy azáltal valaminő irányban kötelességét megszegje, kétségkívül felfogás dolga lehet az, hogy ezen tényálladék mellett az ilyen célzat a fentemiitett bankok imént körülirt eljárásába belemagyarázható-e. Mindazonáltal én azt a felfogást vallom és közlöm ügyész úrral, hogy minden bűncselekmény tényálladéka teljesen az illető speciális körülmények szerint bírálandó el, másképen mondva a szerint a miliő szerint kell a kérdést elbírálni, amely körülmények között és amely miliőben az illető ígéret tétetett. Már pedig köztudomású dolog, hogy a jelenlegi nehéz pénzügyi helyzetben, az óriási drágaság közepette nap-nap után a politikai, pénzügyi "és társadalmi viták tengelyében áll a nagybankok szerepe, különös vonatkozásban a jegybankhoz való viszonyukban. Nem lehet tehát kétségbevonni azt a tényt, hogy a nagybankoknak a jelenlegi helyzetben eminens érdekük fűződhetik ahhoz, hogy előkelő állami közfunkcionáriusokat maguknak lekötelezzenek, (Ugy van ! a középen.) illetve a saját maguk közgazdasági pozíciója és pénzügyi érdeke szempontjából őket esetleg előnyösen hangolják, ami közvetlen causalis nexusban lehet az ő kötelességük teljesítésének kérdésével. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) Ennek folytán mindezeknek a körülmények-