Nemzetgyűlési napló, 1922. XIV. kötet • 1923. július 11. - 1923. július 20.

Ülésnapok - 1922-154

À nemzetgyűlés Í54. ülése 1923. Házban is a kupolacsarnokban hallottuk, hogy távozzék a kormány a helyéről, mert az a kormány tisztességes békét nem fog tudni kötni, mert az akkori, háborút vezető kormánnyal szóba sem fognak állani az antanthatalmak, — hanem itt van Károlyi Mihály, itt van az ő pártja, ő menthet meg bennünket, mert neki még a háború előttről vannak összeköttetései az antanthatalmakkal. A nemzet felült ennek, jóhiszeműen hitt ebben. És mi lett az eredmény? Az a belgrádi este, amikor a füstölgő pertóleumlámpa alá állította az antanthatalmaknak megbízottja és meghatalmazottja, D'Esperay tábornok az odazarándokolt magyar kormánynak tagjait és gúnyosan a szemükbe mosolyogva mondotta : hát az urak már ilyen mélyre sülyedtek? (Ugy van ! jobb felöl) De van még egy harmadik eset is. A forradalom alatt olvastam, az újságok dicshimnuszokat zengedeztek s tele voltak az antant dicsőségével. Az egyik újság fennen hirdette, hogy hála Istennek, csakhogy megszabadultunk a német szöges csizma dübörgésétől, hogy Budapest újra szabad, és hogy németet nem lát. Hirdették, hogy a Vilmos császár útnak nevét máról holnapra meg kell változtatni. Es amikor Yyx ezredes a francia katonáival bevonulandó volt Budapestre, akkor a Független Magyarországnak egyik lapján az jelent meg, hogy vonuljon ki mindenki a franciák üdvözlésére ; örüljünk, hogy könnyed francia lépteknek hangja fog hangzani Budapest utcáin, a nyilvános helyeken, (Zaj és derültség balfelöl.) kávéházakban és mindenütt, a felírásokat változtassuk meg és francia felírásokat alkalmazzunk a német felírások helyett. Nagy Ernő: Személyes tapasztalat! (Zaj.) Nagy János (egri) : Es mi lett ennek a következménye? Az, hogy arcunkba rúgtak azzal a demarssal, amellyel Magyarországnak határait megállapították. De egy becsületes győző nem is tehet mást, amikor minden becsületét és önérzetét elvesztett népnek a sompolygását látja magafelé közeledni. T. Nemzetgyűlés! A tömegeknek sajátsága az, hogy a szerencsétlenségét is meg szokták gyalázni, de a politikusoknak magasabbra kell emelkedniök. (Helyeslés jobbfelöl.) A politikusoknak mélyebbre kell látniok és igy be kell látnunk, hogy amikor a nagy összeomlásban mindenünk elveszett és még ma is kockán forog, egy van, amihez ragaszkodnunk kell és ez : a nemzetnek önérzete, becsülete, (Ugy van ! jobbfelöl) amellyel játszani nem lehet, amelyet feláldozni nem lehet, mert ha ez az egy elvész, akkor a nemzet jövőjére többé nincs remény. (Ugy van! taps a jobboldalon.) Ezekkel a vádakkal, amelyek itt elhangzottak, még mélyebben is akarok foglalkozni. (Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) Nem tudom, hogy méltóztattak-e olvasni, különösen azok, akik ezeket a vádakat a kormánynak és a kormányzóéi július hó 12-én, csütörtöTcÖn. B3 pártnak fejéhez vágják, Keynes-nek könyvét a béke gazdasági következményeiről. Ez a nemesgondolkozásu angol az angol kincstárnak megbízottja volt a párisi konferencián; résztvett a béketárgyalásokon ós 1919 augusztus 1-én otthagyta a békekonferenciát, mert nem birta elviselni azt az iszonyatos felelősséget, amely felelősség terheli azoknak a lelkét, akik ilyen gazdasági feltételeket diktáltak a legyőzöttekre, mint amilyeneket Parisban szerkesztettek. Ez a nemesen gondolkozó angol ezelőtt három esztendővel megírta, hogy az egész békeszerződés ugy van megszerkesztve, hogy a központi hatalmakat örök időkig, ha lehet — ő maga is megjegyzi — gazdasági bilincsekben, gazdasági rabszolgaságban, tőlük való gazdasági függésben tartsák. Erre azt mondja Keynes, hogy a békeszerződés paragrafusai között azok a legveszedelmesebbek, amelyek a legyőzött országoknak pénzét, valutáját bizonytalanná teszik, mert ezzel megindítják azt a gazdasági destrukciót, amely valóra váltja azokat a reményeket, melyeket az entente a békeszerződés gazdasági feltételeihez fűzött. Szórói-szóra ezeket mondja (olvassa) : »Nincs biztosabb eszköz a társadalom mai alapjainak felforgatására, mint a valuta lerontása infláció által. Ez a gazdasági törvények minden erejét a destrukció szolgálatába állítja. Es ezt oly módon teszi, hogy millió meg millió ember között egy sem akad, aki képes lenne diagnosztizálni. Nem tudja, az export-folyamatot az infláció táplálni, mivel senkisem termel, ha a folyton eső pénz mellett azt kell látnia, hogy az eladott termékéért kapott pénzért nem veheti meg egyenértékben azt, amire neki szüksége van. Ez előidézi az import fedezetlen voltát. Nem tudja az infláció megteremteni a csereforgalom újra való megindításához szükséges dolgozó tőkét, hanem spekuláló és hazardírozó tőkét teremt csupán. (Ugy van! jobb felöl.) A gazdasági törvényszerűségek erejét eltéríti a tulajdonképeni útjából, kedvez a jelen állapot fokozásának, tehát a nyomor fokozásának, ahelyett, hogy gyógyítana.« T. Nemzetgyűlés! Amikor én 1920. tavaszán ezeket a sorokat elolvastam, azon gondolkoztam, legyek-e tovább is ennek a nemzetgyűlésnek a képviselője, viseljem-e azt a felelősséget, amely abból ered, hogy azok, akik nem tudnak a dolgok mélyébe látni, a nép, amely nem tudja a gazdasági komplexusokat áttekinteni, esetleg azt fogja mondani, hogy mi vagyunk az okai nagy nyomorának és mindig lejebb és lejebb való sülyedésének. Es tényleg valóra vált az, amit ez a nagy angol nemzetgazdász közel négy esztendővel ezelőtt már megjósolt s amiért otthagyta a békekonferenciát. S mikor ez a nemes angol megállapítja, hogy a békeszerződések következménye az, hogy a legyőzött országokban az infláció lesz az egyetlen eszköz, amelyhez hozzá fognak tudni nyúlni, de ez minden gazdasági erőt a destrukció szol-