Nemzetgyűlési napló, 1922. XIV. kötet • 1923. július 11. - 1923. július 20.

Ülésnapok - 1922-159

A nemzetgyűlés 159. ülése 1923. vagyunk a többi törvényekkel is. Itt volt az épi+kezések előmozditásáról sóló törvényjavaslat, amelyet már be is nyújtottak, de melyet, ugy hallom, a kormány visza fog vonni. Azt nem a magyar gyáriparosok és egyál­talában az ipari vállalatok érdekeltségei vonat­ják vissza, azzal, hogy ők majd önkéntesen fog­nak építkezni, a törvényhozás pedig ne nyúljon bele ezzel a törvénnyel az ő magánjogukba, ne kényszerítse őket törvénnyel arra, hogy épít­kezzenek és a törvényes rendelkezésnek kelljen ezen a téren eleget tenniök ? ! Az is politika tehát, ha ezt csinálják, hogy eként beleavatkoz­zanak a törvényhozás munkájába és elébe vág­nak annak, hogy a törvény rendelkezései le­gyenek reájuk nézve irányadók. Ha mindez szabad és mindez így van és jól van, — én nem mondom, hogy ez nem jól van, — de ha ott szabad, miért nem szabad a munkásosztálynál is? Ez a megkülönböztetés mégis csak messze megy és hajlik el attól, amit itt demokráciának mondanak és messze hajlik el attól az igazságtól, amire ennek az ország­nak szüksége van. Ezek tehát az egyesülési és gyülekezési jog sérelmei, mondom, az egyik oldalon. Külön­ben később majd részletesen fogok rámutatni arra, hogy a munkásság egyes gazdasági terü­letein, a szakmáikkal és a meglévő szakszerve­zettekkel szemben hogyan érvényesitik itt a demokráciát és hogyan szereznek érvényt a tör­vényes rendelkezéseknek. A sajtószabadság a demokrácia másik alap­feltétele. A szocialista sajtó, általában az ellen­zéki sajtó sohasem volt kitéve Magyarországon olyan üldözésnek, mint épen most. KÓSZÓ István : De nem is viselkedett soha ugy, mint most ! (Felkiáltások a szélsöbáloldalon : Dehogy nemi) Nem bizony! Vanczák János : Kedves államtitkár uram, a helyzet az, hogy én, aki itt voltam ennek a magyar munkásmozgalomnak bölcsőjénél és segí­tettem ezt a munkásmozgalmat megszületni és a bölcsőből kiemelni, tudom azt, hogy ennél sokkal keményebb hangú volt a mi sajtónk, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) annyira, hogy a mi munkástömegeink egyszerűen elégedetlenek azzal a hanggal, amelyet a munkássajtó ma hasz­nál. Mondom, keményebb volt a mi sajtónk hangja, és épen abban az időben, amikor itt nagyon szigorú, de pártatlan bíráskodás volt, amikor a biró elé azzal a nyugalommal állt oda az ember, ha egy sajtódeliktumot elkövetett, hogy ha kap is érte büntetést, akkor ez a bün­tetés nem megbélyegző, hanem ez tényleg bün­tetés. Ami ma történik ezen a téren, azaz, hogy a büntetést azért és ugy szabják ki, hogy ez megbélyegző legyen és nem azért, hogy bünte­tést képezzen. r Mert abban a háború előtti időben először esküdtbiróságok ítélkeztek a sajtódeliktumok ügyében, másodszor a politikai harc emberei., a évi július hó 20-án, pénteken. 359 politikai ellenfelek küzdelmeinek részeseit nem deklarálták, nem minősítették egyszerű gonosz­tevőknek, mint ahogyan azt ma megteszik, hogy csirkefogó, aki lop, az a gyilkos, aki öl, épen olyan elbánásban részesül, sőt enyhébb elbánásban, (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) mint az az újságíró, akit egy cikke közléséért perpe­fognak és elitélnek. KÓSZÓ István ; De akkor nem volt benne hazafiatlanság ! Elvi harcok voltak, de nem volt hazafiatlanság ! (Zaj a szélsöbáloldalon.) Vanczák János: Tessék nyugadtan ránk­bizni azt a hazafiságot! KÓSZÓ István : Önre nem bizom rá ! Esztergályos János : (Közbeszól.) Kuna P. András : Kend ? így beszél Eszter­gályos az államtitkárral S Szép műveltség! Szé­gyelje magát! Vanczák János : Egészen nyugodtan rám bizhatja, mert az én fizikai munkám, amit mint magyar munkás végeztem ebben az országban, túl fog élni engem és sokakat is. KÓSZÓ István : Herosztratosz emléke is túl­élte őt és mégsem dicsőség! Vanczák János: Es én alkottam olyanokat, ami túl fog élni sokunkat, talán századokat fog elérni; dolgoztam a tollammal és az eszemmel ennek az országnak boldogságáért ! (Ugy van ! a szélsöbáloldalon) KÓSZÓ István,' Nem vettük észre! Vanczák János: Ha ez kevés egy magyar munkástól, akkor tessék ennél jobb példát mutatni ! Kószó István: Akkor ne beszéljen e Házban piros szegfüvei a gomblyukában ! Vanczák János : De én tudom, hogy a magyar munkásságnak milliói ilyenek, akik igy éreznek és gondolkoznak, de nemcsak igy éreznek és igy gondolkoznak, hanem igy is cselekesznek, és az a veritek amely a földet öntözi az a hazafiság, nem pedig az, amit itt sokan a szájukkal hir­detnek ! KÓSZÓ István : Es nem a piros szegfű ! Saly Endre : Szellemi szegénység ! Miért ijed meg tőle? (Egy hang a szélsöbáloldalon: A piros, az csak piros!) Kuna P. András: Attól függ, milyen célra van! Vanczák JánOs : Nem tudom, hogy mit hasz­nál az országnak, ha a rendőrség végigjárja a Ferencvárosban az utcákat és az ablakokból el­távolíttatja a muskátlikat. Igazán furcsa, hogy a rendőrségnek fontosabb feladata nincs. De bi­zonyos, hogy az egész Ferencvárosban röhögnek azon, hogy ilyesmi történik. Hiszen a városi kerteknek, parkoknak a virágzata 99 százaléká­ban piros. Kószó István: Nagyon szép az kérem, de más virággal együtt, nem igy egyedül, (Felkiál­tások a szélsőbaloldalon : Hogy mi a szép, bizza ránk.)

Next

/
Thumbnails
Contents