Nemzetgyűlési napló, 1922. XIV. kötet • 1923. július 11. - 1923. július 20.
Ülésnapok - 1922-159
344 A nemzetgyűlés 159. ülése 1923, nach rágalmazásai fölött. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök : Az ülést tiz percre felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Pesthy Pál foglalja el.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Szólásra ki következik? Hebelt Ede jegyző: Beisinger Ferenc! Reisinger Ferenc : T. Nemzetgyűlés ! A kormány és pártja részéről állandóan hallatszik az a vád, hogy az ellenzék miatt nem tud a nemzetgyűlés dolgozni. Ezt a vádat végtelenül súlyosnak tartanám, ha látnám a beigazolását is. E vád tarthatatlanságának azonban igen fényes bizonyítéka az a tény, hogy amikor a t. ministerelnök ur és a t. pénzügyminister ur külföldön jártak a kölcsönügyben, a nemzetgyűlés körülbelül négyheti szünetet tartott, sőt visszatérésük után ujabb egyheti szünetre volt szüksége a nemzetgyűlésnek, felfogásom szerint azért, mert nem volt a kormánynak előkészített javaslata, amelyet a nemzetgyűléssel tárgyaltathatott volna. Véleményem szerint ez alatt a négy-öt heti idő alatt, ha a kormánynak meglett volna a módja ahhoz, hogy a Házat intenzive foglalkoztassa, bőven lehetett volna közérdekű, sürgős törvényjavaslatokat előkészíteni és nem kellett volna még a minister urak hazajövetele után is ujabb pihenőre küldeni a Házat, hogy ezalatt a kormány lélegzetvételhez jutva, törvénytervezeteket készítsen elő. Amidőn az idemnitási vitát megkezdettük, az ország széles rétegeiben azt a hitet igyekeztek illetékesek és illetéktelenek elvetni, hogy az indemnitási vita hosszura nyúlása következtében nem tudják a köztisztviselőknek felemelt járandóságaikat kiutalni. Egész világosan látom ebben a híresztelésben a kortespolitikát. Semmi sem kényelmesebb és semmi sem hasznosabb, mint az éhező köztisztviselői kar szenvedélyét felizgatni az ellenzék ellen azon a címen, hogy az ellenzék szószátyárkodása következtében nem tud hozzájutni a várva várt magasabb illetményekhez. Ezzel szemben azt mondom, hogy ez a kortesfogás a gyakorlatban visszafelé fog elsülni, jólehet ma ideig-óráig a köztisztviselői rétegek talán elégedetlenkednek amiatt, mert az ellenzéki politikusok elmondják a nemzetgyűlésen azt, amit az ország szempontjából szükségesnek s közérdekűnek tartanak és ezzel elvonják őket attól a lehetőségtől, hogy nyomoruságukon a kormány gyorsan segíthessen. * Azonban — és itt a köztisztviselői rétegekhez szólok — teljesen felesleges azt a kormányzati eszközt túlságosan komolyan venni, mert emlékszem a közelmúltból arra, hogy amikor a kormány komolyan akart segíteni vala'. évi július hó 20-án, pénteken. melyik néprétegen, sokkal nagyobb törvénytelenséggel is keresztülvitte azt, amit akart, mint amilyen törvénytelenséget követne el abban az esetben, ha nem várván be az indemnitási vita befejezését, a köztisztviselőknek kiutalná azt a bizonyos felemelt járandóságot. Láttuk a múlt időkben, hogy sokkal súlyosabb, nagyobb kérdéseket, amelyeket ide kellett volna hoznia a Ház elé, nem hozott ide a kormány azért, mert egyszerűen a rendkívüli időkre való tekintettel — ahogy indokolta — szükségét látta annak, hogy azt a nehéz kérdést a nemzetgyűlés meghallgatása nélkül is elintézze. Hiszen láttuk, hogy a városi tisztviselők, a megyei tisztviselők 1922 januárjában megkapták azt a bizonyos felemelt illetéket és az osztályokba való besorozást, amelynek törvényes letárgyalását csak 3—4 hónap múlva végezte el a nemzetgyűlés. Ha tehát a kormány ebből a kérdésből nem akarna nagyszerűen kamatozó korteskérdést csinálni, akkor véleményem szerint módjában volna, hogy a köztisztviselőket hozzájuttassa ehhez a járandósághoz, amelyre nélkülözhetetlen szükségük van. Legutóbb egri Nagy János képviselő ur felszólalásában volt szíves a parlamenti ellenzék indemnitási vitáját szóáradatnak minősíteni. Szó szerint azt a kifejezést használta, hogy nem akarja követni az ellenzéket abban a szóáradatgyártásban, amelyet az csinál. Ezután a kijelentés után azt vártam, amikor Nagy János ur beszédet mondott, hogy érvekben gazdag, nemzetmentő, fajmentő beszédet fogunk hallani, amelylyel rengeteg hasznára lesz a képviselő ur a köznek. De bizony arról voltunk kénytelen meggyőződni, hogy a képviselő ur csinált azután igazán nagyszerű szóáradatot és órákon keresztül egyszerűen védte a kormánynak a gazdasági téren folytatott politikáját, nem mondva semmi különöset, semmi ujat, semmi nagyszerűt, semmi érdekeset, semmi nemzetmentőt ; ezzel a kérdéssel azonban több mint egy órán keresztül foglalkozott. Foglalkozott azután a képviselő ur a demokráciával; a demokráciáról tartott nekünk elméleti előadást. Amikor beszédét bevégezte, igen különös helyzetbe kerültem : nem tudtam, hogy van hát egri Nagy János képviselő ur a demokráciával, nem tudtam, hogy demokrata-e vagy nem. Mert hiszen azt mondta, hogy ő demokrata, — természetesen krisztusi értelemben vett demokrata -— közben azonban a demokráciát, sőt a parlamentarizmust is rettenetes nagy furkós bottal csépelgette. Ugy látszott a végén, hogy egri Nagy János képviselő ur demokráciája valami olyasféle, mint a pengenélküli fanyelű bicska, amelynek nyele elveszett. Erdélyi Aladár: Viccnek jó, de már hallottuk! Reisinger Ferenc: Igen furcsának találtam akkor, hogy a kormányzópárt tagjai közül ugyanakkor, amikor elsősorban azt igyekeznek beigazolni, hogy az ellenzéki képviselők szóáradatba
