Nemzetgyűlési napló, 1922. XIV. kötet • 1923. július 11. - 1923. július 20.

Ülésnapok - 1922-158

A nemzetgyűlés 158. ülése 1923. évi július 19-én, csütörtökön. 289 ruban olyan elemek, amelyek azelőtt is gazdasággal foglalkoztak és megbízható magyar nemzeti erőt képviselnek, egy, vagy más lehetőség folytán földet szereztek, ezekről egyszerűen kimondani, hogy háborús szerzemény, amelyet elveszünk, nem lehet, és ezt olyan igazságtalanságnak tartom, amelyen a novellában okvetlenül segítenünk kell. Van akárhány olyan gazdatiszt, aki ebben a minőségében őszült meg, és szerzett vagyont egyes nagy uradalmakban, de nem kivánt birtokot szerezni, mert jól érezte magát abban a nagybirtokban, ahol mint gazdatiszt működött, és ahol megélhetése biztosítva volt. Elkövetkezett a földreform, elkövetkeztek a szomorú napok, elkövetkezett az óriás nagybirtokajánlat. Tudjuk, hogy egy időben, különösen 1915—16. és 17-ben majdnem tálcán hordva kínálták az eladó birtokokat fünek-fának. Bűn-e az, ha annak idején ezek az emberek, akik mint gazdatisztek vagy bérlők becsülettel szolgálták hazájuknak és a termelésnek érdekét, ilyen birtokokat szereztek a maguk részére és a nemzet érdekeit a termelés megindításával szolgálták? Mert mi volt a sorsa ezeknek a birtokoknak? Akárhányat ismertem magam is, amely éveken keresztül parlagon hevert épen akkor, amikor minden darab kenyérre olyan nagy szüksége lett volna a nemzetnek, és amikor már a rekviráláshoz és|mas?végső eszközökhöz kellett folyamodni, hogy a szükséges kenyeret biztosítani lehessen. Itt tehát distingválnunk kell. Meg kell védenünk ezeket a becsületes magyar embereket, nem szabad rövidke szóval azt mondani nekik, hogy elvesszük azok birtokát, akik azt a háborúban szerezték. De tovább megyek. Azt a kérdést vetem fel itt a nemzetgyűlés előtt : mi nagyobb érdeke a nemzetnek, az-e, hogy egy háborúban szerzett jól kezelt birtok legyen, vagy pedig egy rosszul kezelt, bár ősi birtok, amely sem a nemzeti termelést, sem a nemzet érdekét nem szolgálja. Barthos Andor : Az ősi birtokhoz nem kell nyúlni S Forster Elek : Helyes, hogy az ősi birtokot nem szabad bántani, ezt én is elitélem és kívánom. Barthos Andor : Sőt vissza kell szerezni ! Forster Elek : . . . de amint a minket környező államokban mindenütt törvényt tudtak hozni a rosszul kezelt birtokokra, épen ugy ez a szegény ország sincs abban a helyzetben, hogy ne kellene kényszerítenie a törvény szigorával a rosszul kezelt birtokok tulajdonosait, hogy hagyjanak fel ezzel a ma már meg nem engedhető művelési módszerrel, és vagy termeljenek intenziven, vagy adják át a birtokot kisembereknek, kényszerhaszonbérlet formájában, akik másként földhöz jutni nem tudnak. Ezeket kívántam a földreform során elmondani és kérem ezeknek megszivlelését. Mielőtt beszédemet befejezném, méltóztassanak megengedni, hogy Czettler Jenő t. barátommal tegnap folytatott megbeszélésem alapján még egy határozati javaslatot nyújtsak be (olvassa) : »Utasítsa a nemzetgyűlés a kormányt oly irányú törvényjavaslat előterjesztésére: 1. mely szerint az államjegyek az államkincstár által eszközölt és a javára történő összes fizetéseknél arany, vagy buzaértékben számoltassanak el. Az értéket havonta kétszer az előző két hét tőzsdei jegyzése alapján a pénzügyi és földmivelésügyi ministerek állapítják meg, s a hivatalos lapban minden hó első és 15. napján teszik közzé. 2. A jegybank alapszabályai akként módositandók, hogy jövőben az általa engedélyezett hitelek a fenti módon valorizált koronában adassanak ki.« Nem akarom a t. Nemzetgyűlés szives türelmét továbbra is igénybe venni és befejezem beszédemet. Képviselői kötelességemnek tartottam ezt elmondani, abban a reményben, hogy a mólyen t. kormány meg fogja azokat szívlelni és annak szellemében megfelelő rendelkezéseket fog kiadni. Minthogy a törvényjavaslatot nem a kormány iránti bizalom jelének, hanem a nemzet részére közszükségnek tartom, azt elfogadom. (Elénk helyeslés a halhoz épen és a haloldalon. A szónokot üdvözlik.) Elnök : Szólásra következik ? Bodó János jegyző : Beck Lajos ! Beck Lajos : T. Nemzetgyűlés ! engedjék meg, hogy az előttem felszólalt t. barátom szavaira beszédem későbbi folyamán térjek ki, miután igen sok olyan tárgyat érintett, melyre én is kitérni szándékozom. Ez a nemzetgyűlés azzal a kettős célzattal hivatott és ült össze, hogy alkotmányozó feladatának eleget tegyen és emellett azoknak a súlyos gazdasági és pénzügyi problémáknak megoldására törekedjék, amelyek nehéz helyzetünkben százszoros súllyal nehezednek reánk. Dacára annak, hogy az elmúlt esztendők alatt a perifériákon és az egész országban nagy csalódással látta mindenki, hogy a nemzetgyűlés a hozzáfűzött reményeknek eleget tenni nem tud, fájdalmas szívvel kell konstatálnom, hogy hétről-hétre, sőt nap nap után megújulnak azok a szánalmas és szomorú jelenetek, amelyek semmiképen sem járulnak hozzá, hogy a nemzetgyűlésnek amúgy is megtépázott tekintélyét öregbítsék, ellenben fokozzák azt a napról-napra növekvő bizalmatlanságot, amellyel a nemzetgyűléssel szemben az országnak mind szélesebb rétegei viseltetnek. Mégis a tegnap lefolyt jelenetnek egy egézsséges jelenségét nem hallgathatom el, mert a tegnapi esti órákban lefolyt jelenet közepette is konstatálhatta mindenki, aki világos és nyugodt szemmel nézte a lefolyó eseményeket, hogy olyan kérdésekben, melyek egyetemes nemzeti érdekeket érintenek, pártkülönbség nélkül össze tudnak fogni a becsületes és józan gondolkozású képviselők* hogy a nemzetgyűlés presztízsét s ezzel együtt a nemzet becsületét megvédelmezzék. És ha ez az összhang, ez az együttérzés ilyen eminenter politikai kérdésben is meg tudott