Nemzetgyűlési napló, 1922. XIV. kötet • 1923. július 11. - 1923. július 20.

Ülésnapok - 1922-153

A nemzetgyűlés 153. ülése 1923. évi július hó 11-én, szerdán. 11 jük és közgazdasági politikánkat oda kell irányítani, hogy ez lehetővé váljék, aminek alapját egyedül mezőgazdasági szakoktatásunk kiépitése képezi. Évtizedek óta hangoztatják legjelesebb szakíróink, hogy a mi mezőgazdasági termelésünk elmaradásának oka egyedül a mezőgazdasági szakértelem hiányosságában van. Régen megállapították, hogy ez a mi dúsan termő kánaáni földünk, sohasem termett annyit, mint amennyit teremhetett volna, mint amennyit teremnie kellett volna ; megállapították azt is, hogy a mi termőföldünk termőereje kihasználva nincs kellőképen. Ezt nemcsak a mi saját gazdasági szakértőink állapitják meg, hanem volt nekünk egy igen jó barátunk, akit a forradalmi időkből jól ismerünk, Stead ezredes, akit, mikor megkérdeztem a mi viszonyaink felől, a következőket mondotta : »Amikor jöttem vonaton, szomorúan hallottam, hogy a magyar föld nem adott annyi termést, amennyit vártak és elvárhattak volna. Ez fájt nekem és gondolkoztam rajta és arra az eredményre jutottam, hogy ennek csak az az oka, hogy a magyar földet nem mivelik meg azzal a ' szakértelemmel és szorgalommá], amelyre pedig nagy szüksége volna.« Szomjas Gusztáv : A szorgalom megvan ! Vargha Gábor : Ezt tagadásba veszem magam is, de a szakértelmet elfcgadcm (olvassa) : »Mert az az igazi aranyvaluta, amit a föld ajánl. Rá kell nevelni végre a magyar földmivelő népet az intenzív és tudományosan is megalapozott munkára, hogy legalább kétszeresre fokozza a termelés eredményét, de a három-négyszeres terméseredmény sincs kizárva .« Szomjas Gusztáv ; Ez túlzás ! Vargha Gábor : Én a mi t. barátunk ezen kijelentései közül elfogadom azt, hogy elmaradásunkat a szakértelem hiánya okozza, de nem fogadom el, hogy a kellő szorgalom meg ne volna, mert hiszen ha egyáltalán van szorgalmas nép, amely képes éjjelt nappallá téve 14 órát is dolgozni, ugy az a magyar. Én nem kívánom azt sem, hogy három-négyszeresre emeljük a mi termési eredményünket, de hogy jóval feljebb kell emelnünk, az kitűnik a következő adatokból. Amig Dániában az átlagos búzatermés 1900—1909. években hektáronkmt 2914 mm., Belgiumban 27"13, Hollandiában 26"2, Angliádban 22*85, Franciaországban 15'77, Németországban 19'3, addig a mi aranykalászos földünkön csak 14'6 mm. volt a termés. A mi rossz gazdálkodásunkat még csak a következő adatok igazolják és ezzel több adatot nem is sorolok fel. Amig 1887-től 1896-ig eső időközben az országos átlagostermés 52,600.000, az 1897—1906. években 51,500.000 mm-át tett ki, addig az 1907—1911. években ismét csak 50 millióra szállt alá. Lehet-e tehát itt fejlődésről és haladásról beszélni, amikor ebben az eminenter agrárországban annyi véres és verejtékes munka mellett, amit itt a föidmives dolgozó nép kifejt, még mindig csak hanyatlást mutat a termelés? Ennek okát pedig semmi egyébben, mint mezőgazdasági szakoktatásunk hiányosságában lehet keresni. Földmivelési politikánkat tehát olyan irányba kell terelni, hogy lehetővé tegyük a mezőgazdasági szakoktatás kiépítését, amire most kínálkozik az alkalom. Én ugyanis ugy értesültem, hogy az 1000 holdon felüli váltságföldekből mintegy 400.000 hold,.sőt Gaal Gaston t. képviselőtársam beszéde szerint 450.000 hold fog a kormány rendelke?ésére állani; bármennyire híve legyek is a földbirtokreformnak, csak olyanképen vagyok hive, ha az kellő óvatossággal, kellő körültekintéssel haj tátik végre. Nem tudom elhinni, hegy ez a 450.000 hold a termelés folytonosságának biztosítása és figyelembevétele mellett kiosztható volna ; nem azért, mintha nem j elentkeznének elegendő számban olyanok, akik ezt a földet igénylik, bár azt is kétlem, hogy telepítés nélkül ez a kiosztás egyáltalában végrehajtható volna. De ha jelentkeznének is elegendő számban, akkor is megfontolás tárgyát kell hogy képezze, vájjon ezt a nagy komplexust vagy annak nagy részét a termelés fokozásának és folytonosságának, valamint a közfogyasztás biztosításának figyelembe vétele nélkül lehetséges lesz-e kiosztani nem megfelelő termelő kezekbe. De még akkor is, hogyha tényleg kiosztható lenne, kérdés, hogy nem képezhetné-e megfontolás tárgyát az, hogy annak egy részéből akár természetbeni felhasználás, akár értékesítés utján mezőgazdasági szakoktatásunkat alapozzuk meg és azt építsük ki. Amikor ezzel a kérdéssel foglalkoztam, kezembe került egy kis füzet, amelyet még 1912-ben Huny ad vármegye gazdasági egyesületének elnöke irt, aki már akkor fejtegette és kimondotta, hogy mezőgazdasági szakoktatásunk csődöt mondott, hogy azt egységes alapon kell megszerveznünk. Minthogy azonban ez pénzügyi nehézségek folytán lehetetlen volt, egy gyakorlati módszert ajánlott, és .ez az volt, hogy a földmivelésügyi kormány egy szaktanár vezetése alatt helyezzen el a nagyobb vagy középbirtokokon 20—30 növendéket, akik épúgy gazdálkodnának, épúgy dolgoznának, mint a többi cselédek, a téli hónapokban pedig egy szaktanár felügyelete alatt elméleti kiképzésben részesülnének. íme adva van az alap : annak a 450.000 holdnak egy részét könnyen meghagyhatjuk, nem mondom, hogy örökre, de egy bizonyos ideig az eddigi tulajdonosok kezén, azzal a feltétellel és azzal a kikötéssel, hogy ott 20—30 falusi gyermek volna elhelyezendő, akik egy szaktanár felügyelete alatt dolgoznának a gazdaságban, a télen pedig elméleti kiképzést nyernének. Vagy talán lehetséges volna, — hiszen ez nem ellenkezik a földbirtokreform céljaival, mert hiszen a földbirtokreformnak a célja nemcsak a föld igazságos és helyes megoszlása, de egyáltalában a termelés előmozdítása is, — hogy ezen 450.000 hold egy részének értékesítéséből befolyó összegből állítanánk fel mezőgazdasági szakiskolákat, és pedig nemcsak a gócpontokban, nemsak a városokban, hanem a perifériákon is, minden 2*