Nemzetgyűlési napló, 1922. XIV. kötet • 1923. július 11. - 1923. július 20.
Ülésnapok - 1922-154
A nemzetgyűlés 154. ülése 1923. évi július hó 12-én, csütörtökön. 97 •— és most nem számítom ide a nyugdíjakat — 196.407.000 koronába került 0'23 korona kurzuson. Platthy György: Papírkorona! Várnai Dániel : Most azonban, 0'06-os kurzus alapján, ez az összeg 784 millió koronára rúgtatott fel, vagyis a kormányzóság adminisztratív költségei túlhaladják és nem kis mértékben haladják túl Ferenc József udvai tartását. (Zaj a szélsobaloldalon.) Esztergályos János (a terembe lépve) : Hagyd abba! Nem érdemes tovább beszélni! Betiltották a Népszavát ! Menjünk ! (Nagy zaj és felkiáltások a szélsobaloldalon : Ez a belügyminister ur ! Ez a demokrácia! Hadd abba! Nem érdemes! Zaj.) Várnai Dániel; Tisztelettel szünetet kérek, Elnök : Az ülést öt percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Tekintettel azonban arra, hogy már két óra van és a tárgyalási időnek az első fele letelt, az ülést félbeszakítom. D. u. 4 órakor Várnai Dániel képviselő ur folytatni fogja beszédét. (Szünet után.) (Az elnöki széket Scitovszky Béla foglalja él.) Elnök; Az ülést újból megnyitom. A szó Várnai Dániel képviselő urat illeti. (Felkiáltások : Nincs itt !) A képviselő ur nincs jelen. Ki a következő szónok? Bodó János jegyző: Báró Kaas Albert! B. Kaas Albert: T. Nemzetgyűlés! Mielőtt beszédem tulajdonképeni tárgyára rátérnék, nem zárkózhatom el az elől a gondolat elől, hogy ne vonjak egy rövid párhuzamot a régi parlamentben lefolyt indemnitási viták között és a nemzetgyűlés elé beterjesztett meghatalmazási törvények tárgyalási módja között. Az indemnitás természetesen épugy, mint a költségvetés felöleli az államgazdaság, az állami adminisztráció minden terét; kiterjeszkedik a törvényhozásra, a kormányzatra és a közigazgatás minden ágára épugy, mint a kulturális, gazdasági és financiális kérdésekre. Természetes, hogy az indemnitás kvázi mint az ország vérkeringése mindent behálóz és diagnózisát kell hogy képezze a meglévő helyzetnek, tükörképet kell hogy adjon arról az^ erkölcsi, gazdasági, kulturális és pénzügyi helyzetről, amelyben az állam él és munkálkodik. De hogy ezekben a kérdésekben, a kérdések egész komplexumában, amelyek az indemnitási vita alatt felmerülnek, melyik lesz a preponderant, azt a kérdések aktualitása és fontossága mellett mindig az adja meg, hogy vájjon mennyiben érzett együtt a parlament a nemzettel. A régi parlamenti vitákban mindenütt feltalálható, hogy az indemnitási vitát egy bizonyos vezéreszme vezette, ugyanaz, amely akkor az országot lelkesítette vagy aggasztotta. Az ország együtt érzett az igazi nagy indemnitási és költségvetési viták okfejtésével. Ma ellenben kénytelen vagyok megállapítani, hogy az ország mintha csalódott volna a nemzetgyűlésben, az országot ma más kérdések érdeklik, mint a nemzetgyűlést, hogy az ország munkája egészen más irányban folyik, mint ahogy itten — hogy ugy mondjam — a szónoki órák mérvéhez képest és annak arányában a kérdéseket felhozzák és tárgyalják. Ez az ország ma önfentartási küzdelmét folytatja és ennek harcát vivja, amely harc két sikban folyik: az egyik a jelennek nagy, nehéz nyomasztó kérdései, a pénzügyi kritikus helyzet, a valuta romlása, a hitel elsorvadása, a termelés válsága és pangása : ezek a közgazdaságnak, a jelennek, a mának a kérdései. A másik a jövő kérdése, amely jövőt én abban látom ós abban bizom, hogy kulturfölényünket a szomszédos népek felett fenn tudjuk tartani. Ebben a két irányban kérek én a mélyen t. kormánytól nagyarányú és mélyen átgondolt célkitűzéseket. A tegnapi nap folyamán a kereskedelemügyi minister ur beszédében azt mondotta, hogy amikor erős gazdasági politikát kivannak, azt ő ugy érti, hogy alkalmazkodva a mindenkori viszonyokhoz elő keli segíteni a termelést és forgalmat. A kereskedelmi minister urnák teljesen igaza van. A viszonyokhoz alkalmazkodva, mondja ő, és ezen fekszik a hangsúly. Mert a régi nagy Magyarország egy bizonyos kiegyensúlyozott helyzetben volt, íermelésileg épugy, mint forgalmilag korlátlan lehetőséget nyújtott a munkára ; ma azonban a helyzet megváltozott, sokkal labilisabb alapon állunk, ma épen a helyzet bizonytalansága folytán a termelési lehetőség nincsen meg, sőt megrendült, vagy megszakadt kapcsolat is, amely természetszerűleg a közgazdasági és pénzügyi helyzet között fenn kell hogy álljon. A helyzetnek egyik szignaturáját találom épen abban, hogy más erők működnek a közgazdaságban és egészen más erők az államfmanciák terén. Két krízist látok, amelyek sok tekintetben heterogének, mert egyes osztályok megélnek, mások gazdagodnak, a harmadik osztály dőzsöl, más osztályok pedig teljesen a nyomorral kénytelenek küzdeni. A termelés, mint produktiv termelés restringálódott, ellenben a spekuláció a maga tobzódásában nem ismer határt. (Ugy van! Ugy van!) Erre a gyorsütemű mozgóhintára van fölépítve ma kéoyszerüleg az állami financiáknak az egész bázisa. Ezen csak az segíthet, ha a termelés fokozását lehetővé tesszük azáltal, hogy az értékesítést és a piacokat lehetőleg biztosítjuk. Hogy ez ma még megoldva nincsen, az természetes, mert a szomszédokkal nem
