Nemzetgyűlési napló, 1922. XIII. kötet • 1923. június 20. - 1923. július 10.

Ülésnapok - 1922-141

Ä nemzetgyűlés 141. ülése 1923. évi június hó 20-án, szerdán. 35 fajiságukhoz való törhetetlen ragaszkodásból hagyták el otthonukat, hogy együtt éljenek, vagy ha kell, együtt haljanak a megmaradt édes haza földjén magyar testvéreikkel. (Helyeslés jobbfelöl. Egy hang a baloldalon : Senki sem mondja as ellenkezőjét!) Nagy Ernő : Mindamellett hiba volt otthagyni ! Rothenstein Mór: Kivéve, amikor nem! Strausz István (közbeszól. Zaj.) Elnök,: Csendet kérek! Mokcsay Zoltán : Ha a mai anyagiasságba sülyedt kor nem is tudta megérteni a menekült magyarok mártiromságát, meg vagyok győződve, hogy meg fogja érteni a magyar nemzet rettenetes tragédiáját feldolgozó igazságos történelem, amelynek a menekült magyarok sorsa lesz egyik legmegrázóbb fejezetévé. Cserti József '. Akik ittmaradtak, nagyobb hazafiak voltak! Szomjas Gusztáv : Mit beszél, mikor nem tudja, miről van szó ! . Cserti József : Nem szoktam aludni, mint Szomjas képviselő ur! Mokcsay Zoltán : Épen ezért természetesnek fogja találni tőlem mindenki, ha fájdalmas szemrehányással illetem mindazokat, egyeseket és esetleg hatósági személyeket is egyaránt, akik testvérietlenül fogadták a megszállt területekről kiüldözött menekülteket s ridegségükkel, nemtörődömségükkel, sokszor bizony víszszautasitó magatartásukkal meghosszabbították számukra a megszállt területeken megkezdett kálváriajárást s felszaggatták lelkükben a magyar határ átlépésekor már mindegyik menekült lelkében hegedni kezdő fájdalmas sebeket. Természetesnek fogja találni tőlem mindenki, ha ezek után felidézem a történelem lapjairól a török hódoltság idejét, amikor épen megfordítva az Alföld lakossága volt kénytelen igénybevenni, a Felvidék és Erdély vendégszeretetét, csakhogy az akkori menekülésről nem jegyezte fel a történelem, hogy »jött-ment« jelzővel illették volna az akkori idők bujdosó magyarjait, j Szabó Zoltán : Biztosan szivesebben látták őket! Pikler Emii : Akkor még nem volt valutaspekuláció ! Mokcsay Zoltán .* De ne vegye rossz néven tőlem a magyar királyi kormány sem, ha rámutatok arra a méltánytalan megítélésre, mely a menekült közalkalmazottakat az 1922 : I. te. 24. §-ának végrehajtása során érte. A tisztviselői létszám csökkentése érdekében ugyanis elvként állíttatott fel, hogy a fegyelmileg büntetett, a rosszul minősített és a hosszabb szabadságidőt igénybevevő közalkalmazottak, valamint azok a menekültek, akik költségvetésileg rendszeresített állásokban elhelyezkedni nem tudtak, végellátásban, azaz nyugdíjazásban vagy végkielégítésben részesitendők. Bár meggyőződtem róla, hogy a kormány ebben a kérdésben nagy megértést tanúsított, sőt utólag nagyon sok méltánytalanul sújtott menekült közalkalmazottat a tényleges állományba visszahelyezett, mégis hibáztatnom kell a létszámapasztásnak azt az alapelvét ugy a múltra, mint a jövőre nézve, amely szerint a menekülés puszta ténye ugyanazt a jogkövetkezményt vonhatja maga után, mint más, nem menekült közalkalmazottnál a fegyelmileg büntetett előélet és a kötelességek elhanyagolása. (Ugy van! Ugy van! jobbfelöl) Nem akarok én t. Nemzetgyűlés a menekülés tényéből diadalkoszorut fonni a menekültek homlokára ... Strausz István : A kultuszminister ur sok tanítót kinevezett a menekültek közül! Mokcsay Zoltán : . . . nem akarok én kivételes helyzetet kicsikarni a menekült közalkalmazottak számára, én csak azt akarom, hogy egyenlő mértéket alkalmazzunk az ország összes közalkalmazottjával szemben, akár menekült az illető, akár nem menekült. — És végül azt akarom, :— s főképen erre fektetem a hangsúlyt, hogy ne találjon az utókor intézkedéseinkben olyan irányelveket, amelyek a hazafiúi áldozatkészséget elhomályosítják- s összezavarják az érdemet az érdemetlenséggel. Épen ezért a felsorolt indokok alapján egy interpelláció keretében a következő kérelmet intézem a m. kir. kormányhoz. (Halljuk ! jobbfelöl (Olvassa) : »A m. kir. kormány az 1922:1. t.-c 24. §-a alapján foganatosított köztisztviselői létszámapasztással kapcsolatosan azokat a menekült közalkalmazottakat, akik költségvetésileg rendszeresített állásokra elhelyezhetők nem voltak, részben végelbánásban részesítette, részben pedig végelbánásban szándékozik részesíteni.« Reisinger Ferenc: Elbocsátottak kétezer olyan embert, akit nem kellett volna! (Felkiáltások jobbfelöl : Csend ! Halljuk !) Szomjas Gusztáv: Megzavar minden interpellációt. (Zaj a jobbóldalon.) Herczegh Béla: Senki sem kíváncsi a közbeszólásra. Reisinger Ferenc : En meg aria nem vagyok kíváncsi, hogy ön mire nem kíváncsi ! . Elnök : Reisinger képviselő urat kérem," méltóztassék a közbeszólásoktól tartózkodni. Barabás Samu : Ezt templomi ájtatossággal kellene hallgatni. Mokcsay Zoltán (olvassa) : »Ebből kifolyólag kérdeni a m. kir. kormányt, hogy hajlandó-e a foganatban levő és ismételten tervbevett létszámapasztást olyan módon vinni keresztül, hogy a tényleges szolgálatból való elbocsátásnál a menekült és nem menekült közalkalmazottak között semmiféle különbség se tétessék ? (Helyeslés a bal- és a jobboldalon). Ha tehát a m. .kir. kormány továbbra is arra az álláspontra helyezkedik, hogy elsősorban a fegyelmileg büntetett, rosszul minősített és hosszabb szabadságot igénybevett közalkalmazottakat bocsátja el, akkor a menekült közSí