Nemzetgyűlési napló, 1922. XIII. kötet • 1923. június 20. - 1923. július 10.

Ülésnapok - 1922-152

A nemzetgyűlés 152. ülése 1923. évi jttlius hó 10-én, "kedden. 381 lomra jutnak, élnek és visszaélnek a hatalom eszközeivel. Mint köztisztviselő átéltem már a forradalom előtt is, hogy uralomra jutottak ellenzéki pártok, amelyek az ellenzéki padokról hevesen ostromolták a kormány hatalmi visszaéléseit és követelték a közhatalom pártatlan kezelését. Es amikor kormányra jutottak, veszedelmesebbek voltak a közszabadságokra és választási erőszakosságaik nagyobb fokuak voltak, mint az azelőtt hatalmon volt kormányzaté. Nemzeti műveltséget kell teremteni, nemzeti erős közszellemet és moralitást kell fejleszteni, hogy soha többé az országban nemzetietlen irányzat uralomra ne juthasson. Megállapítva pedig e tanulságot, kerülni kell a szenvedelmek felidézését és nekilátni a nyugodt munkának. (Helyeslés a jobboldalon.) Mélyen t. Nemzetgyűlés ! Amikor a zsidókérdésről szólok, szeretném elérni az emberileg' elérhető legnagyobbfoku objektivitást : nem törekedni senkinek a tetszésére és elismerésére, de legalább is megközeliteni az igazságot. Hogy mindkét oldalon fogok keserűséget felidézni, az bizonyos, és ha mégis szólok róla, én, aki ebben a kérdésben kritikus időben exponált hivatali állásban, ugy gondolom, mindig megtaláltam a helyes utat, ezt azért teszem, mert ugy látom, hogy nemcsak meggondolás és tapasztalatok, hanem szenvedélyek, nélkülözés- és nyomorokozta elkeseredés is szoktak irányadók lenni ennek a kérdésnek tárgyalásánál. Az antiszemitizmus a háború alatt kezdődött. Oka egyrészt az volt, hogy a mérhetetlenül meggazdagodott hadseregszállítók nagyrésze inkorrektül járt el a szállításoknál, és a szállítók nagyobb részé zsidó vallású volt, másrészt pedig az, hogy a közvélemény szerint a gazdag zsidóság nagyrésze a frontszolgálat alól mente sittette magát. Ez az utóbbi vád nem volt igazságos, mert a felmentéseknél, ha történtek is vidékenként visszaélések, azok nem felekezetek szerint és nein felekezetek javára követtettek el. A szegény embereknél, főleg a földmives munkásoknál és a kisgazdáknál is általános volt a háború alatt az elkeseredés amiatt, hogy hivatali állásukban való nélkülözhetetlenség címén köztisztviselők és általában szellemi foglalkozásúak nagyszámban voltak felmentve. Fokozta az ellenszenvet a zsidóság iránt az orosz előnyomulás következtében nagyméretűvé vált galíciai beözönlés, ennek káros hatása a gazdasági, kulturális és erkölcsi életre, és a bevándorlottak jelentékeny részének meggazdagodása. Hogy az antiszemitizmus tényleg felütötte fejét, annak bizonysága az, hogy a zsidó vallású Ágoston Péter könyvet irt róla, a Társadalomtudományi Társaság folyóirata pedig szükségesnek látta, hogy széleskörű körkérdést rendezzen ebben a tárgyban és egy vaskos számban adja ki a beérkezett válaszokat. Hogy irányadó körök komolyan kezdtek foglalkozni e kérdéssel és számoltak azzal, annak néhány tünetét én is felemlítem. Amikor mint polgármester 1917-ben a megüresedett makói mandátum betöltése tárgyában Károlyi Mihállyal NAPLÓ XHL beszéltem, és nála egy zsidó vallású jelöltet hoztam javaslatba, ő azt mondotta, hogy nem akar zsidó vallású jelöltet, mert ő ugyan nem nézi senkinek sem a vallását, de nem akarná pártját, amelyben már úgyis sok a zsidó vallású, eljudaizálni. A háború végefelé is a zsidók tömegesen tódultak a radikális, szociáldemokrata és Károlyi-pártba. Ezért mondotta Kunffy Zsigmond vallás- és közoktatásügyi minister azoknak a szegedi uraknak, akik az ottani kormánybiztos kinevezésére vonatkozólag értekeztek vele, hogy két tulajdonságnak kell lenni a kormánybiztosban : először erélyes legyen, másodszor ne legyen zsidó vallású. Gróf Andrássy Gyula irta »A belpolitikai helyzet« című dolgozatában, hogy 1918 őszén a bolgár letörés után nem egyszer figyelmeztette a radikális és szociáldemokrata pártvezéreket, hogyha ők jönnének egyedül hatalomra, az teljesen zsidó uralmat jelentene, amelyet a nemzet már ezen jellegénél fogva sem fog eltűrni, hanem rövid idő múlva ezért meg fog bukni és reakcióképen antiszemitizmust, sőt pogromokat fog előidézni. E férfiak — irja Andrássy Gyula —e tényt nem is tagadták és bizonyos megértést látszottak e figyelmeztetéssel szemben tanusitani. Kétségtelen az is, hogy a magyar zsidóság elhelyezkedése a szellemi élet vezető pozícióiban nem felelt meg országos átlagszámának. Vagyonos, sőt szegényebb zsidók is kitaníttatták gyermekeiket, akik ügyvédek, orvosok, banktisztviselők, hírlapírók lettek, és általában inkább szabadfoglalkozásúak, egyrészt e pályák nagyobb jövedelmezősége miatt, másrészt amiatt, mert sok közhivatali ágazatba nem is engedték be őket. »A gazdasági életben, — irja a nála szokásos túlzással a zsidó származású Jászi — a sajtóban, a politikában, művészetben, irodalomban és minden téren vezető szerepre kezdtek jutni, mintha ennek az országnak 90%-a zsidó volna.« Ez a zsidó intelligencia, amely évtizedeken át buzgó követője. volt a szabadelvűpártnak és hűséges támasza a kormányhatalomnak a háború végefelé egyre inkább a radikális polgári pártokhoz és a szociáldemokrata párthoz csatlakozott. A forradalom, legalább a vidéken, kezdetben határozottan antiszemita jellegű volt. Amikor Makón a városi képviselőtestületben óriási néptömeg jelenlétében a Nemzeti Tanácsot megalakítottuk, és abba két zsidó vallásut is jelöltünk, akik közül az egyik jellemben és hazafiasságban kiváló és érdemekben gazdag férfi volt, a tömeg erélyesen tiltakozott a zsidók megválasztása ellen. Amikor pedig megjelentek a fővárosi propagandabizottság kiküldöttei Csanád vármegyében, a nép sehol sem akarta őket meghallgatni, mert zsidóknak nézte a kiküldötteket. A proletárdiktatúra lényegesen hozzájárult az antiszemitizmus fokozásához. A kommunizmus vezérkarának 95%-a a zsidóságból került ki. Magyarázata ennek részben az, hogy a zsidóság a konjunktúrák kihasználásában tényleg ügyes nép, de az is, hogy általában fogékonyabb a mo