Nemzetgyűlési napló, 1922. XIII. kötet • 1923. június 20. - 1923. július 10.

Ülésnapok - 1922-151

A nemzetgyűlés 151. ülése 1923. évi július hó 6-án, pénteken. 369 dolgok, vagy pedig az oktrojált alkotmányos rend konzerváltassék. Nem olyan nagyon fontos az, hogy haladószellemü kormány, vagy konzervatív kormány van-e, ha egyébként alkotmányosság van. Az a fontos, hogy gentleman-kormány legyen, amely a tisztesség, becsületesség és erkölcs minden, szabályára igen kényesen figyel. Vannak országokigy pl. Angliában történt-e meg, hogy a demokra, tikus elemek, sőt a munkásság állott egy konzervatív kormány mellé. Odaállhatott, mert tudta hogy gentleman-kormány kerül uralomra és tudta, hogy gentleman-kormánytól, akármilyen szinre van festve egyébként a cégére, nem kell félni. Arra van szükség, hogy a genlemanek politikája érvényesüljön itt : a tisztesség, a becsület szempontjainak politikája, a feltétlen törvényes rendnek és az alkotmányosságnak politikája. Akkor azután nem olyan fontos, hogy azt a kormányt minek hivják : konzervativnek-e vagy egyébnek. A ministerelnök ur arról sem számolt be, hogyan informálta a külföldet, ö ott 5 órai teákon vett részt egyes nagyon előkelő arisztokratáknál, többek között Rotschildnál. Pikler Emil ; Rohadt zsidó S Rupert Rezső : Nagyon természetes, hogy ott az arisztokraták politikáját dicsérték. A nyugati államok azonban, Anglia és Franciaország, mégis jobbára milliónyi demokratikus emberekből állanak ; végül mégis csak az lesz, hogy ezek akarata érvényesül. Megírtam egyik cikkemben egyébként, hogy mit jelent a külföld szempontjából az, hogy Magyarországon milyen a politika. Azt, hogy nem érdekli őket ; azt jelenti, hogy nekik odahaza saját pártjaikkal ne legyen bajuk. Amikor Clark előtt tárgyaltunk — talán sokorőpátkai Szabó István t. képviselőtársam emlékezik reá — Clark azt mondotta : Nem fontos nekünk Friedrich ur személye. Nem azért akarjuk távozását, mert mi Friedrichtől félünk. Mi száz Friedrichtől sem félünk és maguktól sem félünk. Nekünk fontos ez azért, mert munkáspártjainknak nem kell és ha Friedrich István megmarad, holnap egyik vagy másik munkáspárti képviselő feláll a parlamentben és kormányunkat ezért megtámadja. Kormányaink ezt a kényelmetlenséget nem akarják vállalni. Ennyit jelent a külföld szempontjából, hogy nálunk milyen politika van. Elfogadják azt a politikát, amelyet csinálni akarunk, de viszont nem fogadnak el sem arisztokrata, sem reakciós, sem más egyéb politikát, amely odahaza csak egy kis pártfrakciójuknak nem kell. Ezt a kölcsön-utat egyébként sem jól készítették elő azzal, hogy innen az anarchia világából oda kimentek. Diplomáciailag sem készítették elő. Egyáltalában diplomáciánk nem nagyon dicsekedhet azzal, hogy valami hasznos lenne az országra nézve. Az a régi K. u. k. lassú észjárású, ügyetlen diplomácia ez, amely a régi osztrák-magyar monarchiát összedöntötte. Ennek különben ékes bizonysága most a brüsszeli, illetőleg genfi eset is, hogy ott Adatsi japán barátunk támogatása mellett elfogadtak egy egyezményt, kitűnő protektorunk« nak sikerült ott elérni valamit, azután pedig a népek szövetsége genfi tanácsülésén egyszerűen letagadják és megtagadják ezt a brüsszeli egyezményt, amelyről pedig Adatsi, a mi barátunk, ez a hires, nagy, jóakaratú japán is kijelentette, hogy igenis, létrejött. Ilyen kis körmönfontsággal, aprólékoskodásokkai nem lehet diplomáciai szolgálatot ellátni és nem lehet nagy eredményeket sem elérni. Most már meglehet érteni azt, hogy ennek a diplomáciának az előkészitése után Bethlen Istvánt odakünn siker semmi körülmények között sem várhatta, és meg lehet érteni mindazt is, ami közben történt, meg lehet érteni —• ugy látszik — azért, mert ezek a diplomaták, mert ez a diplomata szervezetünk van, s ugy látszik, a kormány maga is érzi, hogy ők tulaj donképen önmagukat szeretnék konzerválni és mihelyt ők valóban beleilleszkednek abba a nemzetközi helyzetbe, amely azután Magyarország faj súlyát a magyar nép érdekében és javára meghatározná, ez azt jelentené, hogy nekik menniök kell. Nem lehet másra gondolnunk, ha a legutóbbi külpolitikai eseményeket is figyelemre méltatjuk. Odakünn Apponyi Albert tegnap kijelentette, hogy mi erőszakkal, fegyverrel, hatalmi ténnyel sorsunkon csakugyan nem tudunk változtatni, mert 3000 ágyú torka mered reánk. Visszaemlékezhetnek t. képviselőtársaim arra, hogy amikor a békeszerződés ratifikálásáról volt itt szó, a katonai szakértők azzal jöttek hozzánk, amikor nem akartuk vállalni a történelmi felelősséget azért, hogy a szerződést elfogadjuk : tessék elfogadni, nincs ellene tennivaló, mert nem százszoros, de kilencszázszoros túlerővel állunk szemben. Mikor ez a helyzetünk, mikor a helyzetünk rosszabb, mint volt a kiegyezés korszakában, amikor Deák békítette a nemzetet Ausztriával és a királyával, akkor mi nem helyezkedhetünk más álláspontra, mint amilyenre annakidején Deák is helyezkedett, hogy a lehetőséghez és eszközeink erejéhez képest kell az egyezséget megcsinálnunk. Mindegyikünk szivébe bele van rajzolva az egész Magyarország régi geográfiája. Bűnös ember és gonosztevő, aki valamelyik magyarról feltételezné azt, hogy az ő lelkében nem él az egész Magyarország képe és jövendőjének reménysége. Mégis, ha ezt a jövendőt várjuk, ha a magyar nemzetet örök életre teremtettnek hisszük, akkor egy igazságot kell először megszívlelnünk, hogy aki örökké akar élni, annak először egy pillanatig is kell élnie, mert ha élete egy pillanatra is megszakad, akkor az örökös életnek is vége. Mert igaz az, hogy aki nem éli meg a szerdát, az nem éli meg az utána következő 50 esztendőt sem. Amikor ebben a kényszerhelyzetben vagyunk, amikor reánk nem a romantikának továbbfűzése és az illúzió kergetése vár, hanem a szigorú kötelesség reálpolitikát csinálni, szembenézni az adott tényekkel, és ezek között a legjobbat tenni a nemzet fenmaradása és megmentése érdekében, akkor csakugyan komolyan kell vennünk a kibékülés