Nemzetgyűlési napló, 1922. XIII. kötet • 1923. június 20. - 1923. július 10.

Ülésnapok - 1922-150

&24 A nemzetgyűlés 150, ülése 1923. évi július hó 5-én, csütörtökön. Itt lássák meg azt képviselőtársaim, hogy a magyar hiszékenység, a magyar türelem, a magyar lovagiasság az a rajztábla, amelyre minden jött-ment, minden nemzetközi és politikai ügynök fel akarja rajzolni a maga képét és reá akarja irni a maga politikai felfogását. (Ugy van! Ugy van ! jobbfelöl.) Azért, bár én nem értek és nem érthetek egyet világfelfogásomnál fogva Descarte-tal, de egy mondását mégis idézem : Végre, kételkedjünk mi is már egyszer mindenben, t. i. ami nem magyar, ami nem keresztény ! Mert hogyha ezt a kételkedést visszük a lelkekbe és ennek szemüvegén keresztül nézzük mindazt, ami ebben az országban a liberális irányzat, és ellenségeink részéről történik, akkor meggyőződésem szerint egészen más formában fogunk egyes dolgokat látni. Látható ebből egyébként, hogy a destrukció politikai téren hogyan működik. Az egyik iránya az, hogy az ellenségeinket felcicomázza, feldicsérje. Azért azt kérdem a kormánytól: hát ez ellen semmi eszköze nincs? Hát nincs mód annak megszüntetésére, hogy a destruktiv lapokban napról-napra csak az ellenség dicséretét látjuk ? Nincs semmi eszköz és mód annak meggátlására, hogy itt a magyar lelkekbe ne vigyék bele az elfásult közönyt és a lemondás iránti hajlandóságot? Nincs semmi mód arra, hogy a destruktiv irányzattal szemben valahogyan dezinficiálja magát ez a nemzet. Ugy látszik, nincs! Ha lenne, akkor nem történhetnék meg t. képviselőtársaim az a szégyen, ami megtörténik a sajtó terén Magyarországon azáltal, hogy egy folyóirat főszerkesztője még ma is Magyarországon kinyomtatottan egy emigráns. Ott van, nézzék meg a Nyugatot. De folyik ez a destrukció más irányban is. A destruktiv munka ugyanis az utóbbi időben a köztisztviselői kérdésnél is kezdett erősen dolgozni. Főtendenciája az volt, hogy a köztisztviselők lelkét megmételyezze, hogy a köztisztviselőket ezáltal forradalmi irányba vigye és ellenszegülésre kényszerítse a kormánnyal szemben. Én nem vagyok annak hive — s ezt kötelességem ennél a pontnál kijelenteni — hogy egy esküt tett hivatalnok a maga követelését az utcára vigye és ott felettes hatósága felett súlyos kritikát gyakoroljon, amely különösen a mai helyzetben nem tanácsos, de azt mondom emellett, hogy kötelessége az államnak minden ejejével gondoskodni arról, hogy a köztisztviselői kar elláttassák olyan fizetéssel, hogy nyugodt és gondtalan életet élhessen, mert ha a köztisztviselő agya és karjai megállnak, akkor meg fog állani az egész állami gépezet. De a törekvés azonban a destrukció részéről nem uj keletű, amely a köztisztviselőkkel szemben most nyilvánul meg. Folyt ez már akkor is, amikor a legnagyobb veszélyben és élet-halálharcban élt a magyar nemzet. Különösen felhívom erre Szilágyi és Homonnay t. képviselőtársaim figyelmét, mint akik ezzel a kérdéssel a legbehatóbban és legodaadóbban foglalkoznak. Igyekeztek ugyanus már a háború alatt destruálni a köztisztviselői kart, igyekeztek sztrájkot és ellenállást rendezni közte csak azért, hogy elérjék céljaikat. Példa erre dr. Heszlein Józsefnek a Nyugat című lapban ] 917. szeptember 15-én a köztisztviselői problémáról megjelent cikke, melyben a következőket mondja (olvassa) : »A magyar tisztviselő soha sem értette meg a kor szellemét; a magyar tisztviselő mindig konzervatív, sőt reakciós gondolkozású volt, a fejlődés törvényeivel mindig szembehelyezkedett, a reakciós politikának mindig szilárd támasztékul szolgált.« Szóval javasolja, hogy hagyjon fel nemzeties gondolkozásával, keresztény szellemével, fegyelmével és ellenállásával. Végül javaslatot tesz arra nézve, hogy hogyan szabadulhatna ki a köztisztviselői kar ebből a nyomorból, ebből a szenvedésből és ezt mondja (olvassa? : »A tisztviselőknek ahhoz, hogy sorsuk intézésében maguk is hathatósan részt vehessenek, tudvalevőleg csak egy eszköz áll rendelkezésükre, ez pedig a szervezkedés. Az éhség megtanította a tisztviselőket arra, hogy az egyetlen példa, amelyet feltétlenül követniök kell, az ipari munkásság szervezkedésének példája és formája. Ma tízezer tisztviselő tombolva üdvözli azokat a forradalmi gyújtó, lázitóhangu beszédeket, amelyek a szervezkedés szükségességét írják elő.« Hát hála Istennek, hála a köztisztviselői kar hazafias gondolkozásának, hogy akkor 1917-ben, amikor a nemzet élet-halál harcát viv

ta, nem ült fel ezeknek a biztatásoknak ; nem ült fel akkor sem, amikor jött a forradalom, és nem ült fel akkor sem, amikor jött a kommunizmus. Mi törtónt azonban? Mindent ígértek nekik, de a forradalom és a kommunizmus alatt épen nekük nem adtak semmit, amiből kitűnik, hogy a köztisztviselői karral csak papíron törődtek, valóságban azonban sohasem volt fontos ennek az irányzatnak a köztisztviselők sorsa. Most is így beszélnek hozzá. Szilágyi Lajos : Ugy van ! Játszanak vele ! Hegedüs György : A destrukciónak egy másik iránya, amely különösen itt a nemzetgyűlésen ütötte fel legutóbb a fejét, az a példátlan és a magyar nemzetet lealacsonyító támadás, amely a magyat királyi bíróságokat érte. (Ugy van! jobbfelől) A magyar bíróság kezdettől fogva mindig a legmagasabb erkölcsi testület volt ebben az országban, mely sok támadásnak volt és van kitéve, de ugy még soha sem támadták meg, ahogy az itt a legutóbbi napokban történt. A törekvés nyilvánvaló : mindenről, ami magyar, mindenről, ami keresztény, mindenről, ami gát a destrukció, a liberalizmus ellen, letördelni a nemzeti érzést, az ellenállást, a törvényt isz^teletet, a törvény szeretetet, és megfélemlíteni. Én a magam részéről — de azt hiszem, ebben egyetért velem minden becsületesen