Nemzetgyűlési napló, 1922. XIII. kötet • 1923. június 20. - 1923. július 10.
Ülésnapok - 1922-147
226 Á nemzetgyűlés 147. ülése 1923. évi július hó 2-án, hétfőn. az én falum mellé vadászni. (Zaj és mozgás.) Engedelmet kérek, egy koldusországban lehetetlenség, hogy holmi államvasút! vezető tisztviselők szórakozására szalonkocsi álljon rendelkezésre a velejáró költségekkel, szénpusztitással együtt. Ez olyan rendszer, amelyet gyökerében kell kiirtani. (Elérik helyeslés.) Pikler Emil : A német államfő rendes személyszállító kocsiban utazik. Gaal Gaston : Amikor a magánkézben levő szénbányák — amint ezt jó forrásból tudom — olyan üzleti hasznokkal dolgoznak, hogy egész kicsi kis bányák, csakhogy eldughassák jövedelmeiket, egész utcasorokat vásároltak már össze Budapesten s pár száz koronával állítják be a mérlegükbe, leirván a vételárat azért, hogy megszabadíthassák magukat a mérlegszerű nyereség kimutatásának kényszerétől, ugyanakkor a magyar állam a szénbányáira jó pár száz milliót ráfizet. (Ügy van ! a halóidálon.) Peyer Károly : Es nem épit egyetlen lakóházat sem. Gaal Gaston : Ha a postának, a távirdának, a telefonnak az a szertelen, mérhetetlen drágítása, amely most történik, az ország közgazdasági életének előbbre vitele, akkor én nem tudom, hogy mi a gazdasági élet előmozdítása. Itt újra rá kell mutatnom arra, amire már egyszer felhívtam a kormány figyelmét, hogy amikor egy ország úgyszólván közgazdaságilag döglődik — sajnos, erről a mi szegény országunkról mást nem mondhatok — akkor nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy itt bizonyos bürokratikus kis agyvelők csintalan feltalálásokkal játszadozhassanak. Méltóztassék csak a hivatalos bélyeg intézményét figyelmükre méltatni. Régebben az államhivataloknak megvolt a bélyeg- és illetékmentessége, így leveleztek egymással, ráütötték a bélyegzőt, hivatkozással a számra, amellyel megkapták az illetékmentességet és ezzel el volt intézve a dolog. Ma gyönyörüszép bélyegeket nyomatnak és ragasztanak. Hogy ez a mai viszonyok között mibe kerül, ennek megítélése nem nagy kombináló tehetséget igényel. Ezeket a bélyegeket adminisztrálni, kezelni, kiadni kell, minden hivatalnak külön hivatalnokot kell tartani, aki a leveleket és a bélyegeket nyilvántartja. És mindez miért ? Azért, hogy a posta az ő mérlegében kimutathassa, hogy mennyi a jövedelme, mennyi az effektiv bevétele. Hogy ez azután össze van-e kapcsolva holmi tantiem-rendszerrel, azt nem tudom, de valószínűnek tartom. mert pénzügyi törvényeink mentalitása ma mindenütt a tantiemrendszer felé tendál. Azután itt van az állami birtokok kezelésének kérdése. Amikor vitában voltam a t. pénzügyminister úrral arról, hogy lehet-e a magyar mezőgazdaság jövedelmét átlag egy métermázsa búzában felvenni, azt a tiszteletteljes véleményt képviseltem, hogy ez abszurdum és hogy ezért nem leszünk képesek elbírni azt az óriási adót, amelyet reánk raknak. A minister ur akkor kijelentette, hogy igenis, el fogjuk bírni. Ha a kormány azt állítja, hogy igen, akkor ám maga a kormány bizonyítsa ezt be az állami birtokoknál. Méltóztassék megnézni a költségvetést, — nem akarom a kimutatásokkal untatni a t. Házat — mit jövedelmeztek az állami birtokok? Öt kilogrammot sem, nemhogy egy métermázsát, sőt van olyan birtok, amelyre ráfizetett, (ügy van! half elöl.) Tudom azt, hogy az állami birtokok kezelésénél bizonyos elnézést kell gyakorolni; azokat nem lehet tisztán pénzügyi szempontok szerint elbírálni; az állami birtokoknak magasabbrendü mezőgazdasági feladataik is vannak, kísérletek, tenyészállatok nevelése, általában példaadás, nevelés, gazdasági iparok bemutatása stb., amelyek kétségtelenül nem mindig jövedelmezők, és ha valaki magára vállalhatja ezt a terhet, erre elsősorban az állam van hivatva. Nem is kivánom, hogy az állami birtokokat a t. kormány bérbeadja, eszemágában sincs ezt mondani. Amennyire kivánom a többi közüzemek állami kezelésének megszüntetését, annyira kell kivételt tennem itt, de csak annyiban, hogy az állam minden körülmények között azon iparkodjék, hogy azok a lehetetlen pénzügyi eredmények, amelyeket az állami birtokok produkálnak, valami módon elimináltassanak, mert én, mint gazda, merem állítani, — és ehhez az egyhez, ha semmi egyébhez nem is, bizonyosan értek — hogy az a jövedelmezőség, amelyet az állami birtokok mutatnak ki, a jelenlegi gazdasági helyzet egyenes megcsúfolása. Általában az az alapelvem, hogy az állam adminisztráljon és ne gazdálkodjék. Azokra az üzemekre nézve, amelyek nem produkálnak mást, csak deficitet és deficitet és e mellet a közgazdasági érdek kiszolgálása sem nyomul előtérbe, — amint ezt a vasutaknál egyenesen példákkal igazolhatjuk, hogy egyike a legnagyobb árdrágítóknak, épen ugy, mint a postánál, telefonnál és távirdánál ; amikor a kormány még arra sem hivatkozhat, hogy ezen a téren legalább a közgazdasági életben tesz valami nagy hasznot — nincs más mód, mint azt kérni a kormánytól a leghatározottabban, tessék ezeket az üzemeket megfelelő kezekbe adni, és az államháztartás javára megfelelően gyümölcsöztetni. Ha a közüzemeket — akár államiak, akár városiak, tökéletesen egyformán működnek — egyszerűen a kormány megszüntetné, az ottlévő óriási létszámú közalkalmazottakat megfelelően bérlőtársaságoknál elhelyezné, akkor a közalkalmazottaknak már csak egy hányada marad meg, és ezt már a nemzet adózó része megfelelően fogja fizetni ós honorálni tudni. Ezzel szemben azonban, hogy ezt biztosítja az állam a tisztviselői karnak, feltétlenül szükségesnek tartom a legszigorúbb diszciplína behozatalát, mert, ami ezen a téren észlelhető, az egyenesen elszomorító. Szükségesnek tartom a legszigorúbb fegyelmi szabályzat létesítését; szükségesnek tartom a hivatalos órák betartásának megkövetelését,