Nemzetgyűlési napló, 1922. XIII. kötet • 1923. június 20. - 1923. július 10.
Ülésnapok - 1922-146
186 À nemzetgyűlés 146. ülése 1923, sélte el nekem azt, miként fizetett ki ő néhány héttel ezelőtt egy kiskorúnak százezer koronát, amelyet tiz évvel ezelőtt hoztak hozzá. Hogy mit mondott ez a nagykorúvá lett kiskorú és az ő gyámja a gyámhatóság működéséről, ezt a kritikát a t. Nemzetgyűlés előtt elmondani nem óhajtom. Pikler Emil : El lehet képzelni, hogyan hangzott az a kritika. Östör József : Ellenben mit látunk ? Látjuk azt, amit Farkas Tibor képviselőtársam is egy interpelláció keretében már érintett, hogy ezeknek az árváknak a pénzét a törvényhatóság, a gyámi törvény kötelező rendelkezése folytán, évről-évre úgynevezett jóhitelü pénzintézeteknek adta ós adja kölcsön, ma már 10-, 11-, 12 százalékra, — de ismerve a kamatlábat, tudjuk nagyon jól, hogy ez is kitűnő üzlet, — azelőtt 5—6 százalék. Tehát mit csináltunk? A kiskorúak pénzén a szó szoros értelmében a bankokat hizlaltuk és a bankok voltak azok, amelyek egy ország kiskorúinak, akikről való gondoskodás eminens kötelessége mindenkinek . . . Pikler Emil : Hol marad a fajvédelem már megint ? Gaal Gaston : A zsidó árváké is oda kerül. östör József: . . . mondom egy oszág kiskorúi vagyonának rovására egyébként is tehetős és hatalmas pénzintézeteinket hozzájuttattuk még további nagy nyereségekhez. így történt és igy kezeltetett a kiskorúak pénze. Én három hónappal ezelőtt a közigazgatási ankéten rámutattam erre és a közigazgatási reform kapcsán kértem a belügyminister urat, hogy a gyámhatósági jog reformját szintén kapcsolja bele . . . Gaal Gaston: Sürgősen. östör József : . . . és hogy ezen mielőbb segítsen. Legutóbb olvastam egy napilapban, hogy a székesfővárosi árvaszékhez érkezett a napokban a minister urnák 67.476. sz. rendelete, amelyben végre kijelentette a minister ur azt, hogy a kiskorúak készpénzén lehet vásárolni úgynevezett kommersz papirokat, mindig a gyámnak és az árvaszéknek konkrét felelőssége mellett. Ennek folytán szinte az árvaszéket tette azért felelőssé, ha ezt eddig meg nem csinálták. Meskó Zoltán: Tippeket nem adott mindjárt mellette? (Derültség.) östör József: Ugy okoskodik ez a leirat, hogy a gyámi törvény szerint a kiskorúak vagyonát ingóságokba is lehet fektetni, már pedig az értékpapírok is az ingóságok közé tartoznak. Ezt a rendelkezést és ezt a megoldást megfelelőnek nem tartom, nem is szólva arról, hogy késő is ez. Nem tartom megfelelőnek azért, mert még mindig nincs egy általános országos rendelet, amely e tekintetben az összes árvaszékekhez leérkezett volna és amely e tekintetben az árvaszékeknek útmutatást adott volna, évi június hó 28-án, csütörtökön. Ez csak egy konkrét eset alkalmából, X árvaszék részéről a ministerhez tett előterjesztésre a minister urnák válasza. Tehát a mai napon ugy va gyunk, hogy e tekintetben még mindig hiányzik az általános rendelet, amely a kiskorúak vagyonának további elértéktelenedését megakadályozhatná, Ez teljesen lehetetlen állapot. Ennek folytán e tekintetben egy indítványt fogok előterjeszteni. Mielőtt azonban ezt előterjeszteném, méltóztassék megengedni, hogy a gyámhatóság reformjáról itt még néhány szót szóljak. Körülbelül ötven éve, hogy ezt a törvényt meghoztuk és ez a törvény még ugy áll ott a régi közigazgatásból mint egy szikla. Nem azért áll ugy, mint egy szikla, mintha roppant erősen volna megalapozva, hanem amikor azóta a modern jogfejlődés elöntött már minden egyéb rétegeket, gyámi törvényünk még mindig itt áll : hármas tanácsban határoznak, Írásbeli eljárás, és minden kis apróságban fellebbezési joga van. Lehetetlen állapotok ezek. Ilyen dolgokon nem lehetne segíteni és itt nem lehetne novelláris intézkedéseket hozni? Hiszen az egész játék, semmi más. Mennyi papirt lehetne megtakarítani! A községekhez lehet pl. utalni a gyámhatósági ügyeknek egy kis részét, — az úgynevezett bagatell ügyeket értem e tekintetben — a jogorvoslatot pedig meg lehet szűkíteni, meg lehet szorítani. Nem szólok arról, hogy a pöröknek micsoda légiója támadt pl. abból kifolyólag, amit jogász t. képviselőtársaim is nagyon jól tudhatnak hogy a háború és a forradalmak alatt távollevők részére az 1877-iki törvény értelmében kellett és lehetett ugyan gondnokot kirendelni, ez az gondnok azonban csak vagyonkezelési joggal bírt. Ennek folytán számtalan esetben, amikor elidegenítésről is kellett intézkedni, a gyámhatóság kénytelen volt ehhez hozzányúlni. Megjöttek azonban a távollevők, akikről azt hitték, hogy valóban elestek vagy eltűntek és ezen ferde helyzetből kifolyólag számtalan eljárás indult meg és számtalan per került a bíróság elé. Határozati javaslatom a következőképpen szól (olvassa) : »Utasítsa a nemzetgyűlés a belügy- és igazságügyminister urakat, hogy a gyámtörvény korszerű reformjáról törvényjavaslatot terjesszenek elő (Helyeslés balfelöl.) és addig is a belügyminister ur a gyámoltak, gondnokoltak árvatári készpénzvagyona megfelelő gyümölcsöztetésének és elértéktelenedésének megakadályozását rendeletileg a legsürgősebben biztosítsa.« (Helyeslés.) Legyen szabad ezzel kapcsolatban néhány szót szólnom a közigazgatási reformról. A közigazgatási reform tekintetében szintén gyakorlatti álláspontra kell helyezkednem és ez a gyakorlati álláspont az, — bár egyébként annak számos intézkedésével egyetértek és bár azelőtt határozottan az államosítás felé hajoltam, — hogy a közigazgatási reformot ma megcsinálni nem lehet.
