Nemzetgyűlési napló, 1922. XIII. kötet • 1923. június 20. - 1923. július 10.

Ülésnapok - 1922-141

A nemzetgyűlés 141. ülése 1923. évi június hó 20-án, szerdán. 9 ködésnek félretételét, egymásnak kiméletlen ostorozásától való tartózkodást olyanoknak kell kijelentenem, amelyek alkalmasak ennek az útnak a megtalálására. Nem a kormány létéről vagy nem létéről van szó, hanem a hazáról, a nemzetről, a sinylődőkről s nyíltan megmondom, legkevésbé a kormány jogosult ennek az indemnitási vitának esetleges elnyulásáórt szemrehányásokat tenni, mert a kormány a mai válságos időkben megfelelő és szükséges javaslatokkal a nemzetgyűlést foglalkoztatni egyáltalában nem tudja, (TJgy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) és mert a mai gazdasági viszonyok között költségvetést benyújtani nem tud. Látjuk már a zárókövét ennek a politikai rendszernek a külügyekben, a pénzügyekben és a gazdasági kérdésekben, és mi, ezen az oldalon ülők, érezzük, hogy ezek nem zárókövek, nem mérföldmutatók a további ut jelzésére, hanem sírkövek, mementók a világ minden nemzetének tanulságára, hogy milyen politikát nem szabad csinálni. (TJgy van ! Ügy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ehhez hozzá kell szólni, ez ma a legfontosabb kérdés, a lét kérdése, mert válaszúton állunk. Erre a mai parlamentáris viszonyok között egyetlen egy mód az indemnitási vita. Annál is inkább várhatjuk a kormánytól, hogy az indemnitási vitának szabad lefolyását biztosítsa, mert hiszen az ellenzék ugy a külföldi ut alatt, mint a külföldi ut után módot nyújtott a kormánynak arra, hogy a közvélemény előtt a maga esélyeit javíthassa. Epugy lojális magatartást várhat az ellenzék a kormánytól és a többségi párttól abban a tekintetben is, hogy itt a bírálat szabadon és alaposan hangozhassák el és a nemzetgyűlés a továbbiak felől tanácskozhassak. Erre a kormány feltétlenül köteles, ha a parlamentarizmust komolyan fogja fel és a nemzetgyűlést nem mint egy, a működéséhez statisztáló szervet, hanem mint az állami főhatalomnak igaz birtokosát tekinti. Bizony-bizony a jövő az, amely ebben az országban mindenkit foglalkoztat, gazdagot és szegényt egyaránt, foglalkoztatja a hatalom birtokosait és ezek között a ministerelnök urat is. Amikor a jövővel foglalkozunk, nem szabad elzárkóznunk a múlt vizsgálatától és okulást kell belőle merítenünk, mert a jelen sivársága kétségtelenül annak a megérzésére késztet, hogy az az ut, amelyen vagyunk, nem volt megfelelő, tehát nem ez a feltámadásnak útja. Nem tudom, a ministerelnök ur hogyan gondolkodik és mint államférfi mennyiben bizik kormányzati tevékenységének jövőjében. De ugy érzem, hogy a múltnak vizsgálata és a jelen helyzetnek meggondolása a ministerelnök urnák kétszeresen kötelessége, nemcsak mint a kormányzat vezetőjének, hanem mint az u. n. egységes párt, a többségi párt megteremtőjének is, amely pártot nehéz, furfangos módon, erőszakos eszközökkel hozta össze. (TJgy van! NAPLÓ XTÏI. a baloldalon. Zaj jobb felöl). Mi most ugy érezzük, hogy ezekkel az eszközökkel különböző felfogásuakból összekovácsolt többség, amelyre a ministerelnök ur a maga politikáját az ellenzék télies negligálásával építette, inog, nagyon inog. (TJgy van! bal felöl). Nem vétek a parlamenti ízlés ellen, ha itt egy, az angol parlamenti küzdelmek során történt jelenetet említek fel, amelyet az angol toryk vezére, Disraeli ir le »Lord Bentinck élete« című munkájában Sir Robert Peel-ről, Anglia ministerelnökéről. Peel tory Anglia ministerelnöke volt, de a Cobden által kezdeményezett szabadkereskedelmi tanoknak nem tudott ellentállni és a közvélemény hatása alatt magáévá kellett tennie azokat. Kezet fogott a liberálisokkal. Emiatt pártjának nagy része clhidegedett tőle. (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Egy későbbi alkalommal, amikor a liberálisok Peel-t már nem támogatták, pártjának magatartása miatt egy más javaslat során el is bukott: mert a kormány javaslatát nem fogadták el. Disraeli ugy irja le a szavazást, hogy éjszaka fél két órakor rendelték azt el és angol parlamenti szokás szerint a javaslatot támogatóknak és a javasíat ellen szavazóknak más és más folyosóra kellett menniök. Az angol parlament berendezése olyan volt, hogy akik a javaslat ellen szavaznak, tehát a miniszterelnököt nem támogatják, azoknak a ministerelnök előtt kellett elmenni. Es Peel látta... Giesswein Sándor : Ne tanítsd ki ilyenekre! (Derültség a baloldalon.) Hegymegi-Kiss Pál:... hogy azon barátai, akik eddig őt mindenben támogatták, akikre büszke volt, mint híveire, és akik büszkék voltak reá, mint vezérükre, dacosan, fölemelt fővel elhaladnak előtte. A javaslat tényleg 73 szótöbbséggel megbukott és ezzel Sir Robert Peel is megbukott. Csendesség támadt. Végre az egyik ministertársa ocsúdott fel merengéséből és azt mondta a ministerelnöknek :« Megbuktunk ! Peel nem szólt semmit, csak tágra nyitotta a szemét, mint olyankor, amikor unatkozik és nem szeret beszélni. Ha ennek a kormánynak sorsa itt a nemzetgyűlésen dőlne el, akkor a ministerelnök ur rövid idő múlva körülbelül hasonló helyzetbe kerülne, mert amióta az ifjúsági tüntetéseken a közvélemény nyomására is tanúsított magatartását híveinek egy része nem helyesli, azóta a fajvédelemnek és az agrárgondolatnak hivei, — akikre pedig politikáját alapította, — nem veszik őt ércfalként körül és ez az összekovácsolt többség inog, nagyon inog. Horváth Zoltán : Csak megfigyelő állásba helyezkednek. Hegymegi-Kiss Pál : Ne tessék az illem elleni vetésnek venni, ha a többségi párt belső válsá2