Nemzetgyűlési napló, 1922. XIII. kötet • 1923. június 20. - 1923. július 10.

Ülésnapok - 1922-145

A nemzetgyűlés 145. ülése 1923. évi június hó 27-én, szerdán. 137 Szilágyi Lajos : Az alárendelt, a tiszt viselő hitelez az államnak ! Homonnay Tivadar : Meg kell emlitenem, hogy bár a kormánytól a közöttünk folyt tárgyalás alkalmával Ígéretet kaptunk arra, hogy minden vonalon, nemcsak a ministeri um okban a tisztvise­lőknek, akik kiküldetnek, előlegeket fog rendelke­zésére bocsátani és nem az lesz a helyzet, hogy nem az állam fizeti a tisztviselőt, hanem az a pái ezer koronából tengődő tisztviselő előlegezi hosszú hetekre, sokszor hat hétre vagy két hónapra az államnak azt az összeget, amelyre szükség van akkor, amikor kimegy, hogy az államnak szolgá­latot teljesítsen, . . . Rothenstein Mór : ígéreteket mindig adnak í Homonnay Tivadar : ... ez a helyzet még mindig nem változott meg és még mindig várom azt, hogy a kormánynak azok a tagjai, akik ez irányban nekünk a tárgyalás alkalmával Ígéretet tettek, ezt be is váltják, s nem olyan későn fogják kiadni az erre vonatkozó rendeleteket, mint a napibér és óradíjak megállapítására vonatkozót, amely ma már szintén idejét multa. Visszatérve a kiküldetési díjakhoz, meg kell emlitenem, mennyire lehetetlen helyzet az, hogy például a kocsipénzeket 5—600 koronában álla­pítják meg. Hiszen lehetetlen ilyen összegekért kocsit kapnia annak a tisztviselőnek, akit szolgá­lati főnöksége kirendel. Szilágyi Lajos : Egy kisgazda sem fogna be azért ! Homonnay Tivadar : Igen kevés helyen van jármű, úgyhogy ezek a tisztviselők, akik kimen­nek, ha nem mennének ki, sokkal nagyobb kárt okoznának az országnak, mintha a nekik járó kiküldetési díjakat teljes összegében megtérítenék. Lehetetlen, hogy a fuvarpénzt 120 koronában állapítsák meg kilométerenkint. Szeretném látni azt, aki az ő fuvarját kilométerenkint 120 ko­ronáért odaadja. Ezért intézkedni kell aziránt, hogy a kormány a hatóságilag megállapított fuvart tényleges és teljes összegében térítse vissza. Ezért indítványozom (olvassa) : »Utasítsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy a közszolgálati alkalmazottak által hivatalos kiszállásolás alkalmával felszámit­ható napidíjakat oly mértékben állapítsa meg, hogy azokból az ellátással és elszállásolással járó kiadásokat fedezni tudja, a bérkocsi díj at és fuvar­pénzt pedig oly mértékben, hogy abból a vett bér­kocsi vagy fuvardíj valósággal fedeztessék.« A közszolgálati alkalmazottak akkor, amikor a legnehezebb időket élik és a legnehezebb viszo­nyok közt vannak, igen nagy sérelmet szenvedtek. Akkor vonják meg tőlük a vasúti kedvezményt, amikor a vasúti tarifát emelik és akkor vonják el tőlük a kedvezményt, amikor havonta 10.000 ko­ronákat adnak nekik plusz-segélyként, amikor a lakáskérdés nemcsak Budapesten, hanem a vidé­ken is a legfenyegetőbbé vált. Amikor a tisztvise­lők, a közalkalmazottak kara annyira el van kese­redve, — nem akarom ezt részletesen indokolni és az okokat felhozni, hogy miért kell a tisztvise­lőknek ezt a kedvezményét fentartani, mert amúgy is mindenki nagyon jól tudja, —- amikor az árak szédületesen emelkednek, a fizetések pedig azzal még közeli arányban sincsenek, akkor nem tartom megengedhetőnek azt, hogy a kormány a kedvezményeket megvonja. Elismerem, joga van megvonni, hiszen bizonyos törvény, amelyre majd később hivat­kozni fogok, felhatalmazza az illetékes resszort­ministert, hogy rendeletben szabályozhassa a ked­vezmény keretét, de ezek a tisztviselők már 30—40 esztendőn keresztül úgyszólván szolgalmi jogot szereztek maguknak arra, hogy a kedvezményt továbbra is megkapják ; nem tudom tehát meg­érteni, hogy a kormány miért jön ilyen szűk­markú rendelkezésekkel. Ezért indítványozom (ol­vassa) : »Utasítsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy a közszolgálati alkalmazottak részére a vasúti menetdíjkedvezmény tekintetében az 1923. évi január 1. előtti állapotot állítsa vissza és addig is sürgősen intézkedjék, hogy az értesítéssel ellátott állandó díjnokok részére az arcképes vasúti igazol­vány és a szomszédos forgalomban érvényben volt kedvezményes áru, úgynevezett utasitásszerüen kiadott menetjegy füzetek pedig a közszolgálati alkalmazottak és ezek családtagjai részére mi­előbb újból kiadassanak.« Az állami hivatalokban igen sok tisztviselő) különösen főtisztviselő felelősségteljes pozíciót tölt be. Nem milliók, vagy százmilliók, hanem milliár­dok felett ítélkeznek és döntenek, szerződéseket kötnek, vagy vetnek el. Ezek a milliárdos szerző­déseket kötő felelősségteljes tisztviselők és más reprezentációs állásokat betöltő tisztviselők ellen­értéket alig-alig kapnak. Előbb-utóbb úgyis át kell térni az óradíjakról a pótlékok rendszerére. Rövi­den csak azzal indokolom az ebben az irányban beterjesztendő határozati javaslatomat, hogy azok­nak a reprezentációs állásokat betöltő tisztviselők­nek, akik kénytelenek — rossz magyarsággal ki­fejezve —- mitmach ölni a felettes, a vezető pozíció­ban lévő ministerükkel vagy egyéb vezetőjükkel, a kormányzat legalább adjon módot arra, hogy az ehhez szükséges összeget ne a családjuktól von­ják el, hanem valahonnan fedezni is tudják. Ez vonatkozik ugy a ministeriumokra, mint az állam­vasutra, a postára, a városra és a többi igazgatási ágra. Határozati javaslatom a következő (ol­vassa) : »Hatalmazza fel a nemzetgyűlés a kormányt, hogy az államvasuti hivatalokban és városi hiva­talokban felelősségteljes vezető és reprezentáló állást betöltő tisztviselők részére az illető szolgá­lati viszonyokhoz mérten adjon működési pótlé­kot, illet\e azt a drágaság emelkedéséhez mérten időnként emelje fel.« A ministertanács a közelmúltban határoza­tot hozott, amelynek értelmében Kezelővé \agy kezelőnődé csak az az alkalmazott nevezhető, ki, aki legalább hat év óta egyfolytában szolgál, a XI. fizetési osztályba pedig csak az az alkal­20*

Next

/
Thumbnails
Contents