Nemzetgyűlési napló, 1922. XIII. kötet • 1923. június 20. - 1923. július 10.

Ülésnapok - 1922-145

A nemzetgyűlés 145. ülése 1923. évi június hó 27-én, szerdán. 135 záró kereset vagy jövedelem értékhatárait a kormány ne szorítsa határok közé, álljon el ettől, mert az 1912. LXV. te. 70. §-a nevelési járulékokra csak az ellátatlan gyermekeket jogosítja. Az idézett törvény 71. §-a értelmében ellátottnak kell tekinteni minden olyan apátlan, anyátlan, szülőtlen árvát, akinek önálló keresete vagy jövedelme a 600 koronát meghaladja. Később ezt az 1920. évi I. te. 9. §-a, illetőleg az ennek alapján kiadott 6495. számú ministerelnöki rendelet 1200 koronára emelte fel, 1912-ben évi 600 koronából — ugy ahogy — eltengethette valaki az életét, 1200 koronából pedig egy esztendővel később is; de kérdezem a kormányt és a nemzetgyűlést : fennállhat-e ma az, hogy egy esztendőre 1200 korona segélyt nyújtson a kormány annak az apátlan, anyátlan árvának ? A kormány a nevelési járulékot élvező családtagok részére az élelmezési cikkek megváltási díját a múlt hónapban 7800 koronára emelte fel. Ma reggel olvastam egy lapban, hogy ezt a készpénz váltságot a kormány 10.500 koronára emeli fel. Tehát itt maga a kormányzat is elismeri ezzel a ténnyel, hogy 1 200 koronából egy esztendőben nem élhet meg senki, mint ahogy köztudomása dolog, hogy 10.500 koronából sem lehet megélni. A kormánynak tehát ezt az összeget fel kellene emelnie, helyesebben mondva, itt értékhatárt megállapítania nem volna szabad. Vagyok bátor ezért a következő határozati javaslatot terjeszteni a nemzetgyűlés elé (olvassa) : »Utasítsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy az eddigi nevelési járulékra való igényjogosultságot kizáró kereset és jövedelemnél tekintsen el az értékhatár megállapításától és a nevelési járulékot a jövőben erre való tekintet nélkül utaltassa ki.« (Helyeslés balfelöl.) Szilágyi Lajos: Ne kutassuk a jövedelmet! Homonnay Tivadar: Kérik továbbá a közalkalmazottak, hogy a családi pótlékra való igényjogosultságot kizárd keresetet vagy jövedelmet szintén ne kutassák. Az 1912: XXXV. te. családi pótlékra csak azoknak ad jogot, akik ellátatlanok. Itt ugyanaz az eset, mint amelyet az előbb voltam bátor említeni. Az 1912-ikévi 4596. számú ministerelnöki rendelet ezt a járulókot 600 koronában állapítja meg, az 1918-ik évi 6700. számú ministerelnöki rendelet 15. és 16. pontja 1200 koronára, az 1921-ik évi 8400. számú ministerelnöki rendelet pedig 1921. október 1-től kezdve 3600 koronára emeli fel. Ma már ] 0.500 koronában állapítja meg a kormány ezt a minimumot, nem lehetséges tehát az, hogy ez igy tovább íentartassék. Azért ebben az irányban szintén határozati javaslatot kívánok benyújtani, melyben kérem, hogy (olvassa) : »Utasítsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy a családi pótlékra való igényjogosultságot kizáró jövedelem, vagy kereset értékhatárának megállapításától álljon el és a jövőben erre való tekintet nélkül utaltassa ki a családi pótlékot.« (Helyeslés bal felöl.) NAPLÓ XII] Szilágyi Lajos: Hetek óta ígérik és a kormány nem adja ki a rendeletet. Homonnay Tivadar : Most át kívánok térni a kereseti adóra, amellyel a kormány jónak látta sújtani a tisztviselőket. Elismerik a közszolgálati alkalmazottak, hogy az 1848: VII. te. szerint Magyarországnak minden lakosa minden közterhet különbség nélkül tartozik viselni. Ebből a közteherviselésből azonban a közszolgálati alkalmazottak kétszeresen veszik ki a maguk részét : egyrészt azért, mert az állami élet fentartásához ők maguk is hozzájárulnak, a reájuk háramló munkát elvégzik, másrészt pedig azért, mert ezt az adót, amint a kormánynak később citálandó rendelete megmondja, meg is fizetik. A közszolgálati alkalmazottak nem kapnak annyi javadalmazást, amennyiből életüket fenn tudják tartani ; az a kívánság tehát, hogy a közszolgálati alkalmazottak munkájuk mellett kereseti adót is fizessenek, szerény véleményem szerint nem az egyenlő elbánás elvén alapul és kétszeres megterhelést jelent rájuk nézve. Meg kell szüntetni ezt az igazságtalanságot azért, mert a közalkalmazottak ezt az adót megfizetik és mert ezt az adót a kormány az egyik címen beszedi a tisztviselőktől, a másik címen pedig visszafiz-e ti nekik. Az ilyen szövevényes munkával járó adminisztráció költsége szerintem megközelíti azt az összeget, melyet az állam a közszolgálati alkalmazottaktól ezen a címen bevesz. De egyébként is az indemnitási törvényjavaslat 3. §-a kimondja, hogy a csendőrség, államrendőrség, vámőrség, pénzügyőrség, a fegyházak, fogházak őrségszemélyzetei adómentességet élveznek ; ha tehát egyenlő mértékkel kíván az állam mérni, akkor mentesítse többi alkalmazottait is ettől az adótól. Az 1922 : XXIII. te. azt mondja, hogy bármi címen járó állandó természetű illetmény, igy a lakáspénz is, megadóztatandó. Ennek a törvénynek a hatálybalépte óta a közszolgálati alkalmazottak is fizetik ezt az adót, mig a törvény hatálybalépte előtt csak IV. osztályú kereseti adót fizettek, vagyis alacsonyabb adókulcs szerint adóztak, ami annál is indokoltabb, mert a tisztviselői kar nem tudja adóját eltitkolni, az megfogható és azonkívül a tisztviselői kar adóját nem utólagosan, hanem előre lefizeti, mert az adók előre levonásba jönnek a fizetésből. Erre vonatkozó módosításomat majd a részletes tárgyalásnál, a 7. §-nál leszek bátor benyújtani. Az állami tisztviselők és egyéb alkalmazottak a hivatalos órákon tul túlóráznak, s ezen túlórák alatt teljesített szolgálatukért külön díjazásban részesülnek. A kormány azonban olyanképen kategorizált, hogy az elméleti előképzettség alapján állapította meg az óradíjakat, ugy hogy három csoportba osztotta a tisztviselőket, mely három csoportban 2—3 fizetési Osztályba sorozott köztisztviselő foglal helyet, akik egyforma óradíjakat kapnak. 20