Nemzetgyűlési napló, 1922. XIII. kötet • 1923. június 20. - 1923. július 10.
Ülésnapok - 1922-144
Á nemzetgyűlés 144. ülése 1923. évi június hó 26-én, kedden. 109 Ha megvizsgáljuk a másik cikket, amely a belügyminister ur szerint szintén okul szolgálhatott arra, hogy a Népszava utcai árusítását eltiltsák, akkor meg lehet állapítani, hogy azt a tény állad ékot, amit a belügyminister ur megállapít, hogy izgat és osztáíyelleni gyűlöletet szit nem tartalmazza az a cikk, amelynek az a cime, hogy »Süket a kormány« és egyáltalán hazugságokat nem tartalmaz. A cikk megállapítja ebben az országban a reális igazságot. Rámutat azokra a bajokra és hibákra, amelyek az országban mutatkoznak és rámutat tétlenségre, amit a kormány ezekkel az állapotokkal szemben mutat. A cikk azt mondja, hogy süket és vak a magyar kormány, nem lát, nem hall. nem eszmél, hanem ül, méláz és üres fejjel, üres tarisznyával lesi a jószerencsét. Ennek megírása oly borzasztó nagy bűn? Hát nem tényleg ül és lesi a jószerencsét ? Hát van olyan ténykedése, amelyre azt lehetne mondani, hogy tényleg komolyan szembe akar szállni a kormány azokkal az állapotokkal, amelyek a nép baját, a nép nyomorúságát előidézik? Az nem intézkedés, hogy néhány apró grajzlerost, néhány utcai kofát az árdrágító bíróság elitéi és a falragaszoknak rengeteg özöne hirdeti az apró csirke-pöröket és a kormány nagy bölcsen, mintegy önmagával niegelégülve azt állapítja meg, hogy : küzdök a drágaság ellen és az apró tolvajokat megbüntetem ... Farkas István : Es közben ő a legnagyobb drágító! A Hitelbankot nem büntetik meg! Kabók Lajos : Tessék a kormánynak egyszer olyan komoly és erélyes intézkedést végrehajtani, amely csirájában fogja meg a bajt. Tessék szembenézni a malom-kartellel. Tessék megnézni, mit csinál a nép legelemibb eledelével a malom-kar teli. Nap-nap után egy hét leforgása alatt négyszer-ötször drágítanak olyan horribilis arányban, olyan mértékben, amit már elviselni nem lehet. Ezzel szemben látunk-e mi olyan intézkedéseket, amelyek ezt megakarják szüntetni? Mer a kormány szembeszállani a malombárókkal? (Ugy van! a szélsöbaloldalon.), mer a kormány szembeszállani a cukorkartellel ? (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.), vagy mer a kormány szembeszállani a gabonadrágitókkal? (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Egyáltalán ilyen intézkedéseket nem látunk, még csak eszeágában sincs a kormánynak, hogy ilyen intézkedéseket tegyen. Hát akkor nem loggal és nem az igazság leszegezéseként történik-e az, amikor azt mondja az a cikk, hogy süket a kormány, vak a kormány, nem lát a kormány és némán tétlenül ül és várja a jószerencsét ? ! Igen t. Nemzetgyűlés ! Szinte a felháborodás beszél az emberből, szinte alig lehet a nyugalmat megtartani (Mozgás jobb felöl.) akkor, amikor ezeket az állapotokat látjuk, amelyek közepette a szerencsétlen dolgozó társadalom NAPLÓ XIII élni kénytelen. Voltak itt már a nemzetgyűlésen hangok, amelyek azt célozták, hogy ha már a kormány tehetetlen és nem tud segíteni ezeken a borzalmas bajokon, akkor legalább adjon módot arra, hogy a fizetések a drágasággal lépést tartsanak. Patacsi Dénes: Ezért van drágaság! (Zaj és ellenmondások a szélsöbaloldalon.) Sütő József: A csendőrség tegnap is letartóztatott öt munkást, akik magasabb munkabért kértek! Mayer János: Ne mérgeskedjenek maguk! Maguk egyszer már levizsgáztak, mikor kormányon voltak ! Propper Sándor : Önnel együtt voltunk kormányon ! Mayer János : Önnel sohasem voltam egy kormányban ! Propper Sándor : Az ön vezére, Nagyatádi ott volt! (Zaj.) Elnök : Propper képviselő urat másodszor vagyok kénytelen rendreutasítani ! Kabók Lajos : A kormánynak egyetlen gondolata, egyetlen vágya van, az, hogy batalmon maradjon, ott maradjon a kormány gyeplője mellett, de nem törődik azzal, hogy ezzel az országgal mi lesz. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Baticz Gyula : Â kizsákmányolók védelmét szolgál ja, semmi egyebet ! (Zaj.) Kabók Lajos : A közigazgatás tobzódik a szabadságjogok eltiprásában. Az előbb beszéltem már ezekről a dolgokról. Avagy beszéljek arról, hogy a kormánynak egyik kormányzati ténye az internálótábor fentartása? Avagy hazugság-e azt mondani, hogy ebben az országban igenis van internálótábor? (Ugy can! a szélsöbaloldalon) Hazugság-e azt mondani, hogy az, aki a kormány ellen szót emel, aki kifogásokat mer tenni azok ellen az állapotok ellen, amelyek az országban vannak, Zalaegerszegre kerül? (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A Zalaegerszegre utaltak nagy száma mind azt bizonyítja, hogy ez, igenis, igaz. Ha pedig ez igaz, miért nem szabad ezt megírni? (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Miért? Azért, mert fél a kormány az igazságtól, mert fáj a kormánynak az igazság, (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) és a kormány olyan gyönge alapon áll, hogy az ilyen állításokat nem birja el. (Felkiáltások a szélsöbaloldalon : Ugy van ! Védi a kapitalistákat !) Propper Sándor : A sipka-szoros csöndje kell neki ! Temetői csendet akar ! Halász Móric : A szovjet akart temetői csendet ! Klárik Ferenc: Mindent eltussolni: ezt akarják ! Kabók Lajos : Ki tudja bizonyítani a nemzetgyűlés tagjai közül azt, hogy a kormány tett olyan intézkedéseket, — ez alatt komoly, célravezető intézkedéseket értek, — amelyek ezt a borzalmas drágulást, ha nem is visszafejlesztették volna, de legalább valahogyan megállitot16