Nemzetgyűlési napló, 1922. XII. kötet • 1923. május 23. - 1923. június 19.
Ülésnapok - 1922-131
À nemzetgyűlés 131. v.lése 1925. évi május hó 30 an, szerdán. w Tivadar, az internálótábor orvosa, nem áll a helyzet magaslatán. Nem akarok itt hosszasan kitérni az ő orvosi múltjára, kénytelen vagyok azonban megállapítani azt, hogy igenis elsőrendű és legmagasabb orvosi képzettséggel bir . ,. Reisinger Ferenc: Kitűnő politikus! Rakovszky Iván belügyminister :.. . diplomáját a bécsi egyetemen szerezte, és hogy mennyire becsületes és érzékenylelkü ember, az abból látszik, hogy most, amikor a képviselő urak egymásután különböző panaszokkal állottak elő vele szemben, benyújtotta lemondását . . . Esztergályos János: Hála Istennek! Rakovszky Iván belügyminister : .. . azzal az indokolással, hogy ő a maga kötelességót becsületesen teljesítette, és mint becsületes ember nem hajlandó tovább is kitenni magát annak, hogy teljesen ártatlanul, teljesen igazságtalan vádakkal illessék. (Zaj a szélsöbálóldalon.) Elnök: Csendet kérek! Rakovszky Iván belügyminister: Felhozta továbbá az igen t. képviselő ur László Béla internált esetét és azt mondotta, hogy László Béla azért halt volna meg, mert őt előző este a nyitott udvaron lecsutakolták és azután egyszerűen magára hagyták. Ez a kérdés is vizsgálat tárgyává tétetett. Kezeim között van a boncjegyzőkönyv, amely László Béla halálának okát is megállapította. Megállapították, hogy szivbénulás következtében halt meg. (Zaj a szélsöbálóldalon. Halljuk! Halljuk! jobb felöl) A vizsgálat azt is megállapította, hogy László Bélát tényleg megmosták, ha nem is egészen olyan brutális formában, mint azt le méltóztatott írni, vagy mint azt a képviselő úrhoz beérkezett jelentés mondotta, mert hiszen én nem a képviselő ur szavahihetőségét vonom kétségbe. Eszerint tényleg törtónt egy ilyen megmosás, mert az internált annyira piszkos volt, hogy szükséges volt őt időnként megmosni. Ellenben épen a halálesetet megelőzőleg hosszú hetekkel azelőtt történt az utolsó ilyen mosdatás, — mert több ízben mosatta meg őt a tábor orvosa — ugy hogy ez a több héttel azelőtt történt lemosás semmiesetre sem lehetett befolyással az elhalálozásra, az annakidején történt meghűlésre. Farkas István: Osutakolni lovakat szokás! Reisinger Ferenc : Ez a keresztény kurzus, hogy embereket csutakolnak! Elnök : Beisinger képviselő urat kérem, méltóztassék csendben lenni. Rakovszky Iván belügyminister: Ami a többi kérdést illeti, mint válaszom elején mondottam, hajlandó vagyok minden panaszt vizsgálat tárgyává tenni. Esztergályos János : Feloszlatni ! Akkor nem lesz panasz! Rakovszky Iván belügyminister : A képviselő ur tudja azt is, hogy valahányszor ő a ministeri umban az illetékes ügyosztályban panaszt adott elő, azok mindig vizsgalat tárgyává tétettek, azonban megint arra kérem a képviselő urat, hogy ezeket az ő jelentéseit egy komoly ember higgadtságával tegye mérlegre, mielőtt a nagy nyilvánosságra hozná őket, (ügy van ! Ugy van! jobbfelöl.) mert hisaen, mint egy-két kérdésben méltóztatott látni, nem feleinek meg a tényeknek ; nem is felelhetnek meg. (Felkiáltások a jobboldalon : Izgatnak vele !) Propper Sándor : Maga a tény izgat. Tessék feloszlatni ! Farkas István: Tessék feloszlatni, akkor nem fog izgatni ! Rakovszky Iván belügyminister: Hiszen ezeknek a jelentéseknek a célja nem az, hogy orvoslást szerezzenek bizonyos dolgokban. Ezeknek a jelentéseknek a célja az, hogy botrányokozásra alkalmasak legyenek és mihelyt a képviselő ur ezeket a jelentéseket így fogja tekinteni, hogy elhozza őket hozzánk és belenyugszik, hogy megvizsgáljuk a panaszokat és rendet teremtsünk .. . (Felkiáltások a szélsöbálóldalon : Nem nyugszunk bele !) Hebelt Ede : Ebbe nem lehet belenyugodni ! (Zaj.) Horváth Zoltán : Nem nyugszunk bele. Parlamenti bizottságot tessék kiküldeni ! Elnök : Csendet kérek. Propper Sándor: Pártatlan bizottságot követelünk ! Rakovszky Iván belügyminister : Abban az esetben a képviselő ur sem fogja magát kitenni annak.., Reisinger Ferenc : Ezek nem igaz jelentések ! Hamisak! (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Beisinger képviselő urat újra figyelmeztetem és kérem, hogy szíveskedjék csendben maradni. A folytonos közbeszólások miatt kénytelen vagyok a képviselő urat rendreutasítani. A képviselő ur nemcsak azt teszi lehetetlenné, hogy a minister ur beszédét elmondja, hanem teljesen lehetetlenné teszi az ellenőrzést és azt is, hogy a beszédet a Ház tagjai figyelemmel kisérhessék. Ez a tárgyalás nyugodt menetével és a házszabályokkal nem egyezik meg. Kérem a többi képviselő urakat is, méltóztassanak a Ház rendjéhez és a házszabályokhoz alkalmazkodni. Rakovszky Iván belügyminister : Amennyiben a képviselő ur bizonyos kritikával veszi ezeket a jelentéseket, nem fogja kitenni magát annak, hogy elvégre a felelősséget kénytelen vállalni olyan állításokért, amelyek valódiságáról meg nem győződött. Propper Sándor : Amelyek igazak ! Hebelt Ede: Jogos védekezés. A bíróságnál meg lehet vizsgálni az iratokat, itt nem lehet! Rakovszky Iván belügyminister: Ha erre egyes képviselő urak azt válaszolják, hogy nem hajlandók ezt az eljárást követni, bocsánatot kérek, akkor meg én kénytelen vagyok ezeket a panaszokat nem egészen komolyaknak tekinteni,