Nemzetgyűlési napló, 1922. XII. kötet • 1923. május 23. - 1923. június 19.

Ülésnapok - 1922-131

36 A nemzetgyűlés 131. ülése 1923. évi marts ]ió 30-án, szerdán. (Az elnöki széket Almásy László foglalja el.) Én tehát nem tartom helyesnek és célszerű­nek, hogy kiragadjuk épen a gabonaárak sza­bályozására közreműködő lélektani momentum befolyását, amikor azt látjuk, hogy a másik oldalon az árak szabadon mennek felfelé és mindazon cikkeknek az ára, amelyekre a gazda­közönségnek a termelés szempontjából igen nagy szüksége van, nem kezeltetik ugyanilyen jóindu­latú befolyásolással, ugyanilyen kényszerítő jel­legű lélektani momentumok bevonásával. Pedig ez utóbbi a kormánynak épugy módjában volna, hiszen amint a gabonakereskedelem érdekeltségét bizalmas értekezletekre hivta meg, épugy mód­jában volna más érdekeltségekkel is hasonló megállapodást kötni. Nem tartom helyesnek, hogy a kérdésbe beleviszik a jövedelemeloszlás momentumát. Én tisztában vagyok azzal, hogy a termelő osztály, a munkásosztály nagyrésze nem tudja elérni az életstandardot, hogy a munkabérek alatta vannak az életszükségletnek, azonban ez a kérdés nem tisztán a gabonaár kérdése, ez szabályozható másképen is. Nézzünk meg más államokat, amelyekben szintén igen nagy a megélhetésért való küzdelem, de azért jobban megtalálja a számítását a munkás is és a termelő gazda is. Örömmel hallom tehát, amikor a köz­élelmezési minister azt mondja, hogy a kormány az árak természetes szabad érvényesülését óhajtja, de ez a természetes szó magyarázatra szorul, mert lépten-nyomon azt látjuk, hogy a természetes áralakulás mégis egy különös áralakulás. Az áralakulás problémája nem olyan egyszerű, ezt nem lehet egy-kettőre elintézni. Mivel azonban a minister ur azt mondja, hogy a kormány a természetes áralakulást óhajtja, de ezzel szemben nem egészen természetes, sőt egyenes természet­ellenes jelenségeket látunk, bár elismerem, hogy a t. minister ur válaszában megvolt a jóindulat, de mivel a válasz engem nem kimerítő volta miatt meggyőzni nem tudott, azt sajnálatomra tudomásul nem vehetem. Elnök : A közélelmezésügyi minister ur kivan szólni. Bud János közélelmezésügyi minister: T. Nemzetgyűlés ! Egész röviden óhajtok még vála­szolni, a t. interpelláló képviselő urnák. Én nyíltan bevallom, hogy nem válaszol­tam arra a kérdésre, hogyan áll a hitel ügye, mert nem voltam rá elkészülve, hogy fel fog merülni és mert ez nem az én ügykörömbe tar­tozik. Ez részben tanulmányozást igényelt volna, és csak akkor válaszolhattam volna arra a kér­désre, hogy nem történtek-e hibák. Méltóztas­sék azonban meggyőződve lenni, hogy a kormány részéről alig történhetett hiba, hiszen a gazda­sági élet hitelszükségleteinek meg vannak a maga utjai és fel kell tennem, hogy itt minden a maga természetes utján bonyolódott le. A kérdés kü­lönben kivül esik az én ügykörömön, én nem akarok más ügykörbe beavatkozni és ezért nem is adhattam választ erre a kérdésre. Ami a dolog lényegét illeti, ismételten hang­súlyozom, hogy ha a világpiac áralakulására vonatkozó adatokat nézem, azt látom, hogy az árak a világpiacon egy hónap óta majdnem tel­jesen változatlanok, sőt ha egy-két héttel vissza­felé megyünk, alapjában véve csökkenő tenden­ciát konstatálhatunk. Nálunk ezzel szemben erős emelkedést figyel­hetünk meg, később áresést, de hogy az árak nem erőszakos beavatkozással állapittatnak meg, ezt épen az bizonyítja, hogy, a legutóbbi időben ismét némileg emelkedtek. Én nem egyszer bi­zonyítottam már be, hogy elvi kérdésnek tartom, hogy a termelést minden erővel előmozdítsuk, ezt én egész közélelmezési politikámmal bizonyít­hatom, és méltóztassék meggyőződve lenni, hogy amíg én képviselem á közélelmezési tárcát, ré­szemről nem fog semmi történni, ami a terme­lés megbénításához vezethet. (Helyeslés.) De épen olyan kötelességem, hogy minden olyan áralakulást, vagy momentumot megragadjak, amely tulajdonképen túlmegy ezeken a határo­kon, mert ez a másik kötelesség rám nézve vég­eredményben az első, hiszen ón a fogyasztók érdekeit kell, hogy képviseljem. Mivel összhang­ban kell tartanom a gazdasági életet, és mivel nem lehet összhang nélkül helyes gazdasági po­litikát folytatni és én ezt szükségesnek tartom a fogyasztási politika szempontjából, ezért vagyok teljes erővel a termelő politika mellett, mert kötelességmulasztással lehetne engem vádolni, ha elmulasztanék egy alkalmat is, ahol indokolt esetben a fogyasztók érdekeit nem védelmezem. (Helyeslés.) Elnök : Kérdem a t. Nemzetgyűlést : méltóz­tatik-e tudomásul venni a közélelmezési minister urnák Farkas Tibor képviselő ur interpelláció­jára adott válaszát, igen vagy nem ? (Igen ! Nem!) Kérem azokat a képviselő urakat, akik a választ tudomásul veszik, méltóztassanak fel­állani. (Megtörténik.) Többség. A Ház a választ tudomásul vette. Következik Csik József képviselő úrnak a közélelmezésügyi minister úrhoz az állami gabona­ellátás tárgyában bejegyzett interpellációja. Csik József képviselő urat illeti a szó. Csik József : Mélyen t. Nemzetgyűlés ! Inter­pellációm a hatósági liszttel ellátandók kategó­riáinak kiszélesítését célozta volna, nevezetesen azt szorgalmaztam volna, hogy az arató- és cséplőrósz nélkül maradt és az ellátásra bebizo­nyithatólag rászoruló földmunkások hatósági lisztellátásban részesülhessenek. Minthogy azon­ban ez a kérdés a jelen gazdasági évben külö­nösebb aktualitással nem bír, a jövő gazdasági évre nézve pedig a mélyen t. közélelmezésügyi mi­nister úrtól bizonyos megnyugtató felvilágosítá­sokat kaptam, azért interpellációmtól elállók. (Helyeslés.) Elnök: Az interpelláció töröltetik.

Next

/
Thumbnails
Contents