Nemzetgyűlési napló, 1922. XII. kötet • 1923. május 23. - 1923. június 19.

Ülésnapok - 1922-137

A nemzetgyűlés 137. ülése 1923. évi június hó 13-án, szerdán, 2ÍS épen azért voltam ebben a helyzetben, mert csak meggyőződésem alapján tudok intézkedni, (Élénk helyeslés jobbfelől. Felkiáltások a baloldalon : A tör­vény alapján !) Ebben a kérdésben ugy az egyik, mint a másik oldalról kivánságok, óhajtások, köve­telések jutottak hozzám. Én ezekkel a kívánságok­kal, óhajtásokkal és követelésekkel szemben csak egyetlen egy utón járhattam el : a meggyőződé­sem utján. (Felkiáltások bálfelől : Törvény I) Rassay Károly : A törvényes utón ! Rakovszky Iván belügyminister : Ezért va­gyok abban a helyzetben, hogy mindazért, ami ebben a kérdésben történt, a felelősséget teljes mértékben, jogilag és erkölcsileg vállalhatom. (Taps a jobboldalon.) Elnök : A belügyminister ur együttes választ adott a két interpellációra, de a szavazást külön fogom feltenni a két interpellációra. Kérdem a t. Nemzetgyűlést : méltóztatnak-e a belügyminister ur válaszát Hegymegi-Kiss Pál képviselő ur interpellációjára tudomásul venni ? (Igen ! Nem !) Kérem azokat a képviselő urakat, kik a választ tudomásul veszik, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Többség. A Ház a választ . tudomásul veszi. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Reisinger Ferenc (közbeszól). Elnök : Csendet kérek, Reisinger képviselő ur. Kérdem a t. Nemzetgyűlést : méltóztatnak-e a belügyminister urnák Farkas István képviselő ur interpellációjára adott válaszát tudomásul venni, igen, vagy nem ? (Igen ! Nem !) Kérem azokat a képviselő urakat, akik a választ tudomásul veszik, méltóztassanak felállani ! (Megtörténik.) Többség A Ház a választ tudomásul veszi. Wolff Károly képviselő ur személyes meg­támadtatás címén kér szót. (Halljuk ! Halljuk ! a jobboldalon. Nagy zaj a szélsőbaloldalon.) Farkas István : Biróság elé ! Elnök : A házszabályok 215. §-ának a) pontja értelmében a szó megilleti a képviselő urat. Wolff Károly : T. Nemzetgyűlés ! Felteszem azt, hogy ha valaki vádakat kovácsol, akkor koncedálni fogja annak lehetőségét is, hogy a megtámadott saját személyére vonatkozólag meg­jegyzéseit megtehesse. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Nem tartom férfias eljárásnak azt, ha valaki támad . . . (Nagy zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak. A kép­viselő urak igen sokszor igénybe veszik a házsza­bályok 215. §-ában megadott jogot. A képviselő urnák is joga van személyes megtámadtatás címén felszólalni, méltóztassanak tehát őt meghallgatni. (Helyeslés.) Wolff Károly : Annak a központi választ­mánynak, amely jelen esetben szóban forog, ép olyan esküt tett tagja vagyok, mint a központi választmány többi tagja. Propper Sándor : Akkor megszegték az eskü­jüket ! Esztergályos János : Megszegte esküjét ! (Fel­kiáltások a középen : Rendre ! Rendre !) Elnök : Ezért a kifejezéséért a képviselő urat rendreutasítom ! Wolff Károly : A központi választmány el­járásában, amely a névjegyzékek kiigazitása kö­rül forgott, sajnálatomra, nem vehettem részt, minthogy az egész időn át külföldön tartózkodtam. Pikler Emil : De a szelleme felette lebegett ! (Zaj.) Wolff Károly: Valamennyi bizottsági tagja a központi választmánynak eskü alatt tartozik eljárni és igy mindenesetre mindegyik meg fogja találni a módot arra, hogy saját felelőssége tekin­tetében helyt álljon. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Propper Sándor : Mondjon le a választmány ! Wolff Károly : Minthogy én a külföldi kölcsön rendezése tárgyában távol voltam és igy a köz­ponti választmány munkájában nem vehettem részt, az összeírás tekintetében követett eljárásra sem tudtam befolyást gyakorolni. Mihelyt azon­ban hazaérkeztem és tudomást szereztem a külön­féle panaszokról, (Halljuk ! Halljuk ! a szélsőbal­oldalon.) kötelességemnek tartottam a központi választmány elnökével, Folkusházy alpolgármes­ter úrral haladéktalanul eljárni a belügyminister urnái (Mozgás a szélsőbaloldalon.) és kijelentettem a belügyminister ur előtt a következőket : A köz­ponti választmány nem akar hamisításokat, nem akar visszaéléseket, de azt akarja, hogy a válasz­tók névjegyzéke az igazságnak mindenben meg­felelő legyen. (Helyeslés a jobboldalon.) Peyer Károly : Azért hagytak ki százhúszezer embert ! Wolff Károly : Ami az elhangzott panaszokat illeti, ebben a tekintetben olyan megjegyzéseket is hallottam, amelyeket semmi körülmények között sem tehet magáévá egy jó judiciummal rendelkező jogász, Igen természetes azonban, hogy ott, ahol 1500 általam nem is ismert polgára a városnak dolgozik és jár el ebben a kérdésben . . . Fábián Béla : Bizonyos rendszer szerint ! (Zaj.) Hegedüs György : Régebben is megtörtént ! Rassay Károly : Ilyen nem ! Wolff Károly : . . . ebben az eljárásban elő­fordulhatnak bizonyos tévedések, (Zaj. Elnök csenget.) annyival is inkább, mert ezt az óriási tömegét a választók neveinek a megszabott rövid határidőn belül a kellő percizitással végignézni nem lehetséges. Kijelentettem tehát a belügy­minister ur előtt, hogy a központi választmány előirt kötelességének megfelelően mindent el fog követni, hogy a tudomására jutott téves kihagyá­sokat, t. i. a jogcím nélküli kihagyásokat az előirt jogorvoslatok keretében saját hatáskörében orvo­solja. (Helyeslés a jobboldalon és a középen. Zaj a szélsőbaloldalon.) Fábián Béla : Miért nem tették ki közszemlére a kihagyottak jegyzékét ? Wolff Károly : Ezt a belügyminister ur tudo­másul vette és kért is engem, hogy erre vonat­kozólag nyilatkozatot tegyek közzé. Nem késtem és másnap azonnal két budapesti újságban ezt egy nyilatkozatban közhírré tettem, hogy igenis

Next

/
Thumbnails
Contents