Nemzetgyűlési napló, 1922. XII. kötet • 1923. május 23. - 1923. június 19.

Ülésnapok - 1922-135

164 A nemzetgyűlés 135. ülése 1923. évi június hó 8-án, pénteken. külföld és a belföld viszonyát illetőleg, hanem a belföldön élő polgárok, vagyoni tényezők viszonyát illetőleg is teljesen lehetetlen, erkölcs­telen, antihumánus és antiszociális álláspontra helyezkedik. Béke idején megtörtént nagyon sokszor, hogy tömegesen dobattak ki váltok a kis exisztenciák részéről piacra. Ezeket a váltó­kat az egyes kis vidéki intézetek tovább forgat­ták, ezeket a váltókat ezrével és ezrével számol­ták le Budapesten a nagy intézeteknél. A nagy intézetek ezeket a váltókat kiadták külföldre és tovább forgatták. Ezek kint rekedtek a háborúban. Most elérkezett a fizetés ideje és ha ez a javaslat törvénnyé válik, be fog következni az, hogy ennek a magyar váltóadósnak ki kell fizetni aranyparitásban, valorizált értékben az ő tartozását, . . . Drozdy Győző : Pedig a bank spekulált vele ! Rupert Rezső : ... és ki kell fizetnie annak dacára, hogy nem is tudott róla, hogy az ő váltóját — és ilyen váltót sok ezer számban dobtak ki a külföldi piacra — tovább forgatták, tovább adták egy idegen banknak. Most micsoda igazságtalanság és erkölcstelenség, hogy ennek dacára ezt a váltóadóst tesszük felelőssé, és egy­szerűen a mai valorizált értéket, 60 korona helyett 60.000 koronát, 6000 korona helyett 6 millió koronát vagy ennél is többet követelünk attól, aki nem felelős nemcsak a háborúért, hanem még azért sem felelős, hogy őt az ő akaratán és tudtán kivül a váltójog jóvoltából egyszerűen külföldi adósnak tették meg. Én elhiszem azt, amit a t. előadó ur mon­dott, de egy becsületes állam nem nézi azt, az teljesiti a maga kötelességét, mindazokat a kötelezettségeket, amelyekért felelős, mint Német­ország teszi. De nem értem, hogy akkor, ami­kor már nem az államról van szó, hogy az álljon helyt ezekért a tartozásokért, hanem arról, hogy alattvalói közül a belföldi vagyoni tényezők álljanak helyt, akik azokat forgatták, akik felelősek érte, akkor riadtan látom azt a szörnyű nagy igazságtalanságot, a javaslatban azt a lehetőséget lefektetve, hogy nem a váltót külföldre kiküldő és tovább adó forgató erős bank fogja fizetni azt a tartozást, hanem az a kissuszter, földmüvesember, kiskereskedő vágy más ilyen kisexisztenciák. Azt hiszem, hogy ha mi a javaslatban nagy fontosságot tulajdo­nítunk — még a becsület és igazság szempont­jaival szemben is — ennek az intézkedésnek, akkor nem értem, mért nem helyezkedik a magyar állam azokkal a nagy vagyonokkal szemben is ugyanerre az álláspontra, akik fele­lősek azért, hogy a kisexisztenciák váltóját vagy követelését a külföldre cedáltatták vagy a kül­földnek átadták, hiszen ezek a nagybankok ezeket a váltókat kiküldték és hála Isten sze­rencsésen úszták meg az idők változásait. Ezek­nek módjukban volt a maguk követelését és a maguk vagyoni állományát, a kezükön megfor­duló pénzt is elhelyezni, befektetni valami olyan értékbe, amely a konjunktúra következtében érté­kében emelkedett és az aranyparitáson felül van. Drozdy Győző: Aranyparitáson felül állnak mind! Rupert Rezső : A legelemibb igazság, hogy ha egy bank egy kisembernek — és ezrével és tizezrével vannak ilyen kisexisztenciák — hozzá­járulása nélkül tovább adta ezt a váltót, akkor a javaslatban gondoskodni kell róla, hogy ne az a kisexisztencia végső eredményében az elfogadó, kibocsátó vagy a bankot megelőző valamelyik forgató fizesse azt a differenciát, ha már valo­rizálnunk kell, hanem fizesse az, aki külföldre vitte ki azt a tartozást, aki külföldre cedálta vagy külföldön forgatta azt a váltót. Azt hiszem, ez egy olyan életbevágó és olyan nagyfontosságú kérdés, hogy ezt tulajdonképen nem lehet csak ugy könnyedén venni, nem lehet akképen ren­dezni, amint ebben a javaslatban van, hanem a német példának legalább részben való után­zásával a becsületnek és igazságnak megfelelően és annak megfelelően, hogy a magyar államnak mégis csak kell adni valamit az erkölcsi szem­pontokra is, ezt a kérdést ugy kell szabályozni, hogy ne engedjük meg, hogy ez a kisexisztencia, kissuszter, kisbognár, kiscsizmadia (Eüenmon­dásoh jobbfelöl.) vagy pedig a kiskereskedő fizesse meg a valorizált értéket. Erdélyi Aladár: Azoktól egyse került ki Parisba ! Rupert Rezső : T. képviselőtársam nagy té­vedésben van, mert igenis intézeteink közül akár­hány, igen sok, amikor a váltót a vidéki kis pénzintézet leszámítolta és amikor az a vidéki intézet tovább leszámítolta a nagybankoknál, igen nagy tömegben vitte ki ezeket a váltókat hitelfedezetül, hitelszerzés érdekében. Mándy Samu: Az a kérdés, hogy ugy van-e? Rupert Rezső: Ezeket hozzáértő emberek igazolhatják és talán Sándor Pál t. képviselő­társam sokkal hivatottabb annak megitélésére, hogy csakugyan fenforognak-e ezek az esetek. Ha nincs sok esetről szó és mégis elzárkózunk a reparációtól, annál súlyosabb szégyen háram­lik reánk. Ha önök szerint nem sújtjuk valami nagyon a nagybankokat azzal, hogy rájuk hárít­juk a valorizációs kötelezettségeket és mégsem tennék ezt meg, ugy valósággal mulasztást kö­vetnének el, olyan tévedést, olyan súlyos elné­zést, mely annál súlyosabb beszámítás alá esik, mert csak annyiban érint és sért nagy érdeke­ket, hogy néhány exisztenciát tönkretesz. Ha ugyanis csak 5, 10 vagy 20 esetről van is szó, bizonyos, hogy azok az emberek, akik régi váltó­tartozásukat most valorizált értékben lesznek kénytelenek megfizetni, exisztenciájukban meg­semmisülnek. Van azután egy másik eset. A sok példa közül csak azt az egyet említem meg. Ez szin­tén az állam becsületével meg nem férő intéz­kedés, rendelkezés, mely ellentétben van a német törvénnyel Azt mondja ugyanis a tör vény ja-

Next

/
Thumbnails
Contents