Nemzetgyűlési napló, 1922. XI. kötet • 1923. március 20. - 1923. április 28.

Ülésnapok - 1922-128

A nemzetgyűlés 128, ülése 1923. évi április hó 28-án, szombaton. 5S£ Elnök : Csendet kérek ! Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Ennek ellenében azonban beállítottam a költségvetésbe 10 millió koronás tételt, amelynek az a rendeltetése, hogy ha valamely hadirokkantat nagyobb összegnek, mondjuk 10—20—50.000 koronának rendelkezésére bocsátásával talpra lehet állítani, vagy ha nem tud hitelt felvenni, és a hitel hiányát kell pótolni, vagy ha valamilyen kis üzletet akar nyitni és forgótőkére van szüksége, a lehetőség erre megadass ék. Azt gondolom, hogy az előbbeni, inkább karitatív jellegű segélyezési rendszer helyett ennek a rendszernek beállítása sokkal jelentékenyebb segítséget mutat. Mert jobb, ha ilyen módon 30— 50.000 koronával segítek egy embert. Lehetőleg azt sem adom a kezébe, hanem ha ruhát kér, akkor a pénz ellenében ruhát adok neki, ha azt kéri, hogy valamelyik hitelezőjét fizessem ki, akkor kifizetem a hitelezőjét, ha pedig pl. valamely mesterember eszközöket kér, akkor megrendelem, megveszem és kifizetem az eszközöket és azokat adom a kezébe. Azt hiszem, ez a rendszer sokkal jobb, mint a másik, amely kevésbé segit és amelynek ellenőrzése is sokkal nehezebb. Propper Sándor : Ez a helyes ! Vass József népjóléti és munkaügyi minister : Nagyon kérem, méltóztassanak meggyőződve lenni arról, hogy ezt a roppant nehéz kérdést nem lehet az állam összes viszonyainak és lehetőségeinek figyelembevétele nélkül sem megoldani, sem elbírálni. Tudatában vagyok annak a roppant nagy felelősségnek, amely ezt a nemzetgyűlést is terheli . . . Reisinger Ferenc : Bele kell nyúlni a zsebbe, a nagy bugye 11 ári sokba ! (Zaj.) Vass József népjóléti és munkaügyi minister : Bocsánatot kérek, én a szovjet alatt egyáltalában nem működtem, tehát nem tanultam meg a bugyellárisokba való belenyúlást. Peidl Gyula : A mozikat nem a szovjet alatt kommunizálták el ! Reisinger Ferenc : Micsoda lakásügyi szakértő ! Elnök : Csendet kérek, Reisinger képviselő ur ! Vass József népjóléti és munkaügyi minister : Épen az ellenzéki képviselő urak közül kértem meg néhányat, akik igen messzemenő és a szakrészletekbe belemélyedő érdeklődést voltak szívesek mutatni a kérdés iránt, hogy méltóztassanak a készülő törvényjavaslat összeállításánál nekem előzetesen is segítségemre lenni. Én hálás köszönettel veszek minden oldalról ilyen közre munka

last az igen t. képviselő úrtól is. de ebben a pillanatben az elmondottakon túlmenően választ adni nem tudok. Kérem ennek a válaszomnak tudomásul vételét. (Helyeslés a jobboldalén és a középen.) Elnök : A honvédelmi minister ur kíván szólni. Belitska Sándor honvédelmi minister : T. Nemzetgyűlés ! Amíg a rokkantügy pénzügyi és megélhetési kérdés, addig a hozzám intézett interpelJációs kérdés, vagyis a vitézségi érem kérdése, az én nézetem szerint, nem pénzügyi, hanem tisztán etikai kérdés. A vitézségi éremmel járó pótdíjat ugyanis nem megélhetés céljából kapja az illető, és nem is hősiességének pénzbeli ellenértéke gyanánt, hanem azt mondhatnám, inkább financiális adminisztratív megörökítése a hősiességnek az a békében is nevetségesen csekély összeg, amit a vitézségi érmeseknek adunk ; természetes azonban, hogy a korona hanyatlásával ezen a téren is remédiumot kellene tulaj donképen találni, de ez sajnos, olyan nagy pénzügyi megterheltetést jelent, amellyel nem áll arányban a kérdés forszirozása, azért, mert hiszen nem megélhetésről van szó, ugyanis nemcsak rokkant hősökről van szó, hanem a többi hősről is, akik munkaképesek és meg tudnak élni. Ami a másik kérdést, t. i. a tőkésítés kérdését illeti, erre nézve őszintén be kell vallanom, hogy ez ma megoldhatatlan probléma, mert hiszen tőkésíteni a korona mai árhanyatlása mellett és stabilizáció nélkül igazán abszolúte lehetetlen. Természetes azonban, hogy mivel Ígéretek tétettek, ezeket az Ígéreteket akkor, amikor a koronánk — adja az Isten, hogy mielőbb ! — olyan stabilizációt ért el, amely mellett ezt a nehéz, súlyos problémát szintén meg tudjuk oldani, beváltjuk. Kérem válaszomnak tudomásul vételét. (Helyeslés jobb felöl és a középen.) Elnök .' Ha az interpelláló képviselő ur szólani kíván, a szó őt megilleti ! Propper Sándor : T. Nemzetgyűlés ! Ebben az egy esetben, mielőtt az interpellációt elmondottam volna, illúziókban ringatóztam el. Azt hittem t. i., hogy ebben a kérdésben, amelyről én azt tartom, hogy nincs egyetlenegy pártnak sem fentartva, itt ma kielégítő választ kapok. Ehelyett kaptam szemrehányást és kaptam olyan leckéztetést, amely tanártól jár ki a tanítványnak. És ha megérdemeltem volna, talán nem is tenném szóvá. Én azonban ugy érzem, hogy ezt a leckéztetést nem érdemeltem meg. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) A népjóléti minister ur azzal kezdette, hogy az egy órán át tartó tanári leckéztetésre ... stb. Hát lehet, hogy az interpelláció melódiája nem tetszett a népjóléti minister urnák, de annak a szövegében nem volt olyasmi, ami kifogásra és megrovásra ad alkalmat a plénumban. (Egy hang jobbfelöl : A modor.) Ha ezt egyébbel nem is, de azzal bizonyíthatom, hogy a túloldal, amely különben nekem igen szigorú kritikusom, egyetlenegy közbeszólással sem zavart, sőt, amint megfigyeltem, többször helyeselt is. (Egy hang a szélsőbaloldalon : De csak ugy csendesen !) Most meglepetésemre kielégítő válasz helyett tanári leckéztetést kapok ! Én* erre a térre nem akarok átmenni és nem akarok érdesebb kifejezést használni, azt azonban megállapítom és leszögezem, hogy erre semmiképen nem szolgáltam rá. Reisinger Ferenc : Legkevésbé a hadirokkantak ! Propper Sándor : De ha rászolgáltam volna is, akkor sem ezen a ponton kellett volna, ugyebérj